"Nálam a történet írja magát"

Legújabb műve, az Álmok Tengere - ezen interjú születése idején - minden más magyar regénynél előkelőbb helyet foglal el a hazai könyveladási listákon. Vavyan Fable-ről tehát nem túlzás azt állítani: ő napjaink egyik legnépszerűbb magyar írónője. Mindennek ellenére nem ő folyik a csapból nap mint nap, sőt mintha kifejezetten kerülné a nyilvánosságot. Nekünk is csak hosszas e-mailezést követően sikerült bebocsátást nyernünk - ahogy ő fogalmaz, Isten Háta Mögötti - otthonába.

- Nem szoktuk látni televíziós beszélgető show-kban.

- Pedig többször is elfogadtam a meghívást. A legutóbbi ilyen alkalommal Fodor Ákossal együtt mentünk be egy reggeli műsorba, ahol is a népszerű műsorvezető első kérdése az volt, hogy milyen közös produkcióval készültünk. Erre nekem teljesen lefagyott az agyam. Szerencsére Ákos feltalálta magát, és azt mondta, hogy a most megjelent könyvemben az ő egyik verse is szerepel, ez tehát a közös mutatvány. Innen már fel tudtam venni a beszélgetés fonalát, de alig vártuk, hogy vége legyen az egésznek. Szerfelett bántó, ha a riporter készületlen, ha nem érdekli a téma, ha két perc alatt akarja ledarálni az egészet, és az a két perc is szóljon róla.

- Ön egyike annak a kevés mai magyar írónak, akinek jól fogynak a könyvei. Mi a receptje a sikerének?

- Sokan azt hiszik, azért írok így, mert ezt szeretik az olvasók. Pedig fordítva van: nálam a történet írja magát, és én, mint egy médium, lejegyzem. Ha tetszik az embereknek, nagy szerencse, mert nem tudnék másképpen írni.

- Ugye tudja, hogy megosztja a közönséget? Sok a rajongója, de ellenlábasa is akad bőven. Hogyan viseli a negatív megjegyzéseket?

- A sértő szándékúakat bumerángnak tekintem. Viszont a kulturáltan fogalmazott véleményt többnyire jól fogadom. Úgy vélem, aki olyasmivel "oszt meg", amit nem kötelező olvasni, az már elért valamit. Nemrégiben megkérdezte az egyik olvasóm, hogy mikor leszek megint a régi Fable. Hogyan is lehetnék? Az idő múlásával folyamatosan változunk, és akinél ez elmarad, az elpocsékolta az eltelt időszakot. Én is haladok az utamon, és akinek ez nem kedves, az sajnos lemarad, útjaink különválnak. Aki valamilyen okból ellenérzést táplál irántam, az akkor is ezer hibát találna a regényeimben, ha Shakespeare műveket adnának ki a nevem alatt. Magam is jól ismerem ezt az érzést: ha valakit nem kedvelek, az illető aligha tud a kedvemben járni.

- Tényleg szembeszökő a változás: a kezdeti akció- és kalandregények helyett mostanában mese- és fantasy-történeteket ír.

- Továbbra is írok akció- és kalandregényeket, de ha már sehogy sem tudom beilleszteni a mondandómat a szokványos regény keretei közé, akkor jön a fantasy. Az Álmok tengere műfaját fablasyként határoztam meg. Egyébként a könyveim annak idején nem a megírásuk sorrendjében jelentek meg. Elsőként A Halkirálynő és a kommandó-t, és A halál zsoldjábant fogadták el a kiadók. Midőn ezek nyomdába kerültek, már írtam a kalandtörténetek burleszkes változatát, a Mesemaratont. Erről aztán azt mondta egy főszerkesztő, hogy nem vállalkozik a kiadására, mert ez a regény hátba támadja az olvasót. Miért tenné? Mert nevettet? Csupán annyi történt, hogy egy másik szemüvegen át fürkésztem a témát.

- A műfajuktól függetlenül azonban a mondanivalójukban sok hasonlóság van.

- A legtöbb író nagyjából ugyanarról ír egész életében. Én más-más nézőpontból veszem szemügyre az engem foglalkoztató kérdéseket: a szerelem, a hatalom, az erőszak szerepét a világban. Mostanában valóban ritkábban írok akciójeleneteket, jobban érdekelnek az emberi érzelmek, viszonyok.

- Honnan veszi könyvei figuráit?

- Jártamban-keltemben mindenhol figyelem az embereket. Az összegyűjtött apró mozaikdarabkákból keletkeznek a figurák. Különös, hogy mennyire igyekeznek magukra ismerni az emberek a szereplőkben. Az Ezüstegér egyik jelenetében a hősnő azért aggódik, hogy vajh' mit fog szólni a kedvese, ha ő randi előtt nem borotválja le a fanszőrzetét. Ezen a mozzanaton a legtöbb olvasó jót mulatott, ám több olyan levelet is kaptam, amelyekben borotvált lányok tiltakoznak a "cikizés" ellen. Egyébként ez régebben is így ment. Kosztolányi írta, hogy amikor a könyvében sikkasztó bankárokról írt, a bankárszövetség tiltakozott, ha borbély volt a negatív szereplő, akkor az a céh protestált.

