Fabyen Kft. Original HomeSite

Részlet a Szennybõl az angyal címû könyvbõl.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Barret, ingben, farmernadrágban és nyirkos, ámde ép zokniban, az ágyán ült, és vaskos fekete filctollal az utolsó felkiáltójeleket véste egy asztaltetõnyi kartonlapra, az alábbi szöveg után:

A hotel ragály miatt zárva!!!!!!!!

Anya és leánya csevegését a csukott ajtón át is kristálytisztán hallotta; még tûnõdött is, hogy valamelyik régészkedése közben összefutott valahol (de hol?!) egy patinásan antik hallócsõvel, s vajon a zord hölgy mit szólna, ha felkutatná és átadná neki!? Ezen töprengés miatt elfeledte, eredetileg milyen felírást szánt a táblára, de mivel ez a verzió is kifejezte a lényeget, nem idegeskedett.
Jól tette, hogy tartalékolta düh-energiáit; a pincei hacacáré kitörtekor szükség is lett rájuk.
Holott pedig semmi különös nem történt.
Pusztán csak az, hogy a zsaruegyenruhába préselõdött Néró a Legenda nevû, vagyont érõ áldozati tõr hiábavaló keresgélése közben túljutott a papundeklibõl hevenyészett paravánon, és egy embernagyságú hernyóba ütközött, mely bõszen vonaglott, a szemét düllesztgette és hasonlított.
A gyermekien kíváncsi piromániákus lassan megközelítette a böhöm lárvát. Fájón sajnálta, hogy nem illesztheti a szobája falára, a precízen felgombostûzött férgekbõl álló gyûjteményébe, részint terjedelmi okokból, részint azért, mert mégsem holmi léha hobbi végett jár itt.
Minél közelebb ért a rút hernyóhoz, az egyre nyomasztóbban hasonlított.
Proccra.
És tényleg õ volt az!
Tetõtõl talpig zsinegbe gúzsolva, a sarki boltosról lefejtett ruhában, szájában hatalmas fej vöröshagymával, csendespihenõzve.
Néró megállt fölötte, elõbb kisterpeszben, majd a mélyebb hatás kedvéért nagyban. És elvigyorodott.
- Szóval te fosztogattad le a meleg ruhát a szegény szatócsról!
Procc a padlóba verdeste a fejét.
Ha a piró jobban odafigyel, rájöhetett volna, hogy morzézik, s pedig ezt: mert a te göncöd a jelmezkölcsönzõbõl van!?
- Jól elbánt veled a csaj - nevetgélt Néró, enyhén csicsogva. - Jól tette. Enyém lesz a Legenda!
Procc, ki a szikrányit sem fakultatív csendespihenõ közben fáradságosan tökéletesítette ama képességét, mellyel a kaméleon együtt születik, ám az ô látóberendezésétõl sem állott távol soha: bal szeme sarkából az azon oldali vállához sandított, ellenõrizvén, hol tart eddigi egyetlen társasága, a falatnyi egérke.
A kisegér egész jól állt: épp a kötél utolsó rostjait õrölte. De reggel óta tövig is koptak a fogai.
Procc ismét a földhöz csapdosta a koponyáját.
Néró feszülten koncentrált.
És rájött, mi történik! Kézfejével pótkagylót formált a füle köré.
- Nem értettem hajszáltisztán - dünnyögte. - Cimbalmozd el még egyszer!
A hernyó ismét eldöngölte fejével a közlendõjét.
A gyufarajongó felkacagott.
- Mi? Hogy én? Kikötözni? Téged? Majd ha fagy!
Procc rövidet kopogott, hosszan szikrázó szemmel.
Néró homlokráncolva eltöprengett.
- Tényleg - mondta. - Tökre fagy. Akkor se bontalak ki!
Megvárta a hosszúra nyúló, dübörgõ választ, aztán felcsattant:
- Ne ordíts velem, jó!? És mi az, hogy nem vagyok korrekt?! A jó édesanyád nem korrekt, aki összeadta magát a Drakulával, az Elm utcával, meg a bubópestissel, hogy téged megfoganjon! Azt nem is vitatom, hogy te éhes vagy, mert én meg szintén. De ez még nem ok arra, hogy elengedjelek. Sõt! Mivel milliószor rám hoztad az ideget a sitten, mert folyton mûtögetni akartad az agyamat, még a legédesebb álmom közben is; hû, nem egyszer micsoda dögös tûzvészt álmodtam épp, amikor nekifogtál a stokival, hogy megkoponyalékelj, egyszóval pikkelek rád, úgyhogy most kinyírlak! Van nálad gyufa?
Procc lágyra morzézta a fejét.
- Nekem te ne dumálj! - förmedt durcásan a piró. - Nekem van tûzjártasságim! Mérget vehetsz rá, hogy nem fog leégni a ház! Egyelõre. Majd olyan tüzet rakok, hogy... Hogy csak alád!
Izgatottan átkutatta az uniformis zsebeit. Nem talált tûzszerszámot, a ruhában egykor honos zsaru példaszerû egyhangúan élt: nem dohányzott, nem gyújtogatott.
A csalódott óriás letérdelt, hogy a zsebelést kiterjessze Proccra.
Az egérke végzett, a legjobbkor. Jótette jutalmául fészkébe cipelhette a kitermelt kenderkócot.
Procc vonaglott, feszegette magát. A gúzs meglazult.
Az általános sebész epedaszerûen felült.
Feje összedörrent a fölé hajoló mániákuséval, s az övé volt acéledzett, nem hiába drillezte azt lámpavason, postaládán, falon, padlón, miegymáson.
Néró kábultan hátrahanyatlott.

