- Mit keresel itt? - kérdezte a nő, a flintát markolva.
- Sürgősen beszélnem kell a zsarukkal. Az utcai telefonfülkék semmiben sem különböznek az átjáróházaktól, és ráadásul nem is páncélozottak. Odakinn teljesen westernes a hangulat.
A nő kibiztosította a fegyvert. Meggyőző volt, mintha csakugyan bánni tudna vele. Hálóinge szabadon hagyta kisportolt lábszárát.
- Miattad van ez a lárma? - kérdezte. Valaha feltűnően szép lehetett. Bizonyára ennek köszönhetően gazdag fickóhoz ment férjhez, aki mellett áramvonalasra teniszezhette a lábát, megtanulhatta a fegyver használatát.
- Miattam. Ha lőni akarsz, essünk túl rajta. Viszont átkozottul sürgős lenne telefonálnom.
A nő intett a fegyvercsővel. Fattyú tárcsázott. Amikor egy álmos bariton a kagylóba nyöszörgött, Galiano hadnagyot kérte. Várakozás közben a ház asszonyára mosolygott, és hellyel kínálta őt.
A nő elnevette magát. Lelépdelt a lépcsőkön. Meztelen talpai neszét elnyelte a bársonyszőnyeg. A hallba érve a márványlapos asztalhoz lépett. Cigarettát vett elő, és a fogai közé harapta. Megkínálta az indiánt.
Fattyú nemet intett. A hadnagy mintegy fél percig váratta. Zsíros szuszogása behallatszott a kagylóba, s az indián elképzelte, amint azon fáradozik, hogy a mikrofonhoz férjen a tokájától. Végre elrámolta az útból a zsírpárnáit, s azt mondta:
- Galiano.
- Hank Guard - felelte Fattyú. - Mondok egy címet. Ha sietsz, elkaphatod Overtont. De vigyázz, mert hisztis a háza népe.
- Nem ugratsz?
- Fél kiló hús hiányzik a vádlimból. Nincs kedvem hülyéskedni. - Bemondta a címet, azután még hozzátette: - Reggel várom a haverjaimat. Ha megérkeznek, beszélhetünk a kövekről. - Ezzel helyre tette a kagylót.
Az asszonyra nézett. Látta, hogy a flinta kikerült a képből, békésen heverget egy széken. Hálából megemelte volna a kalapját, de az elveszett a nagy jövés-menésben. Ezért beérte egy főhajtással.
- Iszol valamit? - kérdezte a nő.
- Mennem kell. Mindjárt itt lesznek a zsaruk.
- Te hívtad őket.
- Ez így igaz.
- Vérzik a lábad.
- Valóban.
- Hallgass ide, Hank Guard. Dallie-nek hívnak. Ide nem jön be se zsaru, se más. Felmegyünk az emeletre. Megfürdesz, bekötöm a sebedet, és adok olyan inget, aminek két ujja van. Aztán meglátjuk.
- Miért bíznék meg benned? - töprengett Fattyú.
Dallie hátravetett fejjel nevetett. Százkét hófehér fog ragyogott a szájában. Azután felállt, elnyomta a cigarettavéget, és előreindult.
Fattyú követte. S valóban, márványborítású fürdőszoba, forró víz, bolyhos frottírtörülköző várta. Utána a rubinvörösre lakkozott körmű, hosszú ujjú kezek finoman matattak a sebe körül.
- Orvos kellene, tű és cérna - mondta Dallie.
- Kímélet is elég lenne - felelte Fattyú. Csillagszórózott a szeme a fájdalomtól. Akkor is, amikor a nő már nem babrált a lábán.
Végül felöltött egy ropogósan új farmeringet. Megszemlélte magát a tükörben. Bár ragyogott a frissességtől, harcviseltnek látszott. Visszatűzte öve alá a stukkert. Nem feledkezett meg a diktafonról sem.
- Az a pasas ott a szemközti házban - mondta Dallie -, nem tetszik nekem.
- Nekem sem - vallotta be Fattyú.
- Amíg fürödtél, a kapu fölött lévő kamerákat ráállítottam az utca másik oldalára. Több autó is elhagyta a színt. A rendőrök alighanem hiába jöttek.
- Kínosan érintene.
- De most itt vannak, és éberek. Javaslom, térj nyugovóra a vendégszobában. Reggel majd kicsempészlek a negyedből. Gyere.
Fattyú nem ment. Megköszörülte a torkát.
- Egyedül vagy a házban? - kérdezte.
Dallie visszafordult a küszöbről, majd belökte a sarkával az ajtót. Könnyed mozdulattal italt töltött egy bibircsókos kristályból készült üvegből, egyetlen hajtással eltüntette az alkoholt, s újra tankolt.
- Kérsz?
- Inkább, mint spanglit. Dallie töltött neki. Fattyú belekóstolt. Az italt whiskyvel azonosította. Korábban is szédült. Az első korty után harangozni kezdtek a fejében. Letette a poharat.
A nő leült vele szemben a kanapéra. Maga alá húzta a lábait, hátravetette gondosan ondolált, mogyorószínű haját, majd szinte közönséges kézmozdulattal letörölte ajkáról a rúzst. Rámeredt a csuklójára mázolt karmazsinpiros foltra, és elnevette magát.
- Tökéletesen egyedül vagyok. Még a személyzetet is elküldtem. Vártam a hódolómat. A hódoló késik, egyre késik. Ötvenhét éves vagyok. Negyvennek látszom. Száznak érzem magam. Legszívesebben lelőttelek volna, pusztán azért, mert pasas vagy. Na szóval, búra adtam a fejem. Biztos nem voltál még ilyen helyzetben. Vársz valakit, eleinte mentegeted, kieszelsz mindenféle dugót, közlekedési szerencsétlenséget, miegyebet, mígnem már nem tudod tovább hitegetni magad, és beismered: átejtettek. Hát engem átejtettek. Na. Ne sajnálj.