- Az akciójelenetek megírása nagyon szakszerűnek tűnik. Közelről ismeri ezeket a foglalkozásokat?

- Nincs a családban rendőr vagy akciócsoportos, ha erre gondol, viszont mindennek utána lehet nézni. A kommandósok valószínűleg nem az én könyveimből tanulnak verekedni, de egy leírásnak nem is hitelesnek, hanem hihetőnek kell lennie. Sok zsaru írta meg nekem, hogy a könyveim hatására választotta a munkáját. Amihez, lássuk be, a mai nem túl szívderítő körülmények között (nincs pénz, nincs felszerelés, van viszont bőven bűnöző) nagy elhivatottságra van szükség.

- Minden művében nagyon erősen érződik a természet szeretete. Bizonyára az sem véletlen, hogy egy csendes kis faluban telepedett le a családjával. Mennyire tartja magát harcos természetvédőnek?

- Ez nézőpont kérdése. Mindig meglepődöm az embereknek a környezetükhöz való viszonyán. Bár egy takaros pilisi faluban élek, jobb, ha az ember nem sétál ki a határba. Amikor már elég nagy a szemétdomb az árokparton, rendszerint felgyújtják, így aztán a rákkeltő füstből igazságosan jut mindenkinek. Viszont ha egy korszerű, mindenféle filterrel-flitterrel felszerelt szemétégetőt akarnak építeni valahol, akkor ott tiltakozik a környék apraja-nagyja. A hatóságok sem jeleskednek a környezetszennyezős, szemetelős esetek felderítésében. Múltkoriban az erdőben lovagolva belefutottunk egy "privát" favágóba. A fickó motoros fűrésszel kivágott és felérmézett~ több fát, és mire odaértünk, már pakolta befelé a kocsijába. Azonnal szóltunk a zsaruknak. Ki is jött a járőr, és módfelett szakszerűen járt el: akkurátusan felvette a jegyzőkönyvet, kérdezgette az anyám nevét, a lakcímemet, a születési helyemet. Hiába volt meg a rendszám, mire nagy sokára kiértek a tolvajhoz, az addigra szépen feltornyozta a fát a fészerben és a kandalló mellett, az autó pedig természetesen tisztára volt porszívózva. A zsaruk közölték, hogy mivel nincs bűnjel, nem lehet eljárást indítani.

- Sok kutya és macska él az otthonában, a legtöbbjük talált állat. Az állatvédelemnek is akkora jelentőséget tulajdonít, mint "haragoszöld" szemléletének?

- Mindig is szerettem az állatokat, de csak Gerald Durrellt olvasva tudatosult bennem, hogy ezt a könyvek által tovább is lehet adni. Jelenleg több kutya és picivel több macska él nálunk. Csaknem valamennyien néhány napos-hetes korukban kidobott állatok, teljesen sorsukra hagyottan bukkantunk rájuk. Az emberek általában szeretik a saját kutyájukat, macskájukat, ám kevesen törődnek a többi állattal. A tévében bemutatott brutális esetek nagy felháborodást keltenek, aztán mindenki elaltatja a lelkiismeretét azzal, hogy jó kezekben van az ügy. Sokkal többet kellene tenni, nem elég csak elítélni az állatkínzást. Nem tartozom egyik állatvédő szervezethez sem, ugyanis nagyon nem díjazom a különböző csoportok viszálykodását, és a "megélhetési" állatvédőket. Mindeközben az állatvédelem ügye a padlón fetreng. Az állatvédelmi törvény végrehajtása, betartatása máig megoldatlan, hiszen nem hozták létre a végrehajtó hatóságot, az állatrendőrséget. Ugyanez vonatkozik a környezetvédelem ügyére is. Csendben intézem a magam dolgát, és ha olyan eset jut a tudomásomra (mint például a közelmúltban egyes sintérek túlkapásai), ami hatósági közbelépést igényel, megteszem, amit a lelkiismeretem diktál. Egyébként azt hiszem, az állatkínzásra képes emberek nem a kutyát vagy a macskát gyűlölik. Az ő tetteik mozgatórugója a kegyetlenkedés. Ha kisgyerek vagy más védtelen kerül egy ilyen ember útjába, és úgy hiszi, megúszhatja következmények nélkül, akkor vele szemben követ el erőszakot.

- Otthonát Villa Derinának nevezte el. A név sokak számára lehet ismerős Vis Major című könyvéből. Melyik ihlette a másikat?

- Valóban, a könyvben a hősnő, Kyra Emett házát nevezik így, amelyben van egy hasonló átrium, mint a miénk. Amikor a házunk tervezésekor mondtuk az építésznek (aki egyébként nem olvassa a könyveimet), hogy egy télikertet is szeretnénk, ő magától, ilyennek álmodta meg. Úgyhogy az álom és realitás itt is egymásra talált - akárcsak a könyveimben.