"Molnár Éva napjainkban az egyik legcsodálatosabb teendőnek, a könyvírásnak szenteli életét. Szentendre egyik gyönyörű részén lakik, az ablakon friss levegő és madárdal ömlik be. Ugye nem is sejtik kiről lehet szó? - Elárulom, a hölgyet Vavyan Fable-nek hívják és számtalan sikerkönyv szerzője…"

A tágas nappaliban hellyel kínál, amikor megkérdezem tőle, hogyan szólíthatom.

- Természetesen Évának. Soha nem tagadtam le polgári nevemet, és nyugodtan tegeződhetünk is.

- Ennek szellemében fogalmazom címszavaimat, amelyek, úgy gondolom az olvasó számára is közelebb hozzák a népszerű írónőt.

Anyakönyvvezető

- Álltál már előtte?

- Igen. Méghozzá húsz évvel ezelőtt, amikoris kedvesemmel kamarajellegű esküvőt tartottunk, mert végül is nem a mi számunkra volt fontos, hogy papírt szerezzünk. Szüleink és 2 tanú jelenlétében, érettségiző jelmezben mondtuk ki az igent egymásnak.

- Fontos számodra az ilyen cselekedet vagy magatartás?

- Kívánatos vonása az embernek és nem árt, ha van. Véleményem szerint ez nem olyasmi, amiről az ember tudja, hogyrendelkezik vele, hanem valamilyen próbatétellel szembekerülve derül ki, bír-e ezzel a jellemvonással.

Cigaretta

- Hogy állsz vele, kipróbáltad?

- Eltörtem a lábamat ősszel és akkoriban már eléggé rabszolgának éreztem magam a cigarettával és valószínűleg kárpótlásul, hogy le kellett feküdnöm 8 hétre, azt az ajándékot kaptam, hogy mindenféle szenvedés nélkül sikeredett leszoknom a cigarettáról. 14 éves koromtól dohányoztam, úgyhogy én elmondhatom mióta leszoktam, szabadnak érzem magam.

Csalódás

- Sok volt az életedben, netán szerencsés vagy és nem is ismered ezt a fogalmat?

- Volt, persze. Mindennap érik az embert csalódások, kicsik, nagyok, meg érik örömök is. 30 éves koromban rendeztünk egy óriási kudarcbulit. Erre az alkalomra mindenki hozta a maga kis kudarcát, fölraktuk egy faliújságra, például a visszautasított főiskolai felvételinket, a lakáskérelmeinket, telefonkérelmeinket. És akkor ott ültünk, és mondogattuk, jaj hát az nekünk nem sikerült, ott búsultunk, pityeregtünk, egy évvel később megjelent az első regényem.

Divat

- Mennyire fontos számodra, követed-e?

- Saját magamnak diktálom a divatot, az, hogy kinn az utcán mi történik, nem nagyon érdekel. Azokat a darabokat próbálom magamnak beszerezni, amiket kedvelek.

Elmélkedés

- Gondolom az íráshoz erre nagy szükség van. Sokat töprengsz egy-egy történeten, vagy állandóan virágzik a fantáziád?

- Előfordul. Főként amikor kinn matatok a kertben, vagy autót vezetek, de főzés közben is lehet jókat elmélkedni. Az írásra ez úgy vonatkozik, hogy először fejben írom meg a történetet, az általában hosszabb időt vesz igénybe, mint amikor kész a mese a fejemben, leülök és beírom a gépbe. Az utóbbi 4-5 hónap alatt elkészül, a fejben firkálás vinszont sokkal tovább tart ennél.

Gondolat

- A jókat azonnal papírra veted, netán a lakás minden szegletében található egy-egy papír, amire csak úgy odaírod, mert később már nem jut eszedbe?

- A memóriám mostanában egyre inkább gyatrul, épp ezért valóban jegyzetelek, az étteremben az étlap aljára, vagy a söralátétre, szalvétára. Muszáj leírni, mert tényleg 3 másodperc alatt elszállnak az illó gondolatok. A kis cetliket aztán cipelgetem magammal az övtáskámban, itt-ott-amott, mikor aztán jócskán összegyűltek, felballagok velük a dolgozószobámba, ott gyorsan előveszem a kétszázhuszonöt kis jegyzetfüzetem valamelyikét, és átvezetem.

Gyönyör

- Aki olvasta a könyveidet, az tudja, hogy ez majd mindegyikben jelen van.

- Valamitől mindig van az embernek gyönyöre, legalábbis kellene, hogy legyen. Most az utóbbi időben elég nagygyönyörűségemre szolgál, hogy szép az idő, hogy lejött a gipsz a lábamról és újra lovagolhatok. Sűrűn kijárok a lovardába, ott is kilehet menni végre, és ahogy jön a tartósan szép idő, lehet csavarogni mindenfelé a világban, aztán az is gyönyör, ha belevetem magam a munkába, ha írok.

