Rég elmúltak az ünnepek. Ünneplésünk áldozatai, az utcákon kallódó, kopaszodó karácsonyfák is eltűntek már szem elől. Bár közelg a tavasz, mégis róluk szeretnék megemlékezni.

Minden esztendőben megvisel a decemberi fenyőfaszállítmányok és árusítóhelyek (ilyenkor még némely faiskolák is a fonákjára fordítják a köpönyegüket) látványa, utóbb a kihajigált fenyőtorzóké.

Mióta meg is tudom különböztetni egyik növényt a másiktól, különösen megrendít a karácsonyi faáldozat.Gyakran látok az árusoknál Abies nordmannianát, kaukázusi jegenyefenyőt(normannként emlegetik). E szabályos koronájú, szép fa is áldozatul esik a fűrészeknek. Kertemben negyedik esztendeje dédelgetek egy példányt. A karonülőként hozzám került fenyőcske évenként egy ágemeletnyit növekszik (tíz-tizenöt év alatt éri el a "karácsonyfa-piacos" méretet). Ifjan kissé gömbös alakú. Gyengéden lehajló hajtásai merevek, tűi nem szúrósak, levélfonákja ezüstös színű. Az idő múlásával nyurgul és karcsúsodik, mígnem eléri a jegenyefenyőkre jellemző, felhőkarcoló alakot, és érlelni kezdi ágon ülő, gyertyaszálszerű tobozait.

Az Abies koreana (koreai jegenyefenyő) szintén előszeretettel mészárolt növény. Szívbéli kedvencem. Egy példány öt éve növekszik az előkertünkben. Rövid, merev, szúrós tűi, ezüstös levélfonákja, mély zöld színe, kissé zömök, szabályos alakja szemet gyönyörködtető fává teszik. Tavaszonként "gyertyát gyújt": tömegesen hozza lilás színű, feltűnő szépségű tobozait, ugyanekkor a lentebbi ágsorban ülő, előző évi, barnára érett tobozok felnyílnak és kipergetik magjaikat. Ilyenkor elvarázsolt rokkára emlékeztet az egész fácska. Karácsonykor mindig ő kapja az égőfüzért, és szerfelett büszkén ragyogtatja azt.

Természetesen a lakásban is állítunk fenyőfát. Az ünnepi modell az év tetemes részét a padláson tölti. Karácsonykor előkerül a dobozból, talpra állítjuk, feldíszítjük, színes égőket teszünk rá. Gyakran egy hónapon át is széplik a nappaliban, télire mindannyiszor eltunyuló macskáink álló nap alatta alszanak. Fenyőillatot bármikor teremthetünk, néhány csepp illóolaj vagy olajlámpás kérdése az egész. Ha a párologtatóba citrom-, narancs-, szegfűszeg- és ánizsolajat is cseppentünk, teljessé válik a gyönyörű karácsonyi hangulat.

Dolgozószobámban egy gömbkoronás, tarka lombú fikuszfácska díszlik. Ilyenkor ő is füzérdíszt kap, mellette fenyőillatú gyertya riszálja lángját, a párologtatóból narancsillat szálldos: ettől a dohányfüst legott világgá megy. Az ablakon át a most is zöldellő kertre látok, körös-körül rigók, verebek, vadgerlék, cinegék, meggyvágók, szajkók keresik a számukra kitett magokat, almakockákat, szalonnát. A tűztövis, a madárbirs és a díszalmafa terméseit kóstolgatják. Kolibri-mód, helyben lebegve csipegetik a fagyráncos aranyalmákat, és ha sétálni indulok a kertbe, nem rettennek messzire miattam.

E sétákon mindig megcsodálom a Pinus sylvestris 'Aureá'-t. Az alapfaj, az erdeifenyő ugyancsak népszerű áldozatnövény, gyökerét veszítetten, holtan, meleg szobában is sokáig megtartja hosszú, üdéllően zöld tűit. A sárga lombú változat évközben úgy fest, mint egy közönséges erdeifenyő, ám csupán az őszi hidegek és derek kóstolgatására vár ahhoz, hogy színt váltson, azután télhosszat aranyló tűkkel tündököljön a hó fölött. Elidőzöm az ezüstfenyők (Picea pungens) mellett is.

