- Mintha egyetlen hét sem telt volna el, mióta legutóbb együtt mutatkoztunk - mondta Ohio a kocsiban. - Bárkibe botlunk is, legalább egyszer megfordul a beszédtéma a külalakod körül.
- Remélem is, hogy megint így lesz - bólintottam. - Megdolgoztam érte. Fel sem foghatod, milyen leverő egy nő számára, ha lépten-nyomon megszólítják az utcán, üzletek előtt, ám csak azért, hogy kikutassák, mint közvéleményt: szerinte mi lesz a jövő évi divat körömlakkban, sminkben, séróban, pacákban, férfi- és nőszínészben, kimegy-e a divatból a tűsarok, bejön-e a teveszőr harisnya, szokott-e utazni, hová és mennyiért, szedi-e a Q-10-et, mivel mos, ki a kedvenc politikusa és kit szeretne lerókásítani, meg ilyenek. Egy nőt effélékkel kéne megállítani jöttében és mentében: hölgyem, önt észvesztő delej lengi körül, őzes a bokája, lélegzetfojtó az alakja, alélító látvány a farizma, fullasztóak a keblei, avagy olyan a haja, netán a hangja, mint egy selyemfátyol. Miután az ilyetén szókat hosszasan nélkülöznöm kellett, rájöttem: némi gályázással még visszaszerezhetem régi fényem némely szikráit. És mosttól számítok is a méltató szókra, füttyentésekre és pillantásokra, hiszen szerválkarcsú fazonom eléggé rikító a korombéli nők között.
Ohio öt ujjal megfésülködött, ugyanazon szerszámokkal borotválkozást eszközölt az orcáján, közben kissé melléváltottam, minek hangjától megvonaglott egy-két arcizma, azután így szólt:
- Gida esetében tradíciónak tekintem a farizom-mustrát, ellenben bárki más próbálkozna ezzel, orron vágnám az illetőt - közölte.
- Én is - feleltem. - Téged pedig most figyelmeztetlek: vigyázz a tulajdonjogaid kiterjesztgetésével.
- Nincsenek tulajdonjogaim. Velem vagy, de nem az enyém; és ez kölcsönösen igaz. Ha Rank eleget dicsérgette volna kecseidet, vágynál-e arra, hogy idegenek erősítsenek meg női mivoltodban?
- Nem ennyire - láttam be. - Ám mert Rank nemigen biztosított a kecseim felől, azok szép csendben elhalványultak, mint feleslegesek. Ahhoz, hogy egy nő ragyogjon, olyan férfi kell, aki ragyogtatja őt. Minden szétfolyt, elmázolódott asszony csupán felerészben tehet arról, hogy elcsúfult, igénytelenségében az a pasek a bűntársa, aki mellett nem kíván önmagánál is különb lenni, és ugyanez áll az ellen-nembéliekre is. Ugye, milyen flottan csengett?! Mindössze azért nem hiszem el teljesen a tézisemet, mert nem látok magyarázatot arra, hogy te miként maradtál a kondidnál.
- Nagyon egyszerű: nem nősültem meg.
- Most sem késő nem megnősülni - feleltem.
- Márpedig most alaposan megnősülök, amint arám végérvényesen elszabadul korábbi kötelékéből - szögezte le. - Ami pedig csorbulatlan jóképűségemet illeti, felfedem a titkát, de csakis előtted: az a férfi, akit folyamatosan izgalomban tart egy nő, ha mégoly elérhetetlen is, egyszerűen nem engedheti meg magának az ödémákat, se szem alatt, se hastájt. Úgyszólván hetente találkoztunk, és bár általában kerülted, hogy rám pillants, azért loppal mindig végignéztél rajtam, igaz!?
- Igaz, és pukkadoztam attól, hogy jóslatom szerint jó ideje a sírban kellene heverned, méla passzivitásban, erre te megmaradtál annak a daliának, akibe egykor tébolyítóan szerelmes lettem. Miközben én már rég nem voltam az a szirén, aki hajdan.
- Számomra ugyanaz maradtál, vagy még inkább elszirénesültél. Viszont ama daliát csak a te szemed látja.
- Dalia-látó szemem volna? - csodálkoztam.
- Senki más nem láthat ugyanolyannak, mint te, és óriási fórnak érzem, hogy régesrég ismersz, ezért vénséges koromban is fiatalnak fog látni a te szemed, mert azt a képemet őrizte meg. Amúgy részemről hasonlóra számíthatsz.
- Szóval alattomban szétrág minket a kor, és ezt nem fogjuk meglátni egymáson?
- Nemigen fogjuk látni, hacsak meg nem gyűlöljük egymást. Zseniális sminkes a szeretet.
- Nahát - sóhajtottam. - Miről beszélünk?
- Amiről eddig nem merészeltünk szót ejteni. Nem megfélemlíteni akarlak, de gyalázatosan fontos vagy nekem.
Fékeztem. A hó tisztába burkolt mindent, ám azért sejlett, hogy lerongyolt környékre vetődtünk.
A Makrancos Rozsomák előtt álltunk. Szívesen üdvözöltettem volna a csehó keresztanyját: a mumpsszal, például.
- Mit akarsz? - érdeklődött Ohio, egyelőre jóindulatúan.
- Megszomjaztam.
- Nem emlékszel Gida tanácsára?
- De igen, és törekszem megfogadni. Fegyvertelen vagyok, és nem is hülye, nem akarok birokra kelni nyolc sajtfejűvel. Nincs abban semmi, ha bemegyek egy lebujba.
- Nem is az a valami, hanem a kijövés.
Cigarettára gyújtottam, azon nap először. A ringatózó láng fölött Ohio arcvonásait fürkésztem.
- Valamikor ajtóstól, lábtörlőstől, küszöbvasastól siettél be az efféle helyekre, az ilyen vagányokért. És a nyakszirtjüknél fogva hoztad elő valamennyit.
