Párezer évvel ezelőtt egy kínai bölcs pillangóval álmodott. Miután felébredt, többé nem tudta eldönteni, ő álmodta- e a pillangót, vagy az álmodja őt.
Mi ez?!
Füst marja szememet. De tudatom tisztább, mint - mint mikor?
Felnézek. Szennyes könnyeken át Lacót pillantom meg. Úgy fest, mint egy csataindián: arcán fekete csíkok pompállanak.
- Tudsz futni? - kérdezi.
- Nem, de jódlizni sem tudok.
- Márpedig fürgén el kellene szaladnod előlem, mert áthat a gyanú, hogy rögvest kegyetlenül fenékbe rúglak.
- Leégett.
- Le. Két marék hamu lett belőle. Mellesleg az ablakon át láttam, már amikor még megvolt az ablak, meg amennyire a füsttől látni lehetett, hogy ott lógsz közömbösen, amikor ég a ház.
- Világszerte ismert az önuralmam. Különben köszönöm. Gondolom, te vágtál le a kötélről.
- Senki más nem vállalkozott. Könyékig amputáltam a karomat, amikor betörtem az ablakot. Kigyulladt a gatyám, de a legeslegrémesebb, hogy a Caporálom beleesett a tűzbe. És ez az egész téboly úgy kezdődött, hogy fél egykor taxiba vágtam magam, mert gyanítani kezdtem: soha többé nem látom viszont hőn szeretett kocsimat. Már messziről látszott a bodor füst. Mondtam is a taxisnak, hogy jó helyen járunk.
- Ez neked jó hely? A piromán ellógott. Képtelen voltál elfogni?!
- Most kezdj szaladni! Tíz méter előnyt kapsz.
A védőoltásról persze bőven elkésem, de végleg lekésni nem sikerül. A dokinak szeme sem rebben hanyagul rendbe tett kormos ruhám, és a hónom alá csapott koponya láttán. Szakbarbár a fickó, csak a kezében tartott oltópisztoly érdekli, a beletöltött vakcina, az abban hemzsegő, elbágyasztott kórokozók, melyeknek az a hivatásuk, hogy a szervezetembe toppanva felgerjesszék immunrendszeremet. Mi ellen is?
Milyen nyavalyák divatosak Morosban? Lepra? Álomkór? Lépfene? Hát most mikrobiológus vagyok, vagy zsaru?
Az asszisztensnő válltól könyékig lefertőtleníti a karomat. Látom a szemében, hogy boldogan bedugna az autoklávba. A doki nekem szegezi az oltó-stukkert, és tüzet nyit rám. Belloqra figyelek. Odaadóan.
A pasas meglehetős egyhangúsággal arról szövegel, amiről általában. Laco bólogatva hallgatja.
- Nem lett volna szabad egyedül odamenned. Ha Laco is veled lett volna, akkor játszva elkapjátok Hernt a haverjával együtt, és még szaxofonozhattok is közben.
Satöbbi.
A doki a bőröm alá juttatja az oltásnak mondott izzó parazsat, majd Belloqot leintve unottan közli velem:
- Belázasodhat. Enyhe fejfájásra is számíthat. Küzdelem kezdődik a szervezetében: az

immunrendszere és az oltóanyag összecsap. Igyon teát, izzadjon, feküdjön. Viszlát.
Kisietünk a folyosóra. Belloq már Lacóval társalog. Férfiszokás: kisajátítják az ügyemet.
- Se közel, se távol nem volt egy teremtett lélek? - érdeklődik pasasom.
- De, néhány romházzal odébb egy ipse aludt a napon. Áthorkolta a tüzet, a mentést. Miután kihoztam Denisát, felráztam a tagot, és megkérdeztem, látott-e valamit. Látni nem látott, mondta, mert behunyt szemmel szokott aludni, viszont rémlik neki valami: mintha félálomban autózúgást halott volna. Igen, füstszagot is érzett. Na mármost. Ott lábadozott az ágyban Hern, aztán volt valaki más is a házban, aki azt a megtisztelő, szép feladatot vállalta magára, hogy fejbe somja a mi angyali Denisánkat. Den, láttál kocsit a környéken?
- Nem - morgom kedvetlenül.
- Telefont?
- Azt sem.
- Mert nem is volt - feleli Laco felettébb elégedetten. - Épeszű taxis önként nem megy arra, telefon híján nem is hívhattak taxit. Tehát: ki volt az, aki éppen akkor toppant oda kocsival, amikor kellett?! Nos?
Vállat vonok. Házkutatási parancsot kell szereznem. Nem lesz könnyű. Ámbár Ambrose Hern aligha olyan agyalágyult, hogy otthonába vigye öccsét. De hátha mégis, hiszen szegény öcsikéjének leégett a háza. A szemem láttára.
Míg azon töprengek, mitévő legyek, Belloq tudomásomra hozza saját határozatát.
- Az egész históriát szőröstül-bőröstül átadod Lacónak. Ő majd előkeríti a fickókat. Mi most hazamegyünk, és elkezdesz csomagolni. Utána megteázol, aztán ágyba bújsz, mert lázad lesz. Mire felépülsz, indulunk nyaralni.
- Na, most erről a nyaralásról kellene valamivel bővebben beszélned - bólogatok szigorú arccal. Kár volt visszavennem a felemás cipőt, maradhattam volna a tetováló-topánban is; felsebzett, kékre festett sarkamnak oly mindegy, miféle lábbeli kérge dörzsöli. Fejem is fáj, tarkótájt. Nem az oltástól; tehát el kell kapnom azt a macskajárású illetőt, aki igen szakszerűen levett a lábamról Hern búvóhelyén.
Mindebből az következik, hogy mégse szerzek semmiféle engedélyt. És csomagolni holnap is ráérek.
Belloq a nyaralásról beszél. Nemigen figyelek rá. Gondolataim támadtak.
- Joy be akarja fektetni a pénzét. A morosi kormány felkínált megvételre egy tengerparti területet, az Éden földi mását. Szállodát, miegymást lehetne odaépíteni. Eltöltünk ott néhány napot, s közben Joy felmérheti, érdemes-e belevágnia az üzletbe.
Nem túlságosan érdekel Joy pénzfialtatási problémája. Le kell ráznom a pasasokat. Laco önként és caporalozva leválik rólunk, vele tehát nincs több gond.