|
Nem csupán elektromos fogkefét kaptak nászajándékba; Chantal
szülei a nászutaspárok Mekkájában, a Kék Madár Hotelben foglaltattak nekik szobát,
tíz napra és éjre.
Megérkezvén ámultan csodálták meg a zöldellő
hegyek karéjában fekvő, kéken ragyogó
tavat, a tizenhatodik századbeli kastélyok stílusában épült szállodát, és a vendégsereget:
megannyi boldogságtól részegült ifjú párt.
- Látod, mennyire hasonlít egymásra ez a sok új házas? Ezt teszi a boldogság -
állapította meg Chantal, és felment a szobába, hogy kicsomagoljon, és illatossá
tegye magát első hivatalos éjszakájukra.
Sultan ivott egy whiskyt a bárban, majd elcsellengett a hallban. Az ablakból elébe
táruló látvány olyannyira lenyűgözte, hogy mélyen kihajolva folytatta a gyönyörködést,
rózsaillatot belélegezve.
Egy ifjú asszony, arra járván, talán a boldogok vészes hasonlatossága folytán,
összetévesztette őt saját hitvesével. Gondolta, meglepi szerelmesét. Mögé surrant,
benyúlt a combjai közé, s felhevültségében kissé érzéketlenül, belecsípett.
Sultan, ki éppen azon merengett, hogy új életet fog kezdeni, a váratlan és fölöttébb
kínos támadástól megriadva, reflexesen kivetette magát az ablakon.
Úgy mozgott, mint minden profi, a vállán átfordulva fékezte az emeletnyi zuhanást.
Alant japán rózsák bontogatták szirmaikat, s gyengéden érlelték paradicsomra emlékeztető
terméseiket. Ám virágjaikat, gyümölcseiket egyként óvták szörnyű töviseikkel.
Sultan közöttük landolt. S míg véresre karmolva, halkan nyögdécselve talpra szökkent,
döbbenten hallotta, amint a támadó hölgy segítségért, majd egészen konkrétan rendőrért
kiált. Merthogy megtámadták!
Sultan úgy gondolta, jobb, ha eltűnik, mint ha magyarázkodni kezdene. Sehová nem
vezetne az egymásra mutogatás; egy hölgy nyugodt szívvel megvádolhat egy férfit,
viszont ki hiszi el, ha a pasas kiált szatírát!?
A rázódástól és a megrázkódtatástól félkábultan rohant tovább, egyenesen egy méltóságtelin
begördülő Rolls Royce elé. Soha életében nem felejti el azt a hülye figurát a
motorháztetőn, mivel alaposan beleverte a fejét, amikor rácsattant a karosszériára,
de az abroncsok mély bordázatát sem, amiket másodpercekkel később, a lezuhanáskor
vehetett szemügyre.
Ez már csakugyan kínos helyzet volt: Felpattant, és menekült tovább, abban az
örömteli tudatban, hogy számos baja mellett végre agyrázkódása is van.
Ekkor dübörgött be a szállodához tartozó lovasiskola kis csapata. Az összeütközés
elkerülhetetlennek látszott. Sultan egyet tehetett: elvetette magát a porban,
a csattogó patkók alatt. A lovak átbotladoztak rajta; az utolsó paripa, finomabb
érzésű lévén a többinél, óvatosan belépett a combjai közé, nehogy eltapossa. Ott
is volt mit eltaposnia.
Sultan négykézláb kúszott el a helyszínrôl.
Egy bájos hároméves kislány - vörös copfocskával, áttetszően elálló fülekkel -
megrántotta az anyja kezét.
- Mami, nézd! A bácsi kommandózik!
