| Részlet az Ezüstegér című könyvből. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- |
| Azon a fagyos tavaszi reggelen is fátyolfehér,
finom ködgörgeteg indult a lány felé a hosszú folyosó padlóján, mikor a hideg
levegőről az istállóba lépett. A jelenés gurulvást, hömpölyögve közelgett. Gratia ilyenkor rendszerint úgy gondolta, hogy biztosan egy vagy több dzsinn igyekszik hozzá. Nem félt tőlük. Mióta az eszét tudta, bizalmas viszonyban élt a képzeletvilággal, annak lényeivel. A legtöbb gyerekkel ellentétben ezt kamaszodófélben sem nőtte ki. Kinevelni se tudták belőle, sem a tanárok, sem a szülők és más rokonok. Hasztalan tiltogatták, azt hajtogatva, hogy a szakadatlan mesélés-képzelgés butaság, babonaság, istentelenség, elmebajosság. Az ő életének létfontosságú részét alkották az istálló padlóján elébe gördülő, kövérkés, ködszerű dzsinnek. Akkor is, ha majdnem biztosra vehette, hogy a párás, meleg levegő hömpölyödött az ajtó irányába, midőn az istállóba nyitott. Azt sem tagadta le önmaga előtt, hogy a köddzsinnes látomást az éhomra bekupicázott keserűlikőr is okozhatta. Volna. Tán-tán, esetleg. Ám az a gyűszűnyi epevédő gyógyital, amit minden reggel beszippantott, mihelyst kinyitotta szemét, aligha árthatott meg ennyire. A dzsinnek - legalább hárman - feléje úsztak. Térdmagasan köré gomolyogtak, és finoman megtántorgatták, akárha - a maguk testetlenül bumfordi módján - táncoltatnák őt. Gratia elmosolyodott, és kiterjesztett karokkal, mint ha táncosait érintené, lassan körbefordult. Halkan köszöntötte a szellemeket. Azok szótlanul kilebegtek a szabadba. Válaszképpen a lovak hallatták vidám-izgatott üdvnyihogásukat. A lány nagyon szerette ezt a hangsort. Ekként fordította saját nyelvére: Na, puszi! Végre, hogy megjöttél! Gyorsan adj enni, sok finom zabot! Mielőtt a lovászszobába nyitott volna, hogy munkaruhát öltsön, végigsétált a bokszok előtt. Egyenként szemügyre vette, megsimogatta a mellmagasságú ajtó fölött kihajoló hátasokat. Alkalmazója, az istálló tulajdonosa néhányszor végignézte, s nem értette ezt a reggeli rituálét. A lány vállat vont, nem magyarázgatta, miért fontos már belépéskor tudnia, hogy lóbarátai jól vannak, derűs kedvűek és türelmetlenül várják az abrakot, a napkezdést. Valamennyi istápoltjáért rajongott, ám Keltával, az utolsó fülkében lakó, hatalmas termetű, barokkos szépségű fekete lóval egészen különleges kapcsolatban állt. Átkarolta a hozzá hajoló fejet, igazított a tükörbársony orrig leérő, dús üstökszőrzeten, körbesimította az ábrándos-szomorkás, tiszta tekintetű szemeket. Végighúzta tenyerét a fényes, csokoládé színű paripa erőteljes ívű, acélizmú nyakán, marján, hátán, majd a hasán is. A ló hozzásimult, mozgékony felső ajkával az ő fülcimpáján, haján, gallérján matatott-motoszkált. A lány két kézzel fogta át a nyakát, és felnyögött: - Ugye, egy napon visszaváltozol emberré?! Micsoda pasas leszel! Kelta sóhajtott. Kapott egy csókot az orrára. A lány ruhát váltott, etetetéshez fogott. Amikor a fekete hátas közelébe ért a zabos talicskával, észrevette a bokszajtó szélénél leskelődő macskát. Az ezüst szőrű, smaragdzöld szemű lény épp vadul ragadozott. Gyors, pontos fejmozdulattal csapott le a prédára. Fogai közé harapta az errefelé csak pociknak nevezett egérkét, és elinalt vele. Pár perc múlva összetalálkoztak a patamosónál. |
A macska nekilátott, hogy megfűszerezze
