Kalandregények, krimik, fantasyk - immár jóval az egymillió eladott példány felett. Sok-sok ezer lelkes olvasója van, akik úgy ismerik a Fable-könyvek szereplőit, mintha családtagjaik lennének, s úgy idézgetnek egy-egy poént, ahogy Rejtő jeleneteit volt szokás a hetvenes években. Eddigi termését méterekben, sőt, tonnákban is lehetne mérni, ám szerinte korántsem a mennyiség a legfontosabb... Mindenesetre tény, hogy Vavyan Fable - alias Molnár Éva - ma a legnagyobb példányszámban publikáló írónő Magyarországon!

- Készült leltár a könyveiről?

- Van egy keskeny vitrinem, amelyben a magamnak dedikált könyveket tartom, abban már a második sor telik meg. Huszonnégy könyv, és a huszonnégyből néhánynak a második kiadása. Az elmúlt tíz évben jelentek meg, de már jóval korábban elkezdtem írni, így az első években volt még tartalékom… Cseh nyelvű antológiában is bekerült az egyik novellám, ami egy német kötetben is szerepel.

- Milyen dedikálásokkal lepi meg magát?

- Amikor megjelenik egy könyv, babonás tisztelettel bánok vele. Kiválasztok egy példányt, ami csak az enyém, és beírom - "tőlem magamnak" sok sikert kívánva - az újszülötthöz fűződő érzelmeimet, és elteszem a vitrinbe, ahol soha, senkinek nem szabad megérintenie.

- Akkor ez nem úgy működik, hogy megírja, leadja és túl van rajta?

- Nem. Nálam hosszú ideig tart az elvállás, mindegyik nagyon közel áll hozzám. Ha sorozatról van szó, akkor újra kell olvasom az előzőeket, nehogy az új kötetnél valami elkerülje a figyelmemet. Ilyenkor teljesen újnak tűnnek a könyveim.

- Naponta mennyit ír?

- Azt hiszem, a terjesztők meg az olvasók sem bánnák, ha reggeltől estig írnék, mint a hivatalban, de ezt én nem tudom csinálni. Erre Leslie L. Lawrence képes, aki reggel leül dolgozni, aztán elmegy ebédelni, délután elolvassa, amit délelőtt írt, kijavítja, és jó napot kívánok! Én pedig megvárom amíg el leszek varázsolva. Így olykor hónapok telnek el úgy, hogy nem írok. A kertben teszek-veszek, vagy bárhol matatok, és közben azért - gondolatban - íródik, a történet. Akkor ülök le a gép elé, amikor már teljesen készen van a fejemben, akkor viszont nem állok fel ebédkor, és sokszor éjszakáig is dolgozom. Ez idő alatt engem nem lehet megszólítani, mert nem tudok kiszállni a gépből, sem abból a világból. Évente egyszer vagy kétszer fordul elő ez velem. Az utóbbi két-három évben egészségesen éltem, és annyira fitt lettem, hogy évente két könyv is kibuggyan belőlem. Tavaly ősszel eltörtem a lábamat, elmaradt egy csomó minden.

- Pedig a szobába zárva sokat lehet gondolkodni újabb történeteken…

- Én inkább olvastam, habzsoltam, annyi restanciám volt. De azért előfordul, hogy hamar a falhoz kenek egy könyvet. Nekem kevés a jó történet, engem főleg a stílus tud megfogni. Tizenegy éves koromtól mindenféle történetet leírkáltam már. Aztán elkezdtem kórházban dolgozni, és novellákat írtam a kávészünetek alatt meg a pihenőkben. Az első könyvem úgy született, hogy vesemedence-gyulladásom volt, és három hétig nem volt szabad felkelnem. Feküdtem az ágyban és meséltem magamnak, aztán elővettem egy spirálfüzetet és leírtam… Megírtam a pokol is elnyeli első verzióját. Ez volt nyolcvankettőben. Aztán megszületett a fiam és az otthon ülés az őrülettel volt egyenértékű. Ezért az üres órákban, amikor a gyermek éppen aludt, leültem és írtam. Állandóan írtam. Ebből bontakozott ki aztán három vagy négy regény. Kezdetben magamnak írtam aztán a barátaim elvitték a kéziratokat különböző kiadókhoz. Nem kevés kálvária után jelentek meg ezek a könyvek, de aztán az olvasók eldöntötték a sorsukat…

- A siker megváltoztatta?

- Nem durrant el a fejem sikertől. Szomorú, ha valakinek akörül forog, hogy felismerik-e az utcán, és attól boldog, ha műmosolyú hízelgők veszik körül.

- Ma Vavyan Fable - Molnár Éva és Leslie L. Lawrence - Lőrincz L. László a két legnagyobb példányszámban publikáló magyar szerző. Van önök között valamiféle verseny?

- Nincs. Jól kijövünk egymással, közös a terjesztőnk, a Tóthágas. Nem vagyunk egymásra féltékenyek, hála Istennek, jó a kapcsolatunk.

- A személyére mennyire kíváncsiak az olvasói?

