Csak válaszok, a kérdések már elkallódtak.

Tizen-huszonéves koromban nagy, tágra nyitott szemmel bámultam a negyveneseket: hogyan, hát ezek még élnek, járni tudnak? Számos akkori kortársam a 40. születésnapjára tervezte öngyilkosságát. Képzelheted, mit éltem át, közeledni érezvén a korfordulót!? Ráadásul egyre sűrűbben azon kaptam magam, hogy efféléket gondolok: én ehhez már matróna vagyok, én már többé úgyse járhatok szilfideknek való ruhában. Egyszóval felfigyeltem arra, hogy már-már elfogadtam ezt a képtelenséget! Na, ekkor érdekelni kezdett, miként viszonyulnak ehhez mások, és kiderült, általában csapásként fogadják az ominózus évszám közeledtét. És erre megfogantam a hasonló kínokkal küzdő Shane Negrin figuráját. Míg a regény készült, áttanulmányoztam néhány életmód-megváltó könyvet - jókat is mulattam! -, valamint a saját fejemet, főleg belülről. Nekiálltam tornázni, felújítottam étekreceptjeimet. Ma 36-os ruhát hordok, és teljesen megvirgoncosodtam. Gyönyörű volt a születésnapom, igazán megünnepeltem, legközelibb barátaim körében. Rájöttem, tényleg igaz: az ember annyi idős, amennyinek érzi magát. Hajdan az ifjúságomat imádtam, immár az életbe vagyok szerelmes, és ettől kölcsönösen egymás kedvében járunk. Hát nem megérte a testi-lelki fogyókúra?

?

Nem én teremtettem e világot, pláne ilyenné. Vétekkrónikás vagyok, s mint ilyen, icipicit sem hazudozó: regényeimben vér is folyik. Bár valamivel kevesebb, mint egy minden-estéli szárnyasbetét reklámban.

?

E kettő elválaszthatatlan egymástól. Szívesen nevetek, amin csak lehet, legsűrűbben rajtam, különösen akkor, ha elkezdem piszkosul komolyan venni magam: ez nagyon mulatságos helyzeteket eredményez. Ha nem hiszed, figyelj oda magadra egy kicsit. És amikor már az öniróniára képes az ember, humorforrást keresni szétnézhet embertársai között is, de csakis ebben a sorrendben.

?

A minap kivettem ez évi szabadnapomat: hevertem a hintaágyon, süttettem a hasamat, elolvastam egy könyvet, dinnyét, meggyet és csokis Magnumot ettem, és néha arra gondoltam, mennyi dolgom volna, és tök jólesett erre gondolván tovább heverdezni. Arra vágyom, hogy mindig hemzsegjenek bennem a tervek, mesék, várjanak teendők, és aztán írás, kertészkedés, mosás, kamasznevelés, valamint ágyhúzás közben meg-megpihentessen a tudat: a Nap tündököl, ring a hintaágy, és ha kedvem szottyan - majd, majd - leheverhetek.