- Némely pasasok azért kemények, mert nem elég erősek - felelte.
- Agyő, Grand Macho! - sóhajtottam ábrándosat. - Mai napság az a pasas vonz ellenállhatatlanul, akinek immár akkora tartása van belül, hogy nem kell kívülről mutatnia.
Di Giacomo elrévedt egy pillanatra, majd elvigyorodott.
- Jut eszembe, egyszer valaki ekként nyilatkozott rólad: az a bringa annyira vagány, hogy ha erre még egy lapáttal rátenne, akkor elmebeteg lenne.
- Ezt mondta? Valaki? - hörrentem. - Felkoncoltad?
- Hiszen nem állított valótlant.
- Kinőttem.
- Tudom. Bemegyünk?
- Előbb elszívom a cigit.
- Nem hiszem, hogy az itteni etikett sértődne, ha cigivel állítanál be.
- Nem is azért.
- Elvétetted a lábbelit. Fogadalmad úgy szólt, hogy lefutod Poolt.
- Szeretném.
- Nos, míg én bemegyek a krimóba, ugorj haza a futócipődért.
Ötletét meg sem hallottam. Elnyomtam a cigarettát a hamutartóban, kipattantam a kocsiból, és visszaadtam kulcsát a gazdájának.
Ohio átgázolt a hízott havon, s a csehóba lépett. Követtem őt a szmogba.
A pultnál felkúsztam egy bárszékre, a szürkés ködön át körülnéztem, az érdeklődő csapostól kértem egy sört, az antikos zenegépet bámultam, melyet éppen két akáclilára szépített sérójú, cölöp karizmú, bőrmellényes fickó táplált érmékkel, azután végigsvenkeltem az asztalok fölött. Nem és nem sikerült felfedeznem Poolt.
Megkaptam a sörömet, úgyszólván tiszta pohárban. Kortyoltam belőle, bitang hideg volt, intettem Ohiónak, hogy nincs itt a versenyzőnk, és tovább maradtunk, kiríni a környezetből. Köldökig érő bőrkabátom még csak besimult volna, ám öltözékem egyéb elemei ütötték az enteriőrt.
Di Giacomo kicipzározta dzsekijét, s míg cigarettát sodort, megpillantottam a hóna alatt függeszkedő bőrtokból előkandító fegyvermarkolatot.
- Mindig magadnál tartod? - kérdeztem.
Fültépő hangzavar tombolt körülöttünk, zene gyanánt, kedvesem azonban tudott szájról olvasni; ezt én is gyakorolhattam, midőn válaszolt.
- A kesztyűtartóból ellophatnák. A te fejed nem készül szétmenni?
- De, éppen eltökélte magát.
- Lépjünk le.
- Na és Pool?
Ohio a mögöttem terpeszkedő ajtó felé billentette a fejét.
- Az imént benyitott, de nyomban visszarebbent.
- Miért?
- Talán szagunk van - mondta, vállat vonva.
- Nem hiszem, hogy rám ismert volna. Hátulról, szmogban, ellenszélben.
- Szemből rád ismerne?
- Azt hiszem, ezen életre és még néhány inkarnációra megjegyeztük egymás arcát. Nem feledhet: lábon lőttem fogócska közben.
- Holnap megemlíthetnéd Naqvinek, hol leli a körözöttjét.
- És?
Ohio felsóhajtott.
- Úgy rémlik, a tékozló leány lármás lőrevű keretében óhajt visszatérni az aktív munkához.
- Mert eddig passzív munkát végeztem?!
- A tehetségedhez képest holt passzívat.
- Grall nem társított melléd aktívnak. Pedig mintha ezt hírelted volna.
- Elhamarkodtam. Grall ragaszkodik hozzád a nyugdíjazásáig. Tudod, miért?
- Sejtem. Tolerálom a seggségét.
- Profi seggtoleráns vagy. Miért kell ez neked?
- Képtelen volnék megfogalmazni.
- Gyanítottam. Vonzódsz az idiótákhoz.
- Ühüm. Szeretlek.
- Köszönet. Egyébként Jokerre céloztam.
- Kitaláltam ám. Nem tehetek róla, amint átlátom, mitől, miért hülye valaki, már nem is tudok haragudni rá.
- Nem kell, hogy haragudj rá, de miért ragaszkodsz hozzá!?
Az én vállamon volt a megvonás sora.
- Joker a testvérem. Őt akarod sógorul.
- Akarja a fene.
- Márpedig a megkért kezű leány mellé jár a pereputtya is. Három nap gondolkodási időt kapsz.
- Sok éve tűnődhetek e kérdésen. Konkrétan csakis a leányt akarom, a pereputtyából meg majd szemezgetek. Joker ocsú.
- Ohio, száz éve nem beszéltél vele! Mi van akkor, ha mindketten eleget változtatok ahhoz, hogy elviseljétek egymást?!
- Tavaly találkoztunk nálatok, épp hazavittem Royalt. Joker leokádott a gyűlöletével, elpanaszolta, ki mindenki gáncsolja őt, kisajtolt néhány szem könnyet, végül a sálamba fújta az orrát.
- Hát mivel színész az istenadta.
- Na és? Al Pacino sosem fújta az orrát a sálamba!
- Mert ő sztár, Joker pedig nem.
- Az ember előbb legyen tehetséges, azután akarjon sztár lenni.
- Teljesen idealista vagy.
- Ugye? Söpörjünk innen. Mai találkád már aligha jön össze Poollal.
Kifelé sétáltunkban eszembe ötlött ama epizód, mely megalapozta Ohio engesztelhetetlenségét Joker iránt. Családom némely tagjából már összeköltözésünk ténye is vad indulatokat váltott ki, ám midőn terhességem híre Joker fülébe jutott, dúlt vérem ellátogatott hozzánk.
E vizit során olybá festhettünk, mint egy vígoperát próbáló színtársulat.