Hasonmás

- Soha nem akartál másokra hasonlítani, rögtön megtaláltad az egyéni stílusodat?

- A másra hasonlítás, úgy gondolom, azoknál kényszeres, akiknek nincs saját egyéniségük, vagy nem találják azt. Én inkább mindig különbözni akartam másoktól. Amikor észrevettem azt, hogy különbözöm is bizonyos dolgokban és ez roppant módon zavar másokat, vagy éppenséggel tetszik nekik, akkor tudatosan erre tettem a hangsúlyt. Úgy érzem, aki igazán tehetséges, az nem akar mások kópiája lenni, hanem önmaga szeretne lenni.

Időpocsékolás

- Mi az, amire legjobban sajnálod a "drága" időt?

- Rengeteg sok mindenre sajnálom. Például a felszínes fecsegésekre, parttalan beszélgetésekre.

Kabala

- A legtöbb embernek van, neked van-e valamilyen kabalád?

- Van. Ezek mindenfélék, a slusszkulcstartómon fityeg például egy kis tarsoly, abban egy türkizkőből készült szkarabeusz és abban az a babona, hogy azt idegennek nem szabad megfognia. Ezeddig mindig megvédett. De ugyanilyen kabalaként hord az ember fülbevalót, nyakláncokat. Például van egy repülő sárkányos nyakláncom, amit olyankor szoktam föltenni, amikor nagyon gomolyog a fejemben valami és olyankor segít, hogy átszakadjanak a gátak és írni tudjak.

Létezés

- A könyveidben létező alakok a hősök, szereplők, teljesen a fantáziád szüleményei?


- Nem teljesen a fantáziám szülöttei, innen-onnan vett figurák, látott, hallott, tapasztalt embereket gyúrtam össze, vagy belőlük nőtt föl az az alak, aki a könyv lapjain megjelent, soha nem egyszerűen kópiák ők a körülöttem lévő világból. Valaki itt a valós világban valamit eszembe juttatott és abból növekedett az a figura olyanná, hogy már papíron kért magának külön életet. Előfordul, hogy valaki magára ismer egy figurában, vagy van aki szeretne magára ismerni. Van aki rám ismer a főhősökben, ez persze haláli tévedés, mert abszolúte nem magamról mintázom meg a női főszereplőket.
Volt olyan, hogy pelenkázós mamáról írtam a könyvben, amikoris egy barátnőm felhívott, hogy most miért éppen őt kellett megírni. Mogorva esetében, sokan arra gyanakodnak, hogy ő a férjem. Bizonyos vonásokban valóban hasonlítanak, de nem ő az igazi figura.

Munka

- Eddigi életedben csak írással foglalkoztál, vagy valami mással is?

- Egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és egy ideig ápolónőként ténykedtem.
Szerettem azt a szakmát is, ám amikor megjelent az első könyvem és kiadásra várt a másik kettő, akkor választanom kellett. Az írás mellett döntöttem. Bármit csinálok, szükségem van a teljes odaadásra, a beleélésre. Pl. amikor a Jégtánc című könyvemet írtam, elakadtam annál a résznél, ahol az egyik főhős meghalt. Ez borzalmas volt, én is vele haldokoltam, és amikor meghalt, nem bírtam leülni az írógéphez, szinte három hónapig "gyászoltam".

Napfény

- Szereted? - Sokan vallják, ha kisüt a nap, jóval szebbnek látják a világot. Te is így vagy vele?

- Nagyon szeretem, de csak úgy lombon keresztül, kifeküdni nem szoktam. Az viszont gyönyörű, ha beárad az ablakunkon, napfényre ébredünk.

Nyaralás

- Mikor és hol töltöd a szabadidődet?

- Rapszódikus munkastílusomat kell összeegyeztetni az én nagyon-nagyon elfoglalt férjemével. Azután ehhez még az is hozzájön, hogy az utazási iroda is tudjonnekünk ehhez időpontot adni, ez a függvénye a nyaralásnak. Általában nem a legnagyobb forróságban utazunk el, hanem inkább ősszel, vagy tavasszal. Nyáron olyan helyekre szeretünk menni, ahol világot is lehet látni, nem elsősorban a tengerpart vonz.
Szeretjük Angliát, Hollandiát. Angliában egyébként feltűnően otthonosan éreztem magam és el is tudom képzelni, hogy valaha Wales környékén éltem, pár élettel ezelőtt.