Sultan borzalmas kínjaitól könnybe lábadt szemmel vette be magát a park bokrai
közé. Felmérte, hogy kasztrációs fájdalmain csakis víz segíthetne, lehetőleg jeges,
bár végső esetben akár langyoska is megtenné. Kapóra jött hát, hogy a gondosan
nyírt bukszuslabirintus közepén álló békalencsés, tündérrózsás tavacskához érkezett,
amelyet a Kék Madár Szálló kertésze ápolgatott éppen, nagy szeretettel és egy
hosszú rúddal.
|
A hivatásának megszállottjaként ismert kertész
felbőszült a tóba vágódó szakadt csavargó láttán. Sultan fel nem foghatta, miért
bánnak így a fizetővendéggel.
Mostohán bántak vele.
Szívesen elücsörgött volna a vízben, hogy az a tagja, amelyre éjszaka a legnagyobb
szüksége lenne, hűlögessen, lohadjon kissé, de a szenvedélyes kertész folyton
fejbe verte a bazi nagy rúddal, és még azt is kilátásba helyezte, hogy keresztüldöfi
vele, ha nem takarodik ki a tündérrózsából.
Mit tehetett?! A döfölésektől ösztökélve kimászott a jó kis tóból. Elvonszolta
magát a bukszus legsűrűbb pontjáig, és ott lerogyott. Felmérte sérüléséit. Rettenetes
állapotban volt, nem csupán a lelke, de a bőre, ruhája is. Nem is csodálható,
hogy a kertész csövesnek nézte.
Amint valamelyest összeszedte magát, a bokrok oltalmában megkerülte a parkot,
és egy elhagyott partszakaszon belemerült a csónakázó tóba. A sötétség beálltával
lopódzkodott vissza a szállodához.
A zsaruk még a hallban jegyezgettek. Enyhén furcsállották, hogy minden szemtanútól
más és másféle személyleírást kaptak a szatírról, aki, miután a hallban tartózkodó
hölgy ellen intézett szeméremsértôőő
támadása meghiúsult, ámokfutó módjára menekült el, árkon-bokron át.
Sultan a gyülekezet mögött felsurrant a szobába, ahol is a nászutasok gyönyörűségére
épített baldachinos nyoszolyán kisírt szemmel lelte hitvesét.
- Hol voltál? - kérdezte Chantal. - Attól féltem, hogy úszni mentél, és belefulladtál
a tóba.
- Stimmel - felelte Sultan. - Úszni voltam. Kell a kondimnak. Nászúton sem lehet
elpuhulni! Miattam sose aggódj! Jegyezd meg: én mindig ura vagyok a helyzetnek!
- Nosza - biztatta a lány, és átkarolta a nyakát, szerelmes szavakat sugdosott
a fülébe, s lelopta róla a legtöbb ruhát.
Sultan nem adta a nadrágját. Azt nem!
- Fáj a fejem - magyarázta.
- Most?! Az nem lehet.
Pedig még másnap este is fájt.
Chantal harmadnap megállapította:
- Nyugodtan elmondhatjuk: házasságunk haláltusája az esküvőnkön vette kezdetét.
Sultan soha nem mondta volna el, mi történt vele. Márpedig Chantal megtudta. A
hallban és az étteremben szálldosó hírekből összerakosgatta a képet. Ezt már csak
férje szétkarmolt képével kellett összevetnie, és rögvest biztosan tudta, ki volt
az ámokfutó; bár Sultan égre-földre esküdözött, hogy a tavirózsa marcangolta össze
úszás közben. Parázs botanikai viták folytak köztük: tövises-e a tavirózsa vagy
sem.
Negyednap Chantal már válni akart, azzal indokolva elhatározását, hogy mégsem
élheti le az életét egy szatírral.
Ekkor Sultan megtörten bevallott mindent. Mire elbeszélése végére ért, hitvese
a padlón hentergett a nevetéstôl, s kis híján a parkettát is felszedte a nagy
viháncban.
Midőn Sultan sértôdötten felelősségre vonta, amiért nem hajlandó kivenni a részét
a gyászból, Chantal angyali zöld szemeket meresztett rá, és újra eldőlt nevettében:
- Ura voltál a helyzetnek, mi?!
Persze, megbocsátottak egymásnak, még ott, a szőnyegen. És jaj, nagyon boldogok
voltak! |