Legyen akció, misztikum vagy burleszk az alaptémája Molnár Éva (Vavyan Fable) regényeinek, műveit mindig sok-sok érzelem szövi át. A napokban került a boltokba legújabb könyve, Könnyű álom címmel.

- 1987-ben jelent meg első regénye, addig ápolónőként dolgozott. Miért várt ilyen sokáig az írással?

- Tizenegy éves koromtól foglalkoztat a regényírás, író-középiskola híján - szülői tanácsra - ápolónőképzőbe mentem. Amikor elvégeztem, ebben a szakmában kezdtem dolgozni. Nagyon szerettem a munkámat. Szabadidőmben, amikor éppen nem voltam szerelmes, regényeket írtam.

- Könyveinek alaptémája is általában a szerelem, viszont a stílust sokszor váltogatta. Amikor egy írónak kialakul az olvasótábora és megszokja a könyveit, akkor bátorság kell a váltáshoz.

- Nekem nem, hanem a kiadóimnak kellett bátorság. Többen mondták azt is, hogy a stílusom "ujjlenyomatszerü". Amikor dolgozom, médiumnak érzem magam. Az események filmszerűen peregnek le bennem, s amikor már az összes fontos mozzanat összeállt, akkor ülök le, hogy papírra vessem a történetet. Ez nálam teljesen ösztönösen zajlik. Éppen ezért nem tűröm, hogy határidőket szabjanak nekem. Egy regény befejezése borzasztó gyászt és kényszerű elválást jelent, ezért mindegyik figurától úgy búcsúzom, hogy a későbbiekben "visszahozhassam" őket.

- Minden könyvének főszereplője egy vagány, temperamentumos, emellett, érzelmekkel telített hölgy. Mennyire azonosul ezzel a figurával?

- Regényem összes szereplőjével azonosulok, amikor "megírom" őket, de sokak feltételezésével ellentétben nem vagyok azonos a hősökkel. Író-olvasó találkozón is előfordult már, hogy egy hölgy fellebbentette az asztalterítőt, és megnézte, hogy mi van a lábamon. Akkoriban megjelent regényem főszereplője ugyanis előszeretettel viselt csizmát. Az viszont véletlen, hogy akkor rajtam is csizma volt.
Amikor leülök dolgozni, teljesen el vagyok varázsolva, és közben rám is erősen hatnak bizonyos dolgok. Például amikor írtam a Kyra Eleisont, aki minden sebesülése alkalmával kap a hegre egy tetoválást a fejembe vettem, hogy nekem is kell egy tetoválás. De azután elmúlt a hatás, és nem lett belőle semmi.

- Amikor dolgozik, és - ahogy említette - el van varázsolva, a családtagjai ezt mennyire tudják tolerálni?

- Fiam, Zoltán, 13 éves serdülő fiatalember, aki igazi kamaszként viselkedik velem: utálja a csajokat. Nagyon pimasz, ugyanakkor természetesen szeretjük egymást, csak vigyázunk, nehogy túlságosan kimutassuk ezt. Jó humorérzéke van, hízeleg a hiúságának, ha valamelyik könyvem kamaszodó figurájában felismeri önmagát. Férjem operatőr. Nagyon régi szerelem a miénk.

- Könyveiben sokszor idéz Fodor Ákostól, illetve ajánlóiban is köszönetet mond neki…

- Ákos jó magyar költő, emellett a barátom. Lelki szerelem van közöttünk. Gondolataink teljesen átfedik egymást. Amikor felolvasom neki, amit ő írt, kiderül, hogy mindkettőnket ugyanaz a dolog foglalkoztatja. Úgy érzem, hogy ő valahonnan a reneszánsz korból pottyant ide. Gondolkodásmódja olyan, melyet nem ártana sokaknak elsajátítani, mert általa könnyebben fel tudnák dolgozni problémáikat. Áldás nekem az ő létezése.

- Van még egy nagy szerelme, a növények, a természet iránti rajongása.

- Igen. Sajnos hosszú évekig nem figyeltem fel arra, hogy mennyire szenvedélyesen szeretem a növényeket. Magától értetődőnek tartottam, hogy a természetben élünk és annak részi vagyunk. Ma már jóval tudatosabban foglalkozom ezekkel a csodákkal. Ha kimegyek a kertbe, mindig eszembe jut, mennyire szép dolog élni, még akkor is, ha annyi rossz dolog vesz körül bennünket.
Regényeimnek is ez az üzenete. Könyveim témája mindig a szerelem, a szeretet és az önmagunkkal való megbékélés. Egész harmóniánk kiegyensúlyozottságunk is ez utóbbin múlik. Ha ez megvan bennünk, akkor könnyedén megférünk a körülöttünk lévő emberekkel is.