Brayden, a tanítómester csak ámult-bámult a bravúros kivitelű esések láttán. Filmes munkáihoz mutatós zuhanásokat gyakorolt be, s mindeközben számtalanszor össze-vissza törte magát. Sűrűn dolgozott gipszben vagy tripla fásliban, ám ilyen attraktív, helyből felszálló, az olajrejtő rétegekig ható zuhanásokat képtelen volt összeügyeskedni. Muszáj lesz jegyzetelnie. Egy kamerának is örült volna.
A sokadik repülős kűr után Allegra kijelentette, hogy sajog a feneke, pihennie kell.
- Nem pihenünk. Ügetünk! - felelte Brayden, mohón csillogó szemmel. Ha a nő ekkorákat szárnyal lépésben, mit művelhet szaporább jármódban?
Csettintett a nyelvével, mire Baron felgyorsult. Allegra minden ütemre magasba pattant, lófarka le-föl lóbálódzott, két melle felváltva rugózott le s föl. A jobb akkor ereszkedett vissza, mikor a bal lendült az álla felé, aztán váltottak. Ez azt mutatta, hogy nem harmonizál a hátassal. A pattogás által lebilincselten potyogni is elfelejtett.
- Üljön a farzsebére - sóhajtott Brayden.
- Nincs farzsebem.
- Képzelje magára.
- Hová?

***

Irma ezt hadüzenetnek tekintette. Úgy döntött, körbenéz a házban, és mindama - neki nem kellő - dolgokat, amelyekre a strici exférj igényt tart, kidobja a kukázóknak.
A lomtalanítás során, egy régi szaloncukros dobozban találta meg a kövületté vénült mézeskalács szíveket, csillagokat, rénszarvasokat, télapókat, hóbácsikat. Az angyalfa-díszek láttán eszébe jutottak a hajdanvolt karácsonyok.
Kitörölt egy könnycseppet a szeméből.
Aztán kést markolt, és nyílhegyeket faragott a kopogósra keményült mézeskalács figurákból. Mihelyst elkészült, megragadta a strici pasek hátrahagyott íját, a fegyverzetet a kocsijába hajította, és csikorgó gumikkal süvített a válóférj újdonat házához.
A boldogidők-beli bábkalács szívekből, angyalokból és télapókákból készült acélkemény hegyekkel felszerelt nyilakkal kilőtte az épület ablakait, egyiket a másik után. Nem kegyelmezett, valamennyit kinyírta.

***

Hazafelé siettében megakasztotta lépteit egy szívettépően szép kirakat. Gumikalóz legyökerezett a pazar hátterű üvegablak előtt, és sokáig mozdulni sem bírt a gyönyörű, izgató portékák láttán.
Oh, az a vastag, fekete mosogatókesztyű!
Ah, az a testre tapadósnak ígérkező gumikötény!
S jaj, az a panorámás gázálarc! Hisz ez már-már költészet!
És még csak ezután fedezte fel a legerogénesebb darabot, a gumi hatású, lakkos fényű, sátorszerű viharkabátot! Uramatyám, mekkora kámzsa! S azok a szexisen rávarrt, hatalmas, elálló zsebek! Jaj ne! Hát ez kész ejakuláció!
Hosszan, megrendült állapotban ácsorgott a csodás látnivaló előtt. Magára képzelte a szűrőbetétes, nagyképernyős gázmaszkot, a varázslatos szabású gumikötényt, az álomi sikálókesztyűt. Végül királyi palásthoz illő tisztelettel belebújt a fantasztikusan érzéki viharkabátba.
Megint átjárta a reménység: ha legközelebb valóságosan is magára ölti ezeket, és semmi mást, és az ágyban behunyt szemmel várakozó, legújabb barátnőjéhez lép, és lágyan így szól: most már felnézhetsz, akkor az a lány nem sikítozni, röhögni vagy fotózgatni kezd az ő igézően férfias jelmeze láttán, hanem eszét veszti lázas, vad gerjedelmében, és akkorát szexelnek, hogy leszakad az ágy, a zongora, az emelet!

