Sokak szerint a szomorú fák, azaz a csüngő ágú-lombú növények a temetőbe valók. Mások olyként vélekednek, hogy az ilyen - sajátos hangulatot árasztó-teremtő - küllemet főleg a romantikus lelkek kedvelik. Nőileg bevallom, erősek a romantikus hajlamaim, ennek tanúbizonyságaként szomorúbbnál csüggedtebb testalkatú fák hemzsegnek a kertemben, ám ettől az a legkevésbé sem hasonlít temetőre.

A szomorú szerb lucot (Picea omorika 'Pendula') gyengéden szeretett, mindössze tíz évet élt új-fundlandi kutyánk, Kokó - beceneve: Pipi - emlékére ültettem. Pipi fája évről évre nyurgul, idővel majd hórihorgassá válik. Szerfelett érdekes a fejlődése: tavaszonta előbb a függőleges vezérágat növeszti egy évemelettel magasabbra, mintha titokban akarná tartani szomorúzó jellegét. Egyszerre csak az oldalhajtások is előtörnek, de ezek aztán szörnyen csüggedtek. Az alsó ágak immár a talajon hevernek. A mostanra majd' kétméteressé nőtt fa rendkívül karcsú, élénkzölden ragyog, tűleveleinek fonáka hamvas ezüstös színű. Elegáns, gyönyörű fenyő.

A szomorú tsuga (Tsuga canadensis 'Pendula') bokrosan cseperedik, elterülő, kuporgó jelleget mutat, finom tapintású, puha zöld tűi simogatásra ingerlőek. Lassan fejlődik, a legvadabb telek sem zavarják. A képen látható példány a kámoni arborétumban él. Lustán heverő, bozontos-barátságos kutyaóriásra emlékeztet. Saját tsugám még nem tart itt, egyelőre a tövénél ültetett tulipánok eszeveszett áprilisi virágzását sem zavarja.

A szomorú oregoni hamisciprus (Chamaecyparis lawsoniana 'Pendula') is fölöttébb elegáns, látványos megjelenésű, szemernyit sem gyászos küllemű növény. Az alapfajhoz hasonlóan toronymagasra növekszik, metszés nélkül széltében is elterebélyesedhet. Tökéletesen télálló, csupán a nyári szárazságra érzékeny. Öntözött, párás klímájú kertben álomi szépre fejlődik. E fa tövébe nem érdemes évelőket, hagymásokat telepíteni, mivel erélyesen gyarapodik, az alsó ágakról lecsüngő hajtások hamar eltakarják - egyszersmind gyommentesen tartják - talaját.

Sokak kedvence a szomorú luc (Picea abies 'Inversa'). Nem véletlenül: roppant fantáziadús növény, aligha létezik két egyforma példánya. A kertemben lakó két 'Inversa' egyike felmeresztett csúcshajtással, délcegen ácsorog. Csüggedt oldalágai a szélrózsa minden irányába csápolnak. A másik modell még csecsemőkorában eltökélte, hogy ő inkább kúszni fog, ezért csak karó támogatásával hajlandó megállni a saját lábán. Oldalhajtásai mindenfelé elkígyóznak, leheveredési szándékuk nyilvánvaló. További elképzeléseibe nem vágyom beleszólni, hagyom, hadd nőjön kedve szerint. Jelenleg olybá fest, mintha valamennyi ág más és más égtáj felé törekedne, lehetőleg fekve. A szomszéd kertben élő 'Inversa' viszont roppant katonásan: magasra emelt fejjel, szorosan az oldalához szorított karokkal cövekel a helyén. A fotón látható példány ellenben arra vágyott, hogy pásztorsubához hasonlíthasson. E növény, miként az alapfaj, jól tűri a telet és tolerálja a szárazságot, de ő is szebben fejlődik párás környezetben.A szomorú kék Atlasz cédrus (Cedrus atlantica 'Glauca Pendula') szintén kaméleon: ahány, annyiképpen szomorúzik. Ifjú korában ajánlatos támasztékkal ellátni őt, hogy gazdája kedvére fejlődjék. Találkoztam lugassá nevelt és égig érő példányaival is. Előbbi úgy készül, hogy az ember kiterveli, merről merre kunkorodjék növénye, ezután megépíti a megfelelő fazonú (szögletes, boltíves stb.) támasztékot, és évről évre ahhoz idomítja cédrusát. Az égig érő - vagy adótorony - fazon előállítása szöszösebb, ugyanis a szomorú cédrus önerőből nemigen tudna függőlegesen növekedni. Ezért az ember fog egy vastag bambuszkarót, és hozzákötözi a kicsikét. Egy-két év múlva a cédrus túlcseperedik a mankóján. Ekkor az ember fog még egy karót, és megtoldja vele az előzőt, majd évente újabbal és újabbal. Mindez addig folytatható, míg győzzük létrával. Ha többé már semmilyen trükkel nem érjük utol a felnyurgult cédrust, vegyük le róla a kezünket, és ő majd elindul le- vagyis visszafelé, esetleg - ha napimádó - kecsesen elhajol a fény felé, és azon irányban növekszik tovább. A b.) képen látható kamasz cédrus a kámoni arborétumban él, szemlátomást háborítatlanul. Íme, ha ráhagyják: így növekszik, cikcakkban. A nálunk ültetett cédrusok között a kék Atlasz a legmegbízhatóbban télálló. Eltökélten nyurgul, hamvaskék tűcsomói minden évszakban üdítő szép látványt nyújtanak - és rendkívül szúrósak. Az alakítást jól tűri.