zsákmányát. Ezt úgy érhette el, ha számtalanszor elengedte, majd elkapta, nyomorgatta,
kínozta a boldogtalant, miáltal az fokozott mennyiségben termelte az adrenalint
és más vérízesítőket. Gratia fejcsóválva szemlélte az egyoldalú játszadozást. A még épkézláb, apró, kecses egér fényes bundája a kuriózum színű macskáénál is szépségesebben ezüstös, már-már platina volt. Viszont íze a kívánatosnál kevésbé lehetett ínycsiklandó. A kandúr két méternyire is hagyta eltávolodni magától, hogy amikor majd rávetődik, a préda vérét megédesítse a halálfélelem. A lány elkapta az ugráshoz készülődő, lekuporodottságában mulatságosan riszálgató macskát. Ekkor az a megszabadított ezüstegér egyenesen az ő szemébe nézett. Gratia egy hosszúnak érzett pillanatig látta, amint megnövekszik, formát változtat, pocikra, tündérre, fenséges lényre egyaránt hasonlít, arca, alakja körül áttetsző fátylak lengenek. A következő másodpercben a vízió szertefoszlott, a csöpp teremtmény egy láda alá menekült. A szorosan fogva tartott, nyugtatólag simogatott macska kerregve tekergőzött. Mindenáron folytatni akarta a vadászatot. A lány nem eresztette a begőzölt kandúrt. Míg a láda alá bújt egeret hallgatta, az járt a fejében, hogy általában horgászokkal történik efféle. Olykor kifognak egy-egy kivételes aranyhalat, mire az esdekelni kezd az életéért, s szavaiból kiderül, hogy ő a csermely, a tó, a tenger királynője. Hatalmában áll, hogy szabadulásáért hálából teljesítsen három kívánságot. (Furcsa, a vadászok teljesen másmilyen lelkületűek, hiszen még egyiküket sem szólították meg a mordályuk elé került martalékok, őzek, vaddisznók, fácánok vagy elefántok királynői. Valószínűbb persze, hogy mindez velük is megtörtént, ám ők ezt valamely, sajnálatos oknál fogva nem érzékelték.) Azután még arra is gondolt, hogy mások talán lekicsinyellnék az egérkirálynőt. Egy ilyen kis féreg, az is valami!? Mindeközben erőteljesen rázogatnák az ő vállát, és üvöltve magyaráznák neki: ilyen nincs, ez kitaláció, agyrém, elmebaj! Pedig hát az ezüst bundájú, ragyogó szemű egérfenség a következőket közölte vele, mégpedig fuvalomszép, selymes hangon: - Megmentetted az életemet, szakasztott úgy, mint a mesében! Köszönöm, amit tettél! Jóságodat sose feledem! Hálátlan se leszek, hisz milyen dolog volna, ha most csak úgy elsurrannék, egérlyuk iránt?! Ezentúl kívánságaid többnyire teljesülni fognak. Tehát szerfölött vigyázz óhajtásaiddal! Ezzel tovatűnt. Gratia letette a szorításában vergődő macskát. A kandúr leszegett orral, áramszedőként fölmeresztett farokkal, eszeveszetten rohangált a polc körül, a bokszokban és folyosószerte, ám a pocik nyomát többé nem lelte meg. A lányt pedig még aznap este drámai baleset érte: falnak rohant a kocsijával. Kómája néhány héten át tartott. Amikor végre magához tért, nem emlékezett az előzményekre, így tehát arra sem, hogy a baleset előtti pillanatban azt mondta a mellette ülő, s a kettőjük esküvőjét fontolgató férfinak: - Inkább a falnak menjek, mint hozzád! |
|
Kedves
Olvasó! Ha a hiányzó részletek (mintegy 440 oldalnyi) is érdeklik, A kiadó itt jegyzi meg, hogy mind a kötet, mind az itt közölt részek szerzői jogvédelem alatt állnak. Engedély nélküli másolásuk, terjesztésük és felhasználásuk jogszabályba ütközik és büntetőjogi felelősséggel jár. |
| © Vavyan Fable 2002 |
 |
|
|
|
| ©2002. Vavyan Fable All rights reserved. Used by permission only. |