***

A lakosztályában tartózkodó Hella Postor begurított egy bourbon-tequila-scotch elegyet. Leöblítette válogatott gyümölcspárlatokkal, aztán sóhajtva újraélesztéshez látott.
Cipőorral megböködte a lábainál heverő ájultat. Ráöntött egy pohár vizet, két dózis Bloody Maryt, és napilappal is legyezte az arcát.
A férfi csak az imént alélt oda. Egyébként az ő újdonsült testőre volt.
Oxford exkommandósként jelentkezett az állásra. Az idős hölgy ismertette vele munkakörét: tartsa távol tőle mindazokat, akiket ő nem hívott meg, különösen a lesisajtósokat. Bejelentkezés nélkül senki sem juthat elé. Mindeközben viselkedjék udvariasan, diplomatikusan. Ha a kedvesség nem vezet célra, testbeszéddel éreztetheti az erőfölényt.
Megkérdezte Oxfordtól, pedzi-e, mit ért testbeszéd alatt.
Az ekhósszekér alkatú férfi lelkesen demonstrált: üstöllést állon vágta a belépő pincért.
Hella Postor a titkára pártfogásába ajánlotta a falra alélt felszolgálót, és folytatta a kiképzést. Figyelmeztette a buzgó testőrt, hogy tilos előtte az öregségről beszélni, pláne tilos az életkorára hivatkozni.
- Aki ilyet tesz, azt kiüríttetem! - ígérte Oxford.
És még valami, szólt az éltes özvegy: a hölgyekkel udvariasan kell viselkedni.
A fehérszőke hajú, tejfölszín szempillás, telihold arcú, harmincas férfi tágra meresztette esőcsepp kékségű szemét, és tudatta: ő ettől a világért el nem térne. Van viszont egy kikötése: mivel a muffok kizárólag kettyintésre valók, néhányuk esetleg anyaságra is jó, az ő színe előtt viselkedjenek rendesen, ne okoskodjanak, ne akarjanak tökösebbek lenni a csávóknál, és akkor nem esik bántódásuk. Ne álljanak zsernyáknak, kommandósnak, huszárnak, ne írjanak könyvet, semmiről se! Gitárt és festőpemzlit se vegyenek a kezükbe! Maradjanak a teknőnél, gyúródeszkánál, és nem lesz baj!
S elmesélte: minap tévedésből berongyolt egy könyvesboltba, ahol is épp egy ötvenes, vén ribi firkálgatta a hülye nevét a nemrég megjelent regényébe. Százával tolongtak az arcok a macskakaparásért, így hát ő is kíváncsi lett, minek szól a csoportosulás. Na, aztán jól leosztotta a nyanyát, hogy mit ért az a könyve témájához, egyáltalán bármihez. A csoroszlya visszaszájalt, erre ő betakarta a nagyokost, és még a védelmére rohanó seggnyalókat is a falhoz csapdosta. Különben a nyanya hullahentelő doktor volt, és a bonctermi tapasztalataiból firkált regényt. Mellesleg ezután napokig nem a vén szipirtyó zsenialitásáról szóltak a hírek, hanem arról, hogy milyen murisan hevert a padlón, a szétszórt könyvei tetején.
Oxford, Oxford! - sóhajtotta Hella Postor, és a mindig nála lévő sokkolóval nyakon bökte a testőrt.
Az exkommandós dobott egy csukást, közben leverte a csillárt, a sarkával.
Az újraélesztés nem túl jól haladt. Oxford a legyezgetésre sem reagált.
Az idős hölgy a kómázó őrző-védő ingébe zúdította a jégkockás serleg tartalmát, hasztalan. Felkapott egy esernyőt, annak nyelével szétfeszítette az ájult fogazatát, és a szájába is juttatott némi jégkockát. Utánaöntött egy nyeletnyi bourbon-tequila-scotch kevercset, ám ez sem segített az eszmélet visszanyerésében, bár gőzölgést, köhécselést, vonaglást váltott ki.
Hella Postor körbenézett, mivel siettethetné Oxford újbóli munkába állását, ugyanis titkára már többször jelezte: ideje lemenni a bálterembe, hogy elmondja maratonnyitó beszédét.
Talált egy hűlt csibukot. A kómás férfi szájába kocogtatta a pipahamut. Ugyanoda tépdesett a napilapból is, csupán az őt érdeklő cikket tartotta meg. Semmi változást nem észlelt.
Néhányszor segítségért sikoltott, ám ez sem vezetett eredményre. E teszt révén viszont felmérte, hogy Oxford egyáltalán nem elkötelezett a szakmája iránt.
Ó, Redford, Redford! - sóhajtozott. Ő bezzeg talpig belevaló testőr (és még titkár is!) volt! S az a lány, a hasonmás Athéna! Mily szörnyen nézett ki a koszorúba font hajával, a kékre-zöldre püfölt arcával, a degeszre tömött zsebű, formátlan overallban! Ah, be szép idők voltak!
Még időben megtiltotta magának az elérzékenyülést. Fogta a szobatelefont, és azt is az ájult Oxford szájába nyomta.
Megpillantott egy lelkibetegnek rémlő, eliszkolásképtelen svábbogarat. A testőr fülébe gyömöszölte a csótányt, ugyanis hitt a természetgyógyászatban. Várt egy percig, ám nem állott be javulás.