Joker filmforgatásról érkezett, taxihalálában. Kellemes őszidő volt, a szomszédok hullott lombot sepregettek a kertjükben, andalgó polgárok napfürdőztették arcukat az utcán, midőn a dühöngő csepűrágó kipattant a kocsiból.
Hegyes orrú bokacipőt, pamut harisnyanadrágot, combtőig érő buggyos gatyót, zsabós inget, temérdek álarany smukkot és lobogó palástot viselt lilálló arcszínéhez. Baljában tollas föveget szorongatott, jobbjában kivont kardot lengetett.
Borzalmas elefántüvöltést hallatva félretaszította az útjába kerülő bámész népeket, és berúgta a kertkaput. Mindent összevetve egzotikus benyomást keltett.
Elé is siettünk, mivel épp a szabadban időztünk.
Azután visszahátráltunk, hiszen egy pillanat alatt megviláglott előttünk: szándéka feltett és zordonás; eltökélte magát, hogy előadja az olasz fivér című jelenetet. Pezsgő vérfürdő ígérkezett.
Joker sárkányordítva nyomult utánunk a karddal. Szörnyhangjaiból azt vettük ki, hogy szégyent, valamint gyalázatot emleget, holmi megesett leány és kardélre hányandó, nyomorult szívtipró is szóba került.
Ami engem illet, képtelen voltam kinyilvánítani ellenkezésemet: részint megdermedtem a rökönytől, részint mulatságot is leltem a vérbő produkcióban. Ohiót is lenyűgözte fivérem kinézete, stílusa. Mindazonáltal hamar rájöttünk: minket itt atrocitás ér.
Kedvesem - miközben a penge a mellkasa előtt tapogatózott - indítványozta: talán fáradjunk beljebb.
Joker nem beljebb fáradni akart, mint íziben megtudtuk, hanem vételi szándéka volt: elégtételre.
A kerítés mentén összegyülemlett, pozsgálló arcú közönség velünk együtt értesült a bősz komédiás azon nézetéről, miszerint e gyalázatot csupán kétképpen lehetséges lemosni dicső családunkról: 1./ di Giacomo alázatosan térdre hull, bocsánatért esdekel, és oltárhoz vezet; 2./ vagy megdöglend.
És mert Joker az alternatíva elhallatása után válaszra várt, szüneteltette az üvöltést. Ha tüdeje nem zihált volna, kriptai csend ereszkedik ránk.
Ohio töprengeni látszott. Ekkor már gyanítottam, hogy másodperceken belül különválik a humorérzékétől, és beidegesedik. Ezen állapota viszont megtévesztő: ilyenkor jéghiggadtnak mutatkozik.
- Van egy kis gond - szólt a pasas, ki foltot ejtett szűzi becsületemen. - Shane nem kívánja az oltárt. Úgyhogy felhagyhatsz az esztráddal.
- Nem akarsz hozzámenni?! - hörrent Joker, a kardheggyel immár az én szívemet keresgélve.
- Ez így nem pontos - feleltem. - Férjhez menni nem akarok. Egyelőre.
- Egyelőre?! Amikor teherbe vagy ejtve?! Mikor akarsz férjhez menni? Amikor már látszani is fog a szégyened?!
A bal mellemnél babráló penge bosszantott kissé. Mutatóujjam begyével félretoltam.
- Tedd le a kardot, mielőtt áthat a gyanú, hogy komolyan gondolod ezt a komédiát.
- Komolyan gondolom! - ordított Joker, átbökve pólómat.
A következő pillanatban íves fejmozdulattal a fegyvere után bámult, s látta azt két darabban tovaszállani a kert fölött.
Ohio visszahúzta a kezét, mellyel a varázslatot művelte. Halálnyugodtnak látszott.
- Fordulj sarkon, és húzz el innen - kérte gleccserhangon. - Ez esetben valamikor talán még szóba állunk veled.
- Azt hiszed, most fegyvertelen vagyok?! - fickózott fivérem, belengetve a jobb öklét.
- Nem az kerülne nagy erőfeszítésembe, hogy hanyatt rúgjalak, hanem az, hogy ne - szögezte le Ohio. - Annyi közöd van Shane magánéletéhez, amennyit ô szabad elhatározásából megoszt veled. És ha majd a tanácsodat kéri, először is érezd magad megtisztelve, azután kifejtheted nézeteidet, a magánügyeknek kijáró tapintattal, az utcai közönség bevonása nélkül. Kifizetted a taxidat?
- Igen - rebegte Joker, következő lépésén tépődve.
Nem kulloghatott el farokbehúzva, nem azért jött. Tollas fövegét a fejére lökve, véres kardját a palástjába törölgetve, peckesen kívánt távozni, nézői tapsvihar közepette. Ô mindig éppen egy szerep volt, és nem valaki, s bár az agyamra mászott a nagyjeleneteivel, nem akartam játékrontó lenni, tudván, milyen fontos számára, hogy levadászhassa a hatást, hisz a vérbeli hatásvadászt az olcsón megszerezhető sikertrófeák éltetik. Ha a színi mesterség helyett netán a képzőművészeti pálya vonzotta volna, aligha bíbelődik miniatűrökkel, ő házfalakra és kerítésekre mázolna: lózungokat.
Fivérem köhintett, rájött, hogy Ohio túlerőt képvisel, ezért felém fordult, öklét is rám irányozva.
- Hozzá kell menned! - tajtékozta. - Nem élhetsz úgy, mint az állat, törvényen kívül!
- Nem élek törvényen kívül - feleltem nyugodtan, helytelen taktikával: hiszen némelyek egyszerűen meg sem hallják azt, aki nem ordítva védelmezi álláspontját. - Nem követek el vérfertőzést, se szodómiát, saját életszabályaim a skarlát betű viselésére sem köteleznek azért, mert együtt lakom a pasassal, akit szeretek, akitől jövő nyárra gyermeket várok. Szállj le rólam. A taxisod szájtátva bukik rád, biztos visszavisz a stúdióba.