Oázis

- A lakásod, a kerted tele zöld növényekkel, üde, nyugalmas környezet az alkotáshoz. Fontos mindez ahhoz, hogy írni tudjál? Inspirál?

- Hát persze. Oázis számomra, ami éppen ki tud kapcsolni. Régebben, amikor csak a kerttel voltam elfoglalva, hazajöttem és akkor az volt az oázis, hogy kiülhettem a madárdal és a sok-zöld közé, ilyenkor mindig megnyugodtam. De ugyanezt tudja nekem nyújtani a lovarda is. Ha oda kimegyek, ott is azt veszem észre, hogy zöldell a fű, a lombok, és ott vannak a lovak, és ahány ló, annyiféle jellem, és mindegyiket olyan jó végigcirógatni, ilyesmiket érzek oázisnak.

- Öntörvényű vagy?

- Nagyon! - A saját törvényeim tiszteletben tartatják magukat általam és ezt megpróbálom érvényesíteni másokkal szemben is. Egy bizonyos pontig igen kedves és barátságos tudok lenni, ám aki nem veszi észre, hogy hol van a borotva éle, nagyon beleszalad a pengébe. Mások véleményét annyiban tudom elfogadni, hogy attól függ, kinek a véleménye. Függ attól is, mennyire bírom tiszteletben tartani az ő véleményét, mennyire mond olyasmit, amit fontolóra vehetnék.

- Pénz?

- Olyan családban születtem, ahol nem kényeztetett bennünket a pénz. Hosszú időkre visszatekintve, azt hiszem a családfán visszamenve, eleim egyikét sem vetette fel a lé, úgy nevelkedtem, úgy nőttem föl hogy nem éreztem, hogy olyan borzasztó nagy dolog volna, hogy az embernek van pénze vagy nincs. Amikor kevesebb pénzünk volt, akkor aszerint éreztük jól magunkat, amennyire tehettük, és most már, hogy 24 könyvet megírtam, és azok szépen el is fogytak, középosztálybeli helyet szereztem magamnak ezzel. Itt a rendszerváltozással egy sor ember jobb körülmények közé került, de némelyiküknek nincs meg ehhez a kulturális alapja, ezért sokan még a helyüket sem tudják. Mások meg úgy viszonyulnak a pénzhez, hogy azért, mert neked egy aranygyűrűvel több van az ujjadon, akkor nekem azt az aranygyűrűt le kell vennem a te ujjadról és gyűlöllek, mert neked eggyel több van, mint nekem.

Remény?

- Bízol és hiszel is abban, hogy amit óhajtasz, az meg is valósul?

- Vannak az embernek átlagos reményei, azt reméli, hogy egészséges marad, az élete nem siklik ki a kerékvágásból. De vannak másféle reményeim is, olvasom pl. az újságokban, hogy Csernobilban a szarkofág elég rozoga, és hiába kérik az ukránok a segítséget mindenfelől, akkor remélem, hogy mégiscsak érkezik majd pénz, és nem ismétlődik meg az 1986-os tragédia. Bár biztosan sokkal látványosabb lesz, ha elszáll a szarkofág és sok-sok százezer embernek kihullik a haja, vérzik az ínye és gyengülnek sorra az áldozatok, és akkor ha odamegy a CNN közvetítheti, amint a nyugati segítők cukorkát osztogatnak a haldokló sugárbetegeknek. Remélem, nem várják meg ezt. Írói pályámon abban reménykedem, hogy egyszer csak betoppan valaki és filmre viszi valamelyik regényemet, úgyképpen, hogy azután is magaménak érezzem a történetet.

Siker?

- A közönség rendkívül sikeresnek tart, saját magad hogy látod, sikeres vagy, szerinted miben áll a sikered titka?

- A honi körülmények között elég népes olvasótábort mondhatok magaménak. Ez valóban egyfajta siker. Ennek örülök. Amúgy sehol sem beszélnek rólam, egyszerűen nem létezőnek tekintenek a "nagy magyar irodalomban". Ugyanakkor teljes mellszélességben ott vagyok, ugyanis rengeteg szeretet árad felém. Ezt leginkább akkor érzem, ha író-olvasó találkozóra, dedikálásra megyek. Szerintem ez az igazi siker. Sokszor hallom az olvasóktól, hogy könyveim olvasása közben magánéleti problémáikra kapnak választ, vagy valami olyan kérdésre, amin régóta rágódnak, vagy egyszerűen csak jól szórakoznak, kikapcsolódnak. Szerintem is az a lényege egy könyvnek, hogy adjon. És ha sokan érzik hogy kaptak, akkor az már siker számomra.

Szerencse

- Mindig melletted áll?