Egyikük a barátnőm szobájából került hozzám, gyökeresen, vödörbe ültetve szolgált nála karácsonykor, három évvel ezelőtt. Azóta a szentendrei földben cseperedik, tövében hóvirágok, krókuszok hagymái várják a virágzási alkalmat.

A törpe növekedésű, gömbös ezüstfenyő (Picea pungens 'Glauca Globosa') évről évre kövérebbé hízik, és kihajtáskor hihetetlenül hamvas, ezüstös színnel kápráztat.

A karcsú, csaknem oszlopos formájú 'Kosteri' ezüstfenyő tavasszal akvamarinkék hajtásokat hoz, e valószerűtlenül izzó szín később hamvaskékké szelídül.

Kell-e említenem, hogy az ezüstfenyő a karácsonyfapiac sztárja? Emlékszem egy martonvásári család történetére. Amikor megvették a telket, azon egy romos ház állott és néhány kamaszkorú, ragyogó kékségű ezüstfenyő. Decemberre rendbe hozták az épületet, és mámorosan beköltöztek. Egy este furcsa zajokat hallván kiszaladtak az utcára, és még utolérték az egyik ezüstfenyőjüket vonszoló tolvajt. Azután hazavitték a fát, feldíszítették az ünnepre, és körülülték, és kórusban siratták. Akkor határozták el, önmagukat vigasztalva, hogy káprázatos kertjük lesz; e célkitűzésüket azóta megvalósították.

És itt van még a lucfenyő (Picea abies). A legelterjedtebb fenyő és "karácsonyfának való". Talán azért menekült meg - eleddig - a teljes kiirtástól, mert ő az a fenyőféle, akit az emberek nem túl szívesen visznek a szobájukba, mert még júniusban is tűlevél áll a talpukba a szőnyegből, parkettáról. Dísznövénykertészek kedvence is, az oltványok legjobb alanya, több törpefenyőféle készül az ő (nem önkéntes) közreműködésével.És őt láthatni honszerte, csaknem minden kertben serdül egy-egy példánya, ám mert többnyire ablak alá ültetik a kiskorú fenyőt, az cseperedtében egyre árnyékosabbá teszi a szobát, ezért hamarosan felszoknyázzák őkelmét. Az egyik dunakanyarbéli falucskában közlekedtemben mindig megcsodálom azt a lucpéldányt, amelynek törzsét - valaminő felfoghatatlan okból - húsz méteres magasságig felstuccolták. A magas oszlop hegyében némi kis zöld sisak díszlik, jelezvén, hogy a nyomorú fenyő eleven.

Sárga lombú változatai is léteznek, a kertemben élő Picea abies 'Aurea' tavasszal a hajtások teljes hosszában ragyogó óarany színt ölt magára. A nyár előrehaladtával ezen arany szín sárgára érik, és bemosódás-szerű hatást keltve egész évben megmarad.

Az idei karácsonyfapiaccal foglalkozó újságcikkek egyikében a szerző azzal próbálta vigasztalni a fenyőfák veszte miatt búsongó olvasókat, hogy némely környezetvédők egyáltalán nem bánják, ha gyérülnek tűlevelű erdőink, ugyanis ez a faj egyáltalán nem honos mifelénk, és csak elveszi a helyet az echte magyar növényektől.

Keveset tűnődőzvén elővettem a családfámat, és rémülten rá kellett jönnöm: alapjában véve én sem vagyok honos errefelé, ugyanis van egy kis stichem innen-onnan. Jézusom, én is ki leszek vágva!? Aztán azon méláztam, miként lehet összetéveszteni a környezetvédelmet a fajvédelemmel. Csakis szándékosan.

Ezért is érdemes hosszas utánjárással beszerezni Debreczy Zsolt, a kicsit világhírű botanikus könyveit (Télen is zöld kertek, stb), amelyek figyelmes elolvasása közben kiderül, hogy a Föld történetének egyik régebbi fejezete során kifejezetten paradicsomi éghajlat és a hozzá tartozó örökzöld növények virultak mifelénk.