- Majd visszamegyek, ha végeztem! Ha összecsomagoltál! Velem jössz, ezentúl jobban fogok vigyázni rád! A fattyút meg elveteted!
- Kikísérlek - sóhajtotta Ohio.
És bár Joker borzolt-berzenkedett, ki lett kísérve, egészen a taxi hátsó üléséig. Az ajtó is rácsukódott. A sofőr parancsba kapta, hogy kliensét vigye, ahonnan hozta.
A bámészkodók oszlásnak indultak.
A házba mentünk.
Kedvesem kifakadt. Tudatta velem, hogy közeli hozzátartozóm mosttól persona non grata, sőt, számára egyszerűen nem létezik többé.
- Ugyan már - hűtöttem. - Joker holnapra teljesen túlteszi magát a történteken, és megint elbűvölően kedves lesz.
- Legfőképpen nekem kell túltennem magam a történteken, úgy nézem, helyetted is, mert mintha te rezisztens volnál a surmóságra. Senki se holnap legyen kedves hozzám, hanem pontosan és éppen akkor, amikor kommunikál velem.
- Próbáld beleélni magad a helyzetébe. Joker mindössze azt akarta kifejezni, hogy szerinte tarthatatlan a kapcsolatunk, amíg nélkülözi az anyaszentegyház áldását. Azért így nyilvánította ki a véleményét, mert egy színésznek szerepelnie kell; ha nem kínálnak alá színpadot, akkor úton-útfélen. Gondolj bele!
- Nincs reménytelenebb, mint azon gondolkozni, hogy egy tökhülye mit képzelt. Be lett rontva az intim szférámba, ordítozva, fattyúzva, küretezve lett benne. Engem már holnapi negédesség el nem bájolhat. Ezt az ismeretséget kilökte a szervezetem. Kérlek, ezt tartsd szem előtt, amikor tovább ápolod vele a rokoni kapcsolatot.
Joker ekkor robbant be a kertre nyitott teraszajtón át. És már röptében kezdte értésünkre adni, mennyire sérelmesnek tartja, ha kidobálják őt a vendégségből, jogait a sárba tiporva. Hozzáfűzte még: ha ô elfárad valahová, hogy leszögezzen valamit, akkor nem távozik dolgavégezetlen, nem hagyja a dolgot leszögezetlenül.
Azután elbizonytalanodott, mert Ohio egyáltalán nem vette figyelembe ottlétét, olyannyira nem, mintha tökéletesen lát- és hallhatatlan lett volna.
Hellyel kínáltam a tesót, megérdeklődtem, mit inna, mire ő hanyag mozdulattal lesodorta a tévét a komódról, felszökkent a helyére, és lábát lógázva előhúzott egy szelencét, felpattintotta a tetejét, majd a fedélre kanalazott egy csipetnyi fehér port, fölé hajolt a szippantóval, és orrlikaiba szipákolta a kokaint.
Ezután szörcsögött egy keveset, közben elcsomagolt; láttam, hogy ez már egy másik szerep, és bár nem különösebben érdekelt, mit hoz ki belőle, elhelyezkedtem a fotelban, keresztbe vetettem lábaimat, és jóindulatú figyelmet tanúsítottam.
A pozdorja tévédoboz enyhén füstölgött a szőnyegen, olykor szisszent, szikrázott egyet-egyet, majd áramtalanította a házat.
Ohio a kanapén olvasta az aktuális napilapot, és továbbra sem figyelt fel a látogatóra.
- Nos? - sürgettem Jokert, elunva a semmittevést. - Akarsz beszélgetni? Mióta kokózol?
- Nemrég. Javítja a kifejezőkészségemet.
- Ha majd jól megjavul az illető készséged, fejezd ki vele, mennyire sajnálod a tapírságodat, de szabatosan.
- Szereted ezt az alakot? - kérdezte, di Giacomo felé intve.
- Meglehetőst.
- És ő is szeret téged?
- Úgy érzékelem.
- Ezért hagytad magad teherbe ejteni?
- Ez a fordulat ugyan még nem szerepelt a terveink között, de bekövetkezte nincs ellenünkre.
- Jó - sóhajtott a csepűrágó. - Tegyük félre, hogy nem tapsikolok ettől a kapcsolattól, hogy szerintem különb partit érdemelnél, hogy mélységesen lenézem az efféle strigókat. A felmerült probléma egyszerűen orvosolható: menj hozzá feleségül. Később majd nyugodtan elválhatsz, az a fő, hogy törvényes legyen az a kölyök, amikor megszületik.
- Á, szerintem nem ez a legfőbb - ingattam fejemet. - Sosem az a legfőbb, amit kifelé nyilvánít az ember. Olyasmit forszírozol, aminek nincs hordereje, mintha tejben keresnél szénsavat. Lehet keresni, de mi értelme!?
- Vedd tudomásul, elegem van anyánk sipákolásából, kéztördeléséből, jajongásából! Nekem és a szüleinknek is tartozol azzal, hogy törvényes mederbe tereld ezt a gusztustalan viszonyt a szeretőddel! Miért kussolsz, balkezi sógor? Megbénított a lelkiismeret?
Ohio rám pillantott az újság fölött.
- Ciánoztatni kéne - jegyezte meg. - Szeretném, ha csótány csótányon nem maradna.
- Joker máris elmegy - mondtam. - Már órák óta keresteti az ügynöke egy főszereppel.
- Nem kerestet - sóhajtott vérem. - Sosem leszek Rómeó, se Mad Max.
- Jágó még lehetsz, az nagyon megy neked - vigasztaltam.
- Nagyon tévedsz, drágaságom! Amíg te plecsnit plecsnire halmozol a jardon, és püffedt a vállad a sok veregetéstől, addig az én berkeimben kallódnak a tehetségek, ugyanis meghalt a művészet!