- Nem. Igen. Amikor eltörtem a lábam, akkor készültünk Ciprusra nyaralni. Nagyon fürkésztem a híreket azon a napon,történhetett volna repülőszerencsétlenség is, de az is lehet, hogy azért nem történt, mert nem voltam a gépen. Az biztos, hogy szerencsésen sikerült leszoknom a dohányzásról. Megesett egyszer az is, hogy az autóm kormánya önálló életre kelt, ám hangyámra mindez nem egy kanyarban történt, mert véletlenül éppen tízezerel söpörtem.

- Táplálkozás?

- Majd minden író-olvasó találkozón megkérdezik, vegetáriánus vagyok-e? - Nem. Közel állok hozzá. Nem is diétázom. Igaz minden e témába vágó könyvet elolvastam. Olyan étrenden élek, amivel jól érzem magam. Ehhez társul a torna, a mozgás, tehát egyensúlyban vagyok, jól érzem magam a bőrömben.

Udvarlók

- Sok volt az életedben?

- Úgy tizenöt éves koromban vettem észre, hogy a fiúk formásnak látják a fenekemet. Akkoriban ezzel sok mindent el tudtam érni. Sok srác érdeklődött irántam, jártunk táncolni, biciklizni mindenfelé, ám viszonylag hamar megtaláltam Életem Értelmét, és azóta vele aktuális ez a téma.

Ünnep

- Vannak-e ünnepek az életedben, a szokásostól eltérőek, amolyan csak magadra vonatkoztathatók?

- Vannak. Mindig ünnep, amikor Fodor Ákossal találkozom. Úgyszólván naponta beszélünk telefonon. Megtárgyalunk mindent. Például felolvasom neki az aznap írt fejezetet, és gyakorlatilag egész nap együtt szuszogunk, lélegzünk, természetesen a MATÁV lehetőségein belül. Nagyritkán fordul elő, hogy mindenki kimozdul a sasfészkéből, elefántcsonttornyából, és találkozunk, ez nagyon ünnepi. Szép az is, amikor a mamákkal sikerül összetalálkozni. A házassági évfordulókat se gyertyákkal, ajándékozgatással ünnepeljük. Szóba kerül, vagy éppen még szóba sem, nem szoktuk erőltetni. Az ünnep szerintem attól ünnep, hogy spontán jön valami. Nem attól, hogy na most kitűzzük a lobogókat, és akkor az a nap arról szól a TV-ben 200 csatornán.

Visszapillantás

- Szoktál-e életedre, pályafutásodra visszatekinteni, ne adj Isten leltárt készíteni?

- Eszembe jut időnként, hogy nem érzem annyinak az éveimet, amennyi szám szerint vagyok. Amikor 40 éves lettem, képtelen voltam kimondani. 41 évesen is képtelen voltam kinyőgni, hogy ennyi vagyok, és most simán mondom, 42 éves lettem. A régi heves vérmérsékletű, könnyen pukkadó lényem lehiggadt, megnyugodott. Nem érdekel a korom, olyannyira, hogy amikor a fiam ellenőrzőjét aláírom, úgy vonulok vele félre, mint egy tinilány. Így aztán nincs ars poeticám sem, meg szokták tőlem kérdezni azt is, mit üzenek, de olvassa el a könyvemet, valamit csak talál benne, amit magára vehet.

Zene

- Milyen a viszonyod vele, akadnak-e kedvenc előadók?

- Mindenevő vagyok, de eléggé hangulatfüggő. Munka, vezetés közben olyan zenéket hallgatok, amelyek nem vonják el a figyelmemet sem az írástól, sem a vezetéstől. Kedvelem a Flash Dance zenéjét. Amikor éppen írok és pörög a cselekmény, Captain Hollywood-ot hallgatok hozzá, ám ha azt szeretném, hogy semmi ne zavarjon, akkor Leonard Cohen énekel és annyira jó, hogy nem akar külön érvényesülni, hanem együtt van velem. Szeretném még a Tátrai Band-et és Charlie-t is, de utóbbit jobban bírnám angol ajkon, mert így viszketősre idegesít, hogy értem a szöveget.

Kimerítően beszéltünk mindenről, ám ez a lap a sikerről szól. Dale Carnegie író, Sikerkalauza megfogalmazta saját siker tízparancsolatát. Kérlek, az olvasók kedvéért egy-egy mondatban tedd meg Te is:

Szívesen! Íme:

1. Jó adag szenvedély
2. Tenni valamit a monotónia ellen
3. Alázat a fantáziának
4. Feltétel nélküli szeretet
5. Égi adottság
6. Földi szerelem
7. Kiegyensúlyozott szexualitás
8. Boldogság nekem
9. Boldogság neked
10. Boldogság nekik