- Az író-olvasó találkozókon meglepi őket, amikor bezizzen oda egy százötven centis nő. Valószínűleg azt várják, hogy Denisa-külsejű legyek: magas, sudár, izmos csaj. Viszont a szövegemről felismernek, bár élőbeszédben nem ugyanaz vagyok, de a hőseimben sok van az én lelkialkatomból. Jó érzés, hogy szeretnek.

- Tudatosan kidekázza a cselekmények fordulatait?

- Nem. Ezt Hollywoodban szeretik csinálni, ahol számítógéppel porciózzák a feszültséget, a kalandot. Olyan érzésem van, amikor írok, mintha egy médium lennék, és én csak leírom, amit diktálnak nekem. A fejemben lévő mesélő pedig egyszerűen félrelöki a kimódolt dolgokat.

- Zavarja, hogy a kritika nem foglalkozik a műveivel?

- Nem, mert visszajelzéseket mindig kapok. Leveleket, telefonhívásokat, s az író-olvasó találkozókon is elmondják az emberek a véleményüket. Nem hiányolom, hogy úgynevezett hozzáértők atomjaira szedjék és kielemezzék a könyveimet. Ha már meghaltam és eltemettek, akkor majd elkezdenek rólam hivatalosan is beszélni. Fodor Ákos szokta mondani, hogy nem a műfaj a fontos, hanem a színvonal. Csak nálunk lehet a műfajokat diszkriminálni. Az Egyesült Államokban Chandler egyetemi tantárgy. Az Oscar-díjra jelölt filmek között van ilyen, olyan, amolyan műfajú. Mi a Szovjetúnióból meg Lengyelországból importáltuk a krimiket az "átkosban", mert itthon snassz volt efféléket írni, de tőlünk karnyújtásnyira nem. Itthon a sznobizmus érintette ezt a műfajt, bár az utóbbi időben ezek a hangok kezdenek elhalkulni.


- Az egykori fővárosi lánynak most az egyik legszebb kertje van Szentendrén..

- A kertmánia azért borította el az agyamat, mert ott álltam egy csupasz földdel. Azt is olyan szinten akartam csinálni, mint az írást. Még az utazásaim során is főként a kerteket nézegettem. Amikor betelt a kert, ez a mániám elmúlt. De kellett helyette valamit, azokra az időszakokra, amikor a regénymagzat ott mocorog a fejemben. Jött hát a ló. Egész télen lóháton "rehabilitáltam" a lábtörésemet, bár ettől eltiltott a gyógytornász. Így tanultam meg a lovaglás alapjait, kengyel nélkül. A fontos, hogy közelebb kerültem a lovakhoz és a természethez.

- A tizenöt éves fia és a férje hogyan viseli, amikor visszahúzódik és éjt nappallá téve ír?

- Azért viselik viszonylag nehezen, mert olyankor megsokasodnak a tennivalóik. Akkor nem megyek virágot locsolni, a gyerek tömi be a mosógépbe a ruhát, a teregetést elég lassan tanulja..

- Említette, hogy két-három éve egészségesen él. Ez mit jelent?

- Hét éve Szentendrére költöztünk és "falusi asszony" lettem. Itt elég nehéz mocorogni, boltokba járni, úgyhogy hamra autóba ültem. A lábtörésem óta futunk a patakparton, azelőtt csak slattyogtunk háromszáz métert és hazamentünk. Annyira elkényelmesedtem, hogy meg is híztam. Táplálkozással foglalkozó könyveket kezdtem olvasni, odafigyeltem, s hamar le is adtam nyolt kilót. A keletiek azt mondják, hogy a test a lélek temploma. Nagyon sok zöldséget eszem. Tornázom, lovagolok.

- Amit leír, megmutatja valakinek? Megbeszéli valakivel?

- Átkozottul öntörvényű vagyok... De jó ideje van valaki, akit felhívok esténként, amikor elkészülök az újabb fejezetekkel, és felolvasok neki. Fodor Ákos a barátom és a szerkesztőm. Ő nem akarja átiratni velem a történetet. Ceruzával jegyzetel a kézirat margójára. És rajzol is: mosolygó arcot, szíveket, meg lábszárcsontokat... Ha belelendül a nyelvi játékaimba, ő is javasol nyelvi változtatásokat. Nagyon szórakoztató egy ilyen, Ákostól visszakerült kézirat...

- A hazai siker után nem szeretne kikerülni a nemzetközi könyvpiacra?

- Vágyom erre, de olyan fordítót kellene találni, aki képes mindezt más nyelvre áttenni. Állítólag az a sors vár rám, ami Rejtő könyveire - azok is lefordíthatatlanok, annyira egyedi a nyelvezetük. De azért nem lövöm szíven magam emiatt. Nem fenyeget, hogy Spielberg rám kopog: hadd filmesítse meg valamelyik regényemet...

- Na és itthon?

- Eddig még senki nem jött. Bujtor mondta a Desszert felvételén, hogy írjak egy forgatókönyvet és ő megfilmesíti. Azt feleltem, hogy írtam huszonkét regényt, válasszon közülük és filmesítse meg... Azóta sem dörömböl az ajtómon ezért...