Joker könnyesen lemászott a bútorról, felkapta a közelében parkoló whiskys flaskát, kidugaszolta a szemfogával, és bebugyborékolta a majd' liternyi gabonalevet. Azután kiejtette kezéből az üveget, rám nézett, hátratántorodott, és csaknem lehidalt. Egyenesbe küzdötte magát, csuklott néhányat, és záporosan sírva fakadt. Úgy zokogott, mint lezúzott térdű korában, egész arca nedvedzett. Hozzám tántorgott, mellém roskadt, megmarkolta a kezemet, és ráhajtotta a fejét. Elkészültem arra, hogy a kellő pillanatban kiugorjak alóla, és elsősegélyben részesítsem addig is, míg idevágtat a mentőkocsi.
- Annyira szenvedek! - meredt rám eltorzult arccal. - Úgy fáj! Segíts rajtam! Miért nem sikerül nekem soha semmi? Miért vagyok még mindig huszonhatodik ajtónálló, legfeljebb szobainas, ekkora szöveggel: "Uram, az aranyérkenőcse"!? Miért?! Kellékkarddal kell idejönnöm, és még azt is kicsavarják a kezemből?! És te sem hallgatsz rám, hát persze hogy nem, hiszen te vagy az erősebb! És nem csak lélekben, lefogadom, hogy még a pofonod is nagyobb az enyémnél! Shane, miért ripacsnak születtem, amikor nagy színész akarnék lenni!?
Azután elaludt a fotelben, mintha meghalt volna.
Di Giacomo eltakarította a tévé romjait, visszaadta háztartásunknak a delejt; a farok sógor megpurcan - sóhajtott, és elkocsizott valahová rosszkedvében.
Percenként Joker fölé hajoltam, figyelni, rendes-e a légzése; végül túlélte tagló mámorait, és elment, búcsúzatlan.
Az eset után napokig bal kézzel írt névtelen levelek hevertek a postaládában, többségük azt szorgalmazta, vegyen nőül a szívtipró, én meg üstöllést menjek hozzá; az egyik cédulán ez állt: "Ha neked nem kell, elveszem én!", és néhány közvélekedő úgy gondolta: szerelmünk máris áldott, végre is, jön a gyerek; minek ide még papos aktus is!?
Ohio pedig megkonokolta magát, nem érzett Joker iránt szánalmat se; ha találkoztak, hűvösen válaszolgatott ugyan a hozzá intézett szókra, de képmutató kapcsolatfelvételre nem volt hajlandó. Ki is vívta Joker megkülönböztetett gyűlöletét.
- Akarsz vezetni? - kérdezte di Giacomo a nyomasztóan behavazott kocsi mellett. Felrezzenésem láttán elvigyorodott. - A stukkeremre mernék fogadni, hogy az a fickó jár az eszedben, aki extrovertált és elmebeteg: a fivéred. Nem teljesíthetem be összes vágyaidat, őt biztosan nem fogom megkedvelni. Ha ez kizáró oka annak, hogy férjedül fogadj, csak szólj, és én belenyugszom, hogy fiúhajadon maradok. Ha az ember veled kezd, sorozatban megússza a frigykötést. Nyugodtan szabadulóművésznek érezhetem magam.
- Nem ismerek kizáró okot - feleltem.
Elfogadtam a felkínált kulcsot, és a kormány mögé ültem. Sehová nem mentem, míg Ohio nem végzett a járgány átláthatóvá kaparásával. Amikor szederjesre fagyott ujjait lehelgetve mellém csusszant, megkérdeztem:
- Hol is van az a romház, ami edzőterem?
- Színhülye vagy - rezonált. - Tisztára, mint régen. Fal kell a fejednek, lehetőleg beton, mert az nagyobbat üt vissza.
- Aha - mondtam. - Már nem is tudom, termel-e még a szervezetem adrenalint.
- Ma muszáj megtudnod?
- Holnap már késő lehet. Becsszóra nem akarok mást, csak látni és felismerni Poolt: tényleg ő az, aki a szemem láttára gázolta le Pókert. Neki nem is kell észrevennie engem.
Ohio vállat vont.
- Eddig még minden katasztrófa a te ellenkezőjére tett becsszavaddal vette kezdetét. Tőlem mehetünk.
Kétszintes épületekből álló tömbben leltünk a házromra.
Az egész miliőt az idő vasfoga által sújtott övezetté lehetett volna nyilvánítani. A roggyant építmény kapujavesztetten feketéllő bejáratát csupán három szál deszka óvta a behatolástól, és persze nem óvta meg teljesen.
Élénk mozgást érzékeltünk a sötétellő estében, körömkefe frizurás, magabízástól duzzatag fickók járkáltak ki-be a faportások között, fordítva felcsapott sildes sapkában, tarkálló dzsekiben, kenunyi sportcipőben. Az egyik emeleti ablak roskadt vállú spalettája mögött fény villódzott, árnyak úsztak té s tova: ott gyurmáztak izmaikkal a legények.
Nem állongtunk sokáig a ház közelében. Amint a szélvédőt harmadszor is belepte a nedves, nehéz hó, úgy döntöttünk, hazamegyünk a nagydedhez.
Ohio megtelefonálta a hírt Royalnak, s azt a választ kapta, hogy bátran siethetünk, mert volna mesélnivalója, és egyébként is szeretne újra együtt látni bennünket, mivel még mindig alig hiszi el, hogy valóra vált a legfőbb kívánsága, valamint azt sem tudja még, mit kezdjen a többivel, azok ugyanis hirtelen eljelentéktelenültek ennek fényében.
- Ezt mondta? Royal?! - nyögtem döbbenten. - Veled ilyesmiről is tud beszélni?