Rossz ízű gondolatok ellen is remek orvosság a kert. Inkább megtekintem az Abies alba 'Pyramidalis'-t. Ő a közönséges jegenyefenyő oszlopos fajtája. Rövid, puha tűi mélyzöldek, alakra Cindy Crawford-karcsú. Megfontoltan növekszik, idővel a felhőkig. Állítólag érzékeny a kora tavaszi fagyokra. Saját tapasztalataim szerint egyáltalán nem kényes, még a mi lápos, agyagos talajú kertünkben is pompásan érzi magát. Oly elegáns zölden magasodik a hó fölé, akár egy fejedelem. Tövében téltemető hagymácskák alszanak, remélem, már nem sokáig, és olvadáskor megpillanthatom végre a cakkos körgalléros, napsárga virágfejeket.

Ezennel a fenyősirató végére értem. Eszembe jut még a mézek méze: az orvosság fenyőméz. E sűrű, sötét, erős ízű gyógyszert főként náthakor szedjük, de más bajok ellen is véd. Egy teáskanálnyi fenyőmézre 2 csepp citromolajat cseppentünk, a kanalat a szánkba vesszük, és amíg csak bírjuk, hallgatunk. Ezenközben az illóolaj beivódik a nyálkahártyába, a méz lecsurran itt-ott, édesíteni életünket, és még hitvesünk is kipiheni magát, amíg csendben vagyunk. Azután gondosan lenyalogatjuk a kanalat, és máris jobban érezzük magunkat.

Ellátogatok a ciprusokhoz. Ők a mienknél barátságosabb éghajlatról származnak.
Kebelbéli kedvencem a maknáb ciprus (Cupressus macnabiana). Izgága növény, elképesztő eréllyel növekszik. Lombja ezüstös színű, hajtásai merevek, ágai felfelé hajlók, viszonylag lazák: a fa alakja könnyed, már-már légies benyomást tesz a szemlélőre. Sosem megyek el mellette anélkül, hogy hozzá ne hajoljak: esküdni mernék, hogy oxigént lélegzik ki. Ha két tenyerem közé fogom és megdörzsölöm hajtásait, erőteljes narancs- és grapefruitillat szabadul fel közülük, testem-lelkem igaz gyönyörűségére.

Következő keblencem a portugál ciprus (Cupressus lusitanica). Amikor először találkoztam vele egy kertészeti szakközépiskola kertjében, körülszaladtam őt néhányszor, majd melegen letoplákoztam, leborzasoztam őciprusságát. Laza lombú, lecsüngő hajtású, szürkészöld színű, ugyancsak illatos fa. Eltökélten növekszik, szépítő metszés nélkül hamar elterebélyesedhet. Kora ifjúságában télérzékeny, ezért néhány évnyi babusgatást kíván. A télire ráadott térdzoknit szépségével, mediterrán nyáréjek hangulatát idéző illatával, növékenységével hálálja meg.Cupressus funebris (könnyező ciprus). A képen látható példány a Villányi úti arborétumban él, a róla szedett magból neveltem magamnak saját fát. A második évben a szabadba ültettem a csemetét. Még egyáltalán nem hasonlít szülőjére, lombja haloványzöld, oly puha és finom tapintású, mint egy aszparágusz-bokrocska. Második telét tölti odakinn, eleddig zokszó nélkül. És ha megnő, nemsokára, zöld lombú, szomorúzó hajtású, romantikus hangulatot keltő, szépséges fa lesz belőle.

Ha pedig fél deci tiszta olívaolajhoz 15 csepp ciprusolajat és ugyanennyi borókaolajat vegyítünk, és fürdés után ezzel kenekedünk, attól bőrünk feszes és ragyogó leszen. A megfelelő helyeken alkalmazva kiválóan dezodorál, illatával a közérzetünket vidámítja, kivált a hírhedetten nehéz napokon.