És most következzenek fő kedvenceim: a szomorú mamutok. A fotón szereplő példány dr. Barabits Elemér gyönyörű kertjében él, az ő nemesítői munkásságát dicséri. A 'Barabits Requiem' mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum 'Barabits Requiem') oldalhajtásai szorosan a törzshöz simulva, lefelé csüngenek, ez adja a növény lélegzetállítóan karcsú, sudár jellegét. A csecsemőkorán - lombtakarással, forgácspaplannal - túljutott mamutfenyő már jól tűri teleinket. Világoszöld hajtásai erős hidegek hatására megbarnulhatnak, a tavasz érkeztével azonban visszanyerik eredeti színüket. Tűlevelei kissé merevek, nem szúrósak. A Sequoiadendron giganteum 'Pendulum' az előzőnél kissé vaskosabbá fejlődik, lombja árnyalatnyival zöldebb, szomorú jellege hasonló. A fotó modellje egy szegedi faiskolában növekszik. Beszerzésük nem egyszerű, ezért e mamutokat csak az utazgatást kedvelő, módfelett elszánt növényvadászoknak ajánlom.

A lombhullató fenyők kedvelőinek figyelmébe ajánlom a 'Puli' vörösfenyőt (Larix decidua 'Puli'). Őkelme lombhullató, ám ezért tavasszal bőséggel kárpótolja rajongóit. A szomorkodó tartású, ágas-bogas, kopasz 'Puli'-n kihajtáskor jelennek meg simogatnivalón finom, selymes puhaságú, halványzöld csomókba tömörült tűi. Ezek később megkeményednek, méregzöld színt öltenek. E növény is léhán elheverészne, ha nem mankóznánk. Saját példányom hosszú bambuszkaró mellett nevelkedik; évről évre magasabbról ontja alá bozontját. Télen tulajdon elhullajtott lombjával takarózik, s ugyanezzel savanyítja-biotrágyázza talaját. A szomorú vörösfenyők királynője 'Diana', aki nem egyszerűen csüggedt, ráadásul még "ideges" is, mivel lecsüngő ágkarjai mindenfelé csavarodnak, kígyóznak. Ő szintén kívánja a támasztékot. Karó mellett magas, karcsú, különleges megjelenésű fává fejlődik. Sajátos formájú ágai lombtalanul is érdekes látványt nyújtanak.

Nem szomorú, viszont teljességgel elvarázsolt növény a 'Cristata' japán hamisciprus (Cryptomeria japonica 'Cristata'). Tavasszal fejlődő, az alapfajra jellemző hajtásai közül törnek elő a megvastagodott, ide-oda tekergőző "kakastaréjok", amelyek különös-bizarr megjelenését adják. Nagyon lassú növekedésű fajta, hosszú évek múltával éri el a két-három méteres magasságot. Nem érzékeny a téli hidegekre, színe egész évben harsogóan zöld. Szereti a párásságot, ezért ajánlatos őt növénycsoportba ültetni. Különösebb gondozást nem igényel. Az alakformáló metszésért nem haragszik. Elöregedett, elszáradt hajtásait rendszeresen távolítsuk el.

Ezt egyébként nem csak a 'Cristata', hanem valamennyi örökzöld meghálálja. Általában tavaszkor szoktam átfésülni kertem népét: a növény belsejébe bújva kézzel-metszőollóval levakarom az elhalt részeket, s ilyképpen friss hajtások növesztésére ingerlem őt. E tevékenységhez ajánlatos kesztyűt és kabátot ölteni, nehogy a tűlevelek felsértsék bőrünket. Ha nem mulasztjuk el a gyakori tisztogatást, csinosító metszést, fenyőink, tujáink, hamisciprusaink nem fognak kopaszodni, szétesni, elformátlanodni. Az előkertekben sok helyütt látható fellazult, lompos, nyomorú kinézetű oszlopborókákon, tujákon ezen előrehaladott stádiumban is hatásosabban segít az elhalt tűlevelek, hajtások kimetszése, esetleg a radikális visszavágás (ezt a fa egy-két év alatt látványosan kinövi), mint ha fejszét, fűrészt ragadva kiirtanánk a növényt. A nyári száraz hőségben - drága a víz - nem muszáj éjjel-nappal dühödten öntöznünk, azonban ne mulasszuk el a szemlátomást kornyadozó lombú fák, cserjék tövét néhány kannányi vízzel felfrissíteni, bepárásítani. Nincs gyászosabb, mint kifejlett, szépen díszlő vagy bőven termő fák elszáradását látni. Kifejlett cseresznyefák pusztulását szemlélve fel nem foghatom, miért nem érdemelt meg az a növény pár vödör vizet; ki hihette azt, hogy takarékosabb megoldás új fát ültetni, majd négy-öt év múlva először termőt!?