- Elfelejted, hogy Royal benned látta a fent említett fővágy megvalósulásának akadályát. Mostélig úgy gondolta, cserbenhagytad őt is, engem is. Naná, hogy nem veled társalgott intimesen. Egyébként is lánygyűlölő korszakát éli, és téged is lányszámba vesz. Még nem tudja, mi a fenét kezdjen a nőkkel, mint olyanokkal, akik másmilyenek. Szóval a vérverítékig meg kell dolgoznod azért, hogy a bizalmába eresszen.
A hallottat emésztve a tükörbe pillantottam. Megvártam, míg egy ciklámenszínre mázolt, monoklibíbor üvegű, szakadtas Golf elgurul mellettünk, majd az útra kanyarodtam a Mussóval.
Terepjáró lelkű, jócska járgányunk virgoncan harapta a havat. Egy elkeseredett polgár, kezében szabadidő-eszcájggal, szemében dühcsóvával, irigyen utánunk bámult, azután tovább ásott megrekkent kocsija körül, akár egy bősz borz.
A lila Golf kínos lassúsággal araszolt előttünk a keskeny úton, annak is a közepén. Előzésre képtelenül vánszorogtam a nyomában.
Már-már azt hittem, rajtunk kívül emberfia nem ül ma autóba, midőn loholvást felbukkant mögöttünk egy gally- és kengurutörő rácsokkal bőséggel felcicomált Vitara, tetőreflektoroknak is bővében lévő, és nyomultában stúdiófénnyel árasztott el bennünket. A tükrökből rám áradó vakulat látásom túlnyomó részétől megfosztott.
Mivel számos ízben találkoztam már közlekedésileg retardált illetőkkel, rezignáltan fogadtam az agresszivitás ekkénti megnyilvánulását: egyszerűen nem voltam hajlandó reagálni rá. És persze a Vitara vezetője felől nézvést hibásan viszonyultam a helyzethez.
Ezt ő sietve értésemre is adta: padlógázzal a Musso hátuljának rontott, nem egyszer.
Ohio szenvedélyesen felhördült, majd: a családom! - nyögte, és persze a kocsijáért aggódott, csakis.
Ám mielőtt még azt hihettük volna, hogy közönséges úti eszelősökkel hozott össze a balsorsunk, a Golf megugrott, majd hirtelen keresztbe fordult előttünk.
Letekert hátsó ablakában megjelent egy pisztolyt tartó kéz.
Reflexből gázt adtam, megcélozva a járgány hátulját.
Irányváltoztatásomtól a Vitara vakító fényeiből a lövésznek is jutott, több a kelleténél.
A stukker többször elugatta magát, torkolattűz szikrázott.
A golyók elsüvítettek mellettünk.
Kocsink eleje a torlasz járgány hátsó balfelén döndült, félrefújva azt az útból. Tovatéptemben egy másodpercre megláttam a pisztolyos suhanc eltorzuló arcát.
Nem Pool volt az, de nem kétlettem, hogy ô is részt vesz az életellenes revűben.
Tovább hajszoltam a Mussót.
Lövések szálldostak utánunk, immár a terepjáróból is.
Erôsen olybá rémlett, mintha a két kocsinyi fickó direkte a mi életünkre törne. Mire ezt felismertem, Ohio kipattintotta biztonsági öveinket, hogy akadályozatlanul mozoghassunk, stukkert rántott, és bekapcsolta a ködlámpát: ők is vakuljanak - szólván, bár e húzása aligha lehetett elegendő a túlélésünkhöz.
Kurtányi egérúthoz jutottunk, míg a Vitara kitaszította fogságából a hóba süppedt Golfot, egyszersmind a kezdősebességet is megadva neki. Ezenközben az életellenes fickók velünk sem hagytak fel: gonosz szándékú golyóraj dongott nyomunkban.
Néhány ólomkamikáze utolérte és átfúrta a Musso hátulját.
Járgányunk vágtatott, s végre jött egy utcasarok, amelynél - úgy reméltem - leléphetünk. Jobbra tekertem a kormányt, arra számítva, hogy borzalmasan megcsúszunk, ám a Musso könnyedén vette a kanyart.
Gyérültek körülöttünk a házak, a hordónyi törzsű fákkal szegélyezett út erősen lejtett, kocsinkat a saját súlya röpítette lefelé, érzésem szerint fénysebességgel.
S amikor néhány hajhullasztó kanyar után megpillantottam a lejtő alját, rémületemben kis híján bekómáztam.
Alant városháza méretű épület toronylott, és kinézett, hogy rögvest belülről is megszemlélhetjük.
Bitangul téptünk felé, holott talpam semminő kontaktusban nem állt a gázpedállal: a fék fölött lebegett, rátaposni vágyván, mégsem mervén. Tudtam, ha ezen a túlvilági bobpályán fékezek, pörögni kezdünk, fejre állunk. Meghalunk.
- Lépj a kuplungra, és kapaszkodj! - rivallt rám Ohio.
Rettegve engedelmeskedtem: ettől a bobszánná átlényegült járgány még eszeveszettebben zúdult alá.
Egy pillanatig.
Di Giacomo, úgy is mint tartaléksofőr, szélsebes mozdulattal visszakapcsolt kettesbe.
A motor megbántott hörrenéssel reagált, majd irtózatos rándulással lelassultunk. Csaknem lefejeltem a szélvédőt, közben ama horror-érzülettel, hogy a kocsi hátulja menten a nyakunkba szakad.
Egyszerre csak hitetlenül bár, ám megkönnyebbülten felfogtam: a Musso elöl-hátul egyenletes sebességgel siklik - s már nem vágtat - velünk az omlatag, kásás havon a továbbra is sírinek ígérkező irányba: lefelé.
A lejtő töve és a böhöm épület közötti utacska szűkös kanyarodási lehetőséggel kecsegtetett, annak felét elfoglalta egy gerendavasakkal túlbuggyantott, parkoló teherautó.
