Chrysler megrögzött gyorshajtóként száguldott hazafelé. Ezen szenvedélye rengeteg pénzébe került, ugyanis ha szirénátlan magánszemélyként szegett szabályt, sosem bújt ki a büntetéspénz kipengetése alól holmi pöffeteg tudja maga, ki vagyok én?-ezéssel. Ha megbukott, fizetett. Privát lovagi kódexe tiltotta továbbá, hogy záróvonalat lépjen át, kanyarodósávból vagy másként aljas módon előzzön - és egy sor egyéb durva sporttalanságot. Viszont akár motoron, akár kocsiban ült, legfeljebb pészméker-tulajdonosok társaságában vagy szórakozottságból mulasztotta el, hogy kiélvezze a gyorsulást, a sebességet.
Kevéssel apja halála után - ám már a házasság jármában - riadt rá, hogy ő nem az a jámbor lélek, akinek tartják, sőt az a gátlásosan félénk leányka sem, akinek addig hitte magát. Felfigyelt arra, hogy bár nem szívesen látja a szenvedést, mégis mélylégzés nélkül képes például sebet tisztítani, akár abba jócskán belevájva is, imád kötést cserélni, leginkább a betyárosan beleragadtat, és semmilyen színű genny nem riasztja vissza, még a lehető legzöldesebb sem. E perverziójának igen nagy hasznát vette később, midőn egy túszmentési akció fináléjaként világra segített egy csecsszopót, pedig a szülő asszony felettébb fúriás hangulatban leledzett, végtére korábban órákon át korlátozták vajúdásában, fegyvert fogtak rá s idegen nyelven, torokhangon üvöltöztek vele. Tehát a segítségére siető Chrysleren igyekezett elégtételt venni, de végül a banálisan klasszikus kellékek - úgy mint vér, veríték, szitkok és tolófájások - közreműködésével felszínre hozták a túlsúlyos dedet, és mindenki alaposan megkönnyebbült.
Ám Le Baron akkor se zavartatta magát, ha magas nyomással spriccelő, szakadt főütőeret kellett elszorítania. Ha muszájlott, kibuggyant zsigereket gyömöszölt vissza, fenékbe fúródott golyót vájt ki, vagy zöld arcú férfiakat hánytatott, akár futószalagszerűen is. Kommandós társai olykor Florence Nightingale-nek szólították, és lassacskán megszokták, hogy őt kell hívni, ha már a normálisabbak gusztusa besokallt. Arról viszont senkinek se beszélt, legkevésbé az őt évente szűrővizsgáló yardi pszichológusnak, mennyire retteg, ha erre alkalom adand, ám a fő titok az ambivalencia volt: az, hogy meglehetőst élvezi a gyűlölt rettegést.
Mindebből mára jószerivel csak a gyorshajtás szenvedélye maradt meg. Hiszen közel négy évtizedes fennállása során a legkülönfélébb adrenalinlöket-forrásokkal kényeztette magát. Közülük is a legrettenetesebb emlékezetű volt, amikor kezdő szimatként beépült a drogüzérek közé, s egy rút napon elérkezett, amitől tartott: be kellett lőnie magát. Oly meggyőzően csinálta, holott először művelt effélét, hogy íziben elnyerte a köztörvényesek bizalmát, de még annál is klasszisokkal hitelesebb volt, ezért aztán legközelebb is elvárták tőle, hogy a szemük láttára tegye meg. Kisvártatva bekövetkezett, amitől iszonyodott: úgy maradt. Drogfüggő lett, ösztöndirigált kiszolgáltatottá vált. Mindez nem tántorította el halálos komolyan vett küldetésétől: könyörtelenül tőrbe csalta, zsarukézre szolgáltatta a bandát, desszert gyanánt átnyújtotta gyűlöletes természetű, szociopata vezérük skalpját. Ezzel végezvén, zavaros tekintetű, nyáladzó, reszkető térdű, meztelen idegvégződésekkel teli humán roncsként a főnöke elé botorkált, megosztotta vele hányattatásait, és a segítségét kérte ahhoz, hogy visszatérhessen a narkós pokolból.
A Yardon szinte mindenki melléállt.
Magánéletében stigmát kapott, kisemmizték.
Miután megtisztult, nyomozói pályafutása zavartalanul folytatódott. Múlottak az idők, benne nőttön-nőtt az agresszivitás. Amikor elviselhetetlenné vált a feszültség, a titkos akciócsoportba, a Láthatatlanok közé kérte magát. A kemény felkészülés, a napi edzés, a gyakori bevetések radikálisan segítettek rajta, bár némelyek szerint a pedánsan rendszeres, beható nemizés még többet használt volna kedélyállapotának. Idővel a szellemi erőfeszítéseket kezdte hiányolni, mert neki sose volt elég az, amit elért. Tehát további tanulmányokba fogott, bár nem teljesen ama céltól vezérelten, hogy tütüljön a feje a tudománytól, miként azt Ruby zordan megjegyezte.