***

A vérszomjas tehenek őrjöngésétől begőzölt bika szétzúzta az istállóajtót, és a befelé igyekvő embereken átgázolva a karám felé robogott, szürkegulyát nemzeni.
Útközben alakított stratégiáján. Eszes hím legelébb is megtisztogatja környezetét a riválisoktól, hogy aztán zavartalanul gyakorolhassa ősi jogait.
Az apaállat tulajdonosa úgy tudta, hogy a vadóc szürkemarha a magyaroktól származik, és nem hajlamos a kergekórra. A magyarok őse a szintén szilaj modorú Attila, és ez a népség egy Bukarest nevű helyen foglalt hont, amelyet a Morva folyó szel ketté. Egyik királyukat Drakulának hívták, s noha az ipse éppenséggel nem volt aranyos király, mégis többtucatnyi film készült róla. Így lett a bika neve Búvár Kund.
A vezértehenet egy magyar eredetű filmcsillag után nevezték el Zsazsának, miután kiismerték természetét. Udvarhölgyei történelmileg felkapott nők nevét viselték, bár egyáltalán nem hallgattak semmilyen megszólításra. Nevük ihletői a véres lepedőjét holtáig sikáló balladai asszony, a leölt szüzek tejében fürdőző fejedelemnő, a dőlékeny várfalba habarcsolt kőművesné, valamint a mai bulvársajtó révén közhülyévé híresült nőszemélyek voltak. A történet szempontjából mindennek nincs különösebb jelentősége, az adatok hitelessége is bizonytalan, viszont Búvár Kund e tehenekkel volt kénytelen együtt élni.
A bősz bika tisztogatási akciója gyors sikert hozott. A birodalmát háborító idegenek világcsúcsot futottak a félközeli lakóházig. Némelyek a fáramászás sebességi rekordját döntötték meg.
Egyvalaki bánhatta figyelmetlenségét. Az általa megcélzott faágon már ült egy csapat gyöngytyúk, továbbá a hálaadásra hizlalt pulykák, és egy feketemedve is ott keresett menedéket a tomboló barom elől, bár megjelenésének a szintén odafönn gubbasztó mosómackók szemernyit sem örültek.
A túlterhelt ág recsegve meghajolt, s már-már a tomboló bika szarváig konyult. A labilis idegzetű tyúkfélék rikácsolva szárnyra kaptak. A baribál egy ágemeletnyit feljebb kúszott, a mosómackók parádésan összeverekedtek. A túlsúlytól megkönnyebbedett ág ruganyosan visszalendült, miáltal a rajta lovaglóülő versenyző a világűrbe parittyázódott. Hamarosan elhagyta volna a Föld légkörét, ha nem kerül útjába a gazda háza, közelebbről annak kéménye.
A fickó frontálisan ütközött a füstkieresztővel. Gyors egymásutánban két mosómedve vágódott a hátába. A kémény felvette hármuk alakját.