Fölöttünk fénykörök lobbantak a magasban, jelezvén: rosszakaróink viharosan közelednek.
- A Golfnak annyi - jövendölte Ohio sötéten.
Mire ezt kimondta, a kanyarba érkeztünk.
A pillekönnyű kormány jobbra tekeredett csatakos ujjaim alatt, s elképedten érzékeltem: sikerült! Elsurrantunk a ház és a platón túlérő vasakkal megpakolt kocsi között, utóbbi bal oldalán enyhébb szikrázást előidézve. Képtelen voltam elhinni, hogy túléltük a kútba ugrással felérő ámokot.
Elfojthatatlan reszketés tört rám. A járgány megtorpant alattunk, mintegy parancsra várván. Mély légvételekkel próbáltam visszatéríteni önuralmamat.
A tükörben láttam az alárohanó, már-már zuhanó kocsik fénycsápjait: a szörnyeteg ház oldalát tapogatták, és a semmit fölötte.
A sebességváltót markolva, rémülten hátrafordultam az ülésen.
A Golf kibukkant a lejtővégi épület takarásából, tántorgón robogott lefelé, mintha hiába fékeznék.
Mintha kiszemelte volna az alant toronyló házat: vesztőhelyül.
Aztán egy pillanatig úgy tetszett, eszelős lendületével mégiscsak beveszi a kanyart.
A hirtelen jobbra kormányzott kocsi elemelkedett a hókásáról.
Megbillentében az oldalára fordult, és alig csökkenő sebességgel a teherautóról lelógó vasgerendákra nyársalódott.
Az öklömbe haraptam.
A Vitara a lejtő aljára döngetett, kanyarodtában ijesztően megcsúszott, majd szinte helyben megfordult saját tengelye körül. Végül, akárha valami sátán vigyázná, baj nélkül átsiklott a szűkületen, és a roncs Golfra, a benne-haltakra ügyet sem vetve, utánunk csörtetett.
Padlógázzal indítottam.
Sikátorszűk utcába ugrott kocsink. Leveleit vesztett sövénysor kísérte futtunkat, hótehertől legörbült ágak kapdostak felénk, meg-megcsikordítva a karosszériát.
Éreztem, már nem sokáig tartom magam, rögvest rosszul leszek.
Az alattunk szaladó utat sejtettem csupán: a szörnyül járt Golfot láttam, a csillámolva széthulló üvegtörmeléket, a fröccsenő vért; Póker halála rémlett elém.
Gyomrom kővé vált, és emelkedni kezdett.
Lövöldözésre ocsúdtam.
A cső keskenységű út labirintusszerűen vezetett valahová, tán a Pokolba. A szinte enyhe kanyarok húszméterenként követték egymást, bár a hajszolt Musso tempójához képest nem elég enyhéden: felkavart havat öklendtünk magunk köré, nyúlkáló vesszők mardosták körülöttünk a fémet. Egyedüli vigaszunk volt, hogy az utánunk fütyülő golyók nem bírták követni az út ívét. Azon iparkodtam, hogy legalább egy kanyarnyival a Vitara előtt járjak.
Ohio a hátsó ülésre vetette magát, a letekert oldalablakhoz simult, és visszalövési alkalomra várt.
Egyszerre csak nagy lendülettel kiszaladtunk a sikátorból. Már-már tériszonyom lett a hirtelen ránk tágult világtól. Bal oldalunkon mély mederben háborodott víz loholt, piszkossárga, dühödt hullámoktól borzolt. Égre nyurgult fák álltak a parton, és a széles út másik oldalán, mögöttük mézszín fények pisláltak, távoli házak ablakaiban.
A Vitara kiszakadt a sikátorból.
Amint felbukkant, Ohio tüzet nyitott rá.
Előbb a szélvédő robbant szilánkokra, majd a tetőlámpák hullottak szét.
És jött tovább.
Di Giacomo gorombasága sem maradt válasz nélkül. Míg ő tárat cserélt, elvesztettük hátsó ablakunkat.
Dühödten nyomtam a gázt. A csodajárgány táltosként vágtatott. Reflektorai legfeljebb húsz méternyire gyérítették előttem az éjszakát.
És amikor váratlanul elfogyván, sötét falként tornyosuló fákba torkollott az út, alig egy másodpercem maradt arra, hogy felfedezzem és célba vegyem a megáradt patakon átvezető gázlót, bár gázlási szándékomat a veszett víz egyáltalán nem pártfogolta.
A hirtelen lefékezett és irányváltoztatásra kényszerített kocsi megcsúszott, s ha nem taposom a gázt, súlyának lendülete vitte volna a mederbe.
Mire megrémülhettem volna, hogy a rettentő áradat felkap és szétken minket, átgördültünk a csúnya meredekséggel emelkedő túlpartra, felrohantunk rajta, és ismét keskeny utacskán találtuk magunkat, faóriások lábainál.
- Állj meg - kérte Ohio.
Még meg sem tettem, ő már kiszökkent a kocsiból, s egy titáni platán törzse mögé húzódva célba vette az odaát manőverező terepjárót.
A Vitara vezetője - Pool maga - visszatolatott a gázlótól, alighanem azért, hogy lendületet vegyen a nekifutáshoz. Búgatta a motort, közben mellette ülő társa vaktában felénk lövögetett, fedezésképpen. Ennek ellenére kitűnő célpontot nyújtottak: körülöttük a rengeteg hó, fölöttük egy méla lámpa világított.
Di Giacomo mellé surrantam.
- Nem fog átjutni - mondta, és nem nyilvánított lövési szándékot. - Túl könnyű ekkora vízhez.
Nem vitáztam vele, neki volt terepjáró-jártasságija. Eszembe jutott, mi lett volna velünk, ha az én csotrogányomban ér bennünket a támadás. Talán már az első hóbuckán megfeneklünk, s ha mégis eljutunk valahogy a lejtőig, mostanra már mi volnánk a Golf helyén.