Aztán egyszerre csak összejött a fix, tüzetes nemi élet is, melynek létrehozásához addig is számosan felajánlgatták segítségüket, ám ő a - tán nem is létező - Szívbéli jöttére várva finnyásan válogatott kérői között, akár egy kifinomultan érzékeny, murénává kényeztetett királykisasszony.
Nemrég Kentaro emlékeztette rá, most magától jutott eszébe, miként ismerkedtek meg, és bár kis mértékben se volt álszent, se hanyatt-homlok szemérmezős hajlamú, mégis elborította orcáit a szégyenpír vagy afféle. Mindazonáltal hamar kilábalt zavarából, felnevetett, és úgy döntött, eladja történetük megfilmesítési jogait. Talán a Szerelem hullámhosszán sikerpárosa eljátszhatná őket, bár ő jócskán másféle figura, mint az angyalias Meg Ryan, és ami azt illeti, Kentaro sem egy közkedvenc Tom Hanks.
Még akkor is a szereposztással bíbelődött, amikor begördült a gombnyomásra kitáruló kapun. Képzeletjátékában végül Sigourney Weavert választotta hősnőül, mint hozzá közelebb álló karaktert. Korkülönbségük sem zavarta, hisz egy Weaver kaliberű színésznő játszi könnyen leráz magáról tíz-húsz esztendőt, akár eb a vizet. Hosszas válogatás végén Kentaro szerepét Nicolas Cage-nek adta, de megígértette vele, hogy a hitelesség kedvéért visszavesz fél maréknyit a körötte rendesen lengedező - hogy is mondja tapintattal? - jellegzetes tálentum-stichből.
Ekkor feltűnt neki a furcsaság, miszerint Hóbort nem a villa mögötti karámban tartózkodik, hanem a házfalra kapaszkodó futórózsa közelében harapdálja a füvet, meg amit csak talál, mit sem zavartatva felszerszámozottságától. A szürke ló nyergében nem ült senki, akkor se, ha kerekre nyílt szemmel vagy hunyorogva nézte.
Kiugrott a kocsiból, elsüvített Kentaro járgánya mellett. Futtában is érzékelte, hogy azt a kocsit is felettébb sietősen hagyták el.
A gyanútlanul legelésző Hóbort megijedt, amikor váratlanul elloholt mellette. Rettegtében páros lábbal hátrarúgott, egyidejűleg a levegőbe szökkent és jobbra vetődött. Mivel túl sok végtagot kapott fel ahhoz, hogy a továbbiakban is méltósággal őrizhesse egyensúlyát, irtózatosan elgáncsolódott. Földomlásszerű robajjal bedőlt egy elszántan gondozott, a múlt éji záportól lucskos dáliaágyásba, de ugyane lendületből, némi vergődéssel, sarat fröcskölve s daliás virágokat tarolva, talpra is kecmergett. Hanem ekkorra odalett egyenletes fehér színe. Az átváltozástól opart-mintásan, heveny pánikhangulatban, a rajta csüngő kantárszárat, kengyeleket, dáliákat lóbálva, vakrémületében minden irányba sűrűn ki-kirúgva, veszekedetten tovavágtázott.
Chrysler, alig-alig törődvén a hisztérikusan menekülő lóval, a házba rontott. Keresztülnyargalt az előszobán. A nappaliban lefékezett.
Emira vastagon beagyagozottnak rémlő arccal és ruházatban, fű- és sárkoloncos cipőben hevert a visszafogottan dzsungeles mintázatú kárpittal bevont kanapén, és eszméletvesztettnek színlelte magát. Arcszíne - megjelenése óta először - kicsattanóan pirospozsgállott. Úgy vélte, tutira dermesztő hatást gyakorol az újonnan érkezettre, de mert a bizalom alapja az ellenőrzés, jobb szemhéja alól anyjára sandított.
Ezt észlelvén Le Baron leeresztett. Elkapta tenyerét a - mostig önfeledten szorongatott - torkáról, és körbefordult a sarkain. A konyhapult mögött serénykedő Kentaro biztatóan rámosolygott, és mert épp végzett a narancsfacsarással, előlépett a kezében tartott pohárral. Chrys habozás nélkül a nektárból előmeredő szívószálra bukott, ám egy metsző sikoly megfékezte szomjoltásában.
- Az az enyém! - üvöltött Emira. - Direkt nekem csinálta, ájuldozás ellen!
- Igaz - bólintott a férfi. - A levet tőlem, a nadrágszíjazást anyádtól kapod.