Procc ambulanter kimûtötte szájüregébõl a hagymát, elvette az alélt álkíber pisztolyát, és talpra ugrott.
Ekkor kiderült, hogy zsibbadtabb, mint az ólajtó.
Eldõltében lesodort egy farakást, a favágó rönköt fejszéstõl, a mozgolódó tûzimádót, és a keskeny pinceablakon az imént beszökkent, az egérke életére törõ, ritkás szõrû, vörös kandúrt, aki herélt volt, mivel gazdasszonya, Margret azt remélte, a csecsebecse-mûtéttõl cicusa nagyobbra nõ, és akit ugyane némber, ki naphosszat a tévé elõtt gúvadt, Jockeycának nevezett; egyébként ez a történet szempontjából a legkevésbé sem fontos, mindazonáltal szánalmas. (Épp ezért a továbbiakban Lábjegyzetnek hívjuk a kasztráltat.)
A gyilkos szándékú Lábjegyzet a farkát törte a ráboruló fahasábok alatt; mellékbüntetésként agyrázkódást szenvedett a lezuhanó fejszenyéltõl.
Viszont az egérke - Procc zsibbadtságának hála! - megmenekült, végre is jótett helyébe jót várj.
Ám a két emberszabású sorsa nem vett mesei fordulatot.
Néró visszakaparintotta a stukkert, de csak azért, hogy széles ívben eldobja a fenébe. Puszta kézzel, egy szál gyufával akart végezni az ellennel.
Fojtogatták és hajigálták egymást, eget-földet összeborító, tébolyult pankrációt rendeztek.
Procc szemészetileg is be akart avatkozni; hüvelykjével kerülgette a mûtéti területet.
Néró, jámborabb lévén, arra hajtott, hogy padlóra vigye, bilincsbe verje, és végre kényelmesen felgyújthassa a valahai cimborát.
E törekvéseik közepette számosszor átrendezték a pincét, lebontották és egymásra hányták a farakást, megkaparintották és elveszítették a fejszét, felaprították a favágó rönköt és a díjesélyes vöröshagymát; újratilolták a kötelet.
Mindez zajjal járt.
Elsõül Tonie érkezett.
Köhécselve felmérte a helyzetet a háromnegyedhomályban. Kézenfekvõnek találta, hogy a zsaru pártjára áll.
Heroikusan feltûrte selyemblúza ujját, megközelítette az örvénylõ embergombolyagot, és megkaparintotta a derékszíjon hintázó tonfát.
Aztán egyik lábát hátrahelyezve, másik térdét behajlítva szakszerû pózt vett fel, s várta, mikor sodródik elé Wilton ruházata.
Ekkor a levegõbe lendült, és a smasszer bácsikától tanult módon megpörgette a botot, Procc nyaka elé feszítette, majd megragadta, egyszersmind hátrahúzta a két végét, hogy térdre kényszerítse a tomboló bûnözõt.
A szívós flótás sokáig bírta levegõvétel nélkül, de nem akarta mindhalálig bírni.
Így aztán némi eszeveszett pörgölõdés után feladta a küzdelmet, és engedelmesen térdre rogyott.
Épp ideje volt, hogy leroskadjon, mert Tonie megelégelte a ringlispílezést, és egyébként is tériszonya volt a langaléta flótáson.
Mikor ezzel megvoltak, szélsebes mozdulattal letaglózta a filkót, eldobta a tonfát, térdre görnyedt, és keresgélni kezdte elvesztett kontaktlencséit.
A meglepetésbõl felocsudó Néró lábujjhegyre emelkedvén óvatosan a lány háta mögé lopakodott, hogy a markába szorított bilinccsel leüsse megmentõjét, amúgy nem gonoszságból, csupán biztonsági okból.
A dúltan befutó Barret fékezte meg a háládatlant.
Tarkón, térdhajlaton és combközt rúgta a gyanútlan ördögöt, nagyjából egy ugráskombinációval, melynek elõadása közben úgy tetszett, mintha nem kettõ, hanem négy-öt lába is volna.
Néró nem értette, mi történt vele, ettõl függetlenül elájult.
Grand nem akadályozhatta meg, hogy a másfél mázsa marhahús ne a padlót tapogató lányra boruljon, csupán az omlás erõsségét tudta mérsékelni.
Mindent összevetve a tûzélvenc véghezvitte szándékát: mégiscsak leütötte megmentõjét.
Barret megállt a romok fölött, és erõsen töprengett. Gyorsan összerakta, mi folyhatott itt az elmúlt percekben, azután tervezgetni kezdte a markecolók közeli jövõjét.