Bár az elmúlt percekben számosszor leizzadtam, e gondolattól újfent kiütött rajtam a jeges veríték.
A túloldalon felfickósodott a motor. A kocsi helyben ringatózott, majd nekilendült, és a mederbe rohant.
A víz elkapta, beborította a motorházat.
A Vitara haladt, egyméternyire járt a parttól.
Félméternyire lehetett tőle, amikor egy brutális hullám nagyot lódított rajta, ráadásként hozzácsapott egy dühödten tutajozó fatörzset. A kocsi jobbra tántorodott, letért a kövezett útról, és a meredek partfalak közé fordult.
A kínhörgő motor tovább lendítette a járgányt, felröpítette a meredek oldal feléig.
A Vitara onnan hullott vissza, csaknem lemállva, majd bágyadtan felborult a vízben.
Ohio csüggedten felsóhajtott.
A kocsi felül lévő hátsó ablaka leereszkedett.
Előbb egy böhöm pisztoly, majd egy jóval böhömebb flótás bukkant elô a beázófélben lévô
terepjáró belsejéből. A bikaszabású harcos fontolgatás nélkül a vízbe vetette magát - és az jóízűen az alvázhoz csapta őt.
A versenyzőnek immár nem a leölésünk járt a fejében. Életpártoló gondolatok hajtották, önnön bőre ügyében. Felkecmergett, a hátsó kerékbe csimpaszkodott, és a part felé nyújtózkodott. Időközben társa is világra hozta magát.
Az elöl ülő két csatafi a szélvédő hűlt helyén beözönlő víz ellen küszködött, jobbára nyöszörgéssel, mivel a felfúvódott légzsákok az üléshez bénították őket.
Ohio kést nyomott a kezembe, és kommentár nélkül otthagyott.
Úgy döntött, megmártózik, sokallván a fagypontközeli hőmérsékletet. A vízbe rohant, s az derékon kapta, és megpróbálta magával hurcolni a tengerig.
Érte aggódtamban is felfigyeltem a markomba adott szerszámra, és rájöttem, mire célzott vele.
Méghogy én?! Talán kimenteném a fuldoklókat, ha a szárazföldön volnának. De utánuk menni az árba?!
A meredély széléről az oldalán heverő terepjáróra vetődtem. Behajoltam a duzzadó légzsákok fölé, és látván, hogy a jobb oldali böhömbika nyel több vizet, elsőül az övét lékeltem meg, főként vaktában.
A fickó kiszabadult gubójából, és a csuklómba csimpaszkodva előkecmergett az utastérből.
Futólag Ohio után pillantottam.
Férfiasabb felem átért a túlpartra, és leszólította a menekülőfélben lévő vagányokat.
Azután visszaütött. Újra meg újra. A pisztolyok elpotyogtak.
Figyelmem lankadtát látva a kezembe fogódzó gaztevő észbe kapta, hogy az imént még ólmot szánt belém. Ezúttal - jobb híján - ököllel rontott nekem.
Már zöldes fülű koromban is meglehetőst gyanakvó voltam, éretten pláne kevéssé lehetett meglepni, különösen aljassággal nem. És mivel - nő lévén - féltő gondossággal képeztek ki behemót öklök ellen, lábhosszal megelőztem a fickó ártó szándékát.
Azután átkozódva bámultam a félaléltan tovasodródó korpusz után.
És nem mozdultam. Ez csak egy patak. Pocsolyácska. A böhömbika majd csak fennakad valamin. Egyébként is, amikor hetedmagával ellenünk indult, azt a hihetetlennek tetsző lehetőséget is számításba kellett vennie, hogy netán ő is veszíthet.
Pool felé fordultam. Vicsorítva hevert alattam a titanik Vitarában, eltökélten arra, hogy nem szól hozzám, ha ottfullad se. Időnként átcsapott fölötte egy-egy hullám.
- Kisegítselek? - érdeklődtem.
Nem felelt.
Hátralestem, látni Ohio utolsó félköríves rúgását. Többre nem volt szükség.
A böhömbikák elpihentek a hóban.
Ázott kedvesem rám pillantott, majd lehajolt egy elárvult stukkerért, és megdobott vele. Ajándékát elkaptam, ellenben egyensúlyomat elveszítettem.
A pisztolyba kapaszkodva a vízbe hullottam, s az tovatutajozta testemet.
Hamarosan találkoztam az imént elsodort vagánnyal.
A fickó egy fa karvastagságú gyökerébe fogódzva partra kászálódni készült.
Elkaptam a derekát. Rajta keresztül feljutottam a meredély tetejére. Hálából őt is felhúztam magam után.
Odafenn megállt velem szemben, szeme parázslott. Mégsem ütött meg.
Hanem elfutott.
Eszembe jutott fogadalmam.
Súlyos sóhajjal utána sprinteltem. Sokáig futkároztunk a fák között, és minden élettani szabály dacára sem melegedtem fel. De ki sem fulladtam.
A matuzsálem platán közelében utolértem az ellent. Nem bocsátkoztam közelharcba.
Rászegeztem a markomban szorongatott stukkert. Mozdulatomat elegánsnak éreztem.
A vagány megtorpant, majd térdre roskadt és összegörbült, ereje fogytán.
A pisztolymarkolattal leütöttem, hadd pihenjen.
Ekkorra Ohio kiszedte a terepjáróból Poolt, és beszélgetést kezdeményezett vele. Nem sokra jutott.
- Akarsz fogócskázni? - kérdezte tőlem.
- A dublőrével már átmozgattam magam.
- Jó - hagyta rám.
Tenyere megvillant.
Pool felhemperedett, és hosszú percekig úgy viselkedett, mint egy ártalmatlan.
Vijjogó zsarumobilok közelegtek.
Ekkor elsírtam magam, és a hajamról ömlő vízcseppek segítettek titkolni könnyeimet.