- Nem is az anyám! Kurva régen ki van tagadva! - ordított a sarj.
Hevületében villámgyorsan ülő helyzetbe pattant, miáltal félszáraz vályogdarabok robbantak-mállottak le róla, beborítván a diszkréten pálmalevél- és papagájmintás kanapéhuzatot és minden mást egy kábé két méter sugarú körön belül.
- Ki meséli el, mi a nyavalya történt, bár szerintem már rekonstruáltam az eseményt?! - szólott ingerülten Le Baron.
- Mégis mit gondolsz, mi történt? Balesetet szenvedtem! Majdnem meggyilkoltak! - vicsorgott rá szívmélyi gyűlölséggel a humán tényező.
- Hóbort kinézetéből és a te, lassan szokásossá váló lepusztultságodból ítélve, bizonyára az előre megfontolt szándékkal, engedély nélkül kivitelezett, pocsék véget ért lovaglás esete forog fenn.
- Bingó - bólintott Kentaro.
Átnyújtotta a poharat a mohón érte kapó leánynak, és kifelé indult, hogy megkeresse a hányódó lovat.
Chrysler utánaszólt:
- Hóbort az imént mutatott be egy sikertelen kűrt Gema dáliái között. Tehát fehér alapon fekete foltos paripát keress. Tán a világ végén megtalálod.
- Hehe! - utálkozott Emira. - Valami humorantológiából nyered a viccességedet? Ironizálás helyett volnál szíves megérdeklődni, ki bántotta a gondjaidra bízott leányzót? Tizenkét évi távollét után eljövök az anyámhoz! Erre ahelyett, hogy a mamus pótolni próbálná a mulasztottakat, egész napra odavet egy szenilis banyának! De bírnám, ha mágnesviharba kerülne a vasorrú boszorka! Hogy hánykolódna! Azt követelte, hogy trágyázzak lószart, gyomláljak gazcsomókat!
Mamus vigyorogva bólogatott.
- Bizony, ez kimeríti a rangon aluliság fogalmát.
Emira a pohár aljára tapadt rost- és lémaradékot szürcsölgette, teljesen hiábavalón, majd megkísérelte elérni azt a nyelvével, reménytelenül. Egyszerre csak feladta, s elgondolkodón letépett magáról egy, a szeme előtt himbálódzó, látászavaró vályogdarabkát, tetemes mennyiségű hajszálat is kiszakítva vele.
- Utálom, hogy ilyen laza vagy - közölte töprengése végeredményét. - Más anyák a te korodban…
- Ezt ne! - csattant fel Chrysler. - Ezt ne, mert ez színolyan, mint anyám slágerlemeze! Hagyjuk el a koromnak megfelelő viselkedés, ruházkodás, miegymás megvitatását. Úgy emlékszem, Kentaro megkért, hogy egyedül, nélküle ne ülj lóra. Azt szeretném tudni tehát, miért nem sikerült teljesíteni a kérését!?
- Mert nem volt itt! Mert reggel azzal váltatok el, biztos jó poénnak szántad, hogy indulhat a paskó a máglyára, mert már kezded szokni az özvegységet, és egyáltalán nem látszott biztosnak, hogy valaha is viszontlátom a lótréneremet, ezért gondoltam, hogy átállok önellátásra! Meg a banya amúgy is ezt szorgalmazta, úgyhogy az ő dicséretére is hajtottam. Reggeli után be kellett rámolnom a használt edényt a mosogatógépbe! Ebédet se kaptam, csak tippeket, hogy mit készíthetnék a háztartásban fellelhető nyersanyagokból! Tisztára, mint egy kempingezésen! Fel is hívtam papust, hadd tudja meg: akármennyire tiltotta is, mégiscsak túlélőtáborban vagyok!
- Na, és mit ebédeltél?
- Spagettit főztem, tök finom lett, és csak alig-alig ragacsos. A kamrában találtam hozzá konzerv bazsalikomszószt. Papus lepadlózna, ha megtudná, mivel szennyezem a szervezetemet! Gema csinált salátát, az is egész ehetőre sikerült. Aztán, amikor elpónigolt, felnyergeltem Hóbortot, és végigszaladtunk a tegnapi útvonalon, és nem volt vele semmi baj, bár hazafelé már szörnyen vonszolt. Olyképpen ment, mint a varrógép. Elügettünk egy romos kerítés mellett, amit tegnap valahogy észre se vettem, bár az is lehet, hogy kicsit eltévedtünk, és akkor a töredezett, foghíjas kerítésdeszkák közül hulla váratlanul kirontott egy manus, egy olyan nagy darab, sok hajú, rettentőn világító homlokú, fáklya szemű fazon, szokatlan formájú, böhöm pléhkereszttel a kezében!