VAVYAN FABLE - ARS POETICA

LÉGY FÉRFI - ÉS HOZZ SÖRT!

A férfi a Bogart keresztnévre hallgatott, s ettől közel olyan súlyos komplexusai voltak, mint Woody Allennek egy bizonyos Humphrey Bogart nevű illető miatt.
Ami azt illeti egyéb vonatkozásban is hasonlóságot talált önmaga és az amerikai zseni között. Következésképpen nem kímélte az időt és a pénzt, hogy szakemberrel kezeltesse magát, így mire a kúra végére ért, megállapíthatta, hogy csontig kianalizálták. A lélekgyógyász persze nem változtatott a külsején, ezért hát a külsejéhez való viszonyán jobbított. Bogart úgy találta, mivel hajlott a szkepticizmusra, hogy nem a saját hozáállása miatt gyötrődött már korábban sem. Egy fenét, ami zavarta, az nem egyéb volt, mint a nők hozzá való viszonya. Ugyanis úgy tapasztalta, hogy a nők, azok a csodálatosak, nem veszik őt komolyan. Mindazonáltal magáévá tette a tanultakat, s békét kötött szorongásai egy részével.
Így hát elfogadta, hogy semmilyen frizuráját, mellyel nem kezdhetett egyebet, mint hogy rövidre vágatta, s viselte, ha már hozzá, rajta nőtt. Teddyszőke, félköríves szemöldöke alatt mélyen megbújt a kék szempár, orra majdnem római ívű volt, legfeljebb a végén megtört kissé, de ezen segíthetett, ha nem mutogatta magát profilból. Szája vonala sem nyerte el tetszését, viszont fogsora ép volt, legfeljebb nem vette sok hasznát, hiszen szívesebben fintorgott, mint mosolygott. Mindezen vonások keskeny, hosszú arckoponyáján helyezkedtek el. Magassága sem kevésbé zavarta, ezért ennek ellensúlyozására kissé görnyedten tartotta magát. Vékony volt, nem éppen atléta. Ezen is megpróbált segíteni, de hamar rájött, hogy nem neki való a kínterem, a mázsás súlyzók, más keservek. Végül is azt tette, amit a szakember is javasolt neki, felfedezte az öniróniát, rátalált magában a nem is túl mélyen lappangó humorérzékre. Ezzel aztán úgyszólván kibékült a világgal, leszámítva persze az egyéb, nem a külleméből, hanem a világ rossz természetéből adódó problémákat.
Ez az állapot egészen addig tartott, mígnem új munkatárs érkezett a cégéhez. Darlene-nek bizonyára soha nem kellett holmi pszichiáterek hencsereit koptatnia, mivel a lány nem csupán szép volt, hanem felszabadult is. Már a bemutatkozás napján úgy tárgyalt újdonsült kollégáival, mintha évek óta ismerné őket. Első hallásra megjegyezte a nevüket, mi több, rögtön kiszúrta rajtuk a legszembeszökőbb visszásságokat, és haladéktalanul szóvá is tette.
Bogart jó ideig messziről bámulta a lányt. Közelebbről is megbámulta volna, de bárhányszor elindult felé, ördögi dolgok történtek. Levert vázák, kánkánt járó telefonkészülékek, felborított munkatársak szegélyezték az útját, mintha valaminő védvonala lett volna a lánynak, melyet csak az ügyes, talpraesett pasasok léphetnek át sértetlenül - és sértetlenül hagyva az iroda berendezését.
Ezért Bogart technikát változtatott. Messziről érintkezett Darlene-nel, nem csupán méterekben, hanem lelkiekben is jól mérhető távolságot tartva. Idővel lemondott róla, s ez nem is esett nehezére, hiszen úgy ítélte meg, hogy a legcsekélyebb esélye sincs románc szövögetésére. Ezzel szemben Darlene meglátta a férfit, s alighanem éppen ebben a lélektani pillanatban. Meglátta és megnézte; úgy találta, hogy a félénk, szemlátomást impulzív benső világú fickó méltó az érdeklődésére.

Darlene megszállott közéleti lény volt. Minden érdekelte, mindenről véleményt formált. Az ő hozzájárulása nélkül nem lehetett felégetni az amazonasi dzsungelt (azért persze égetik feszt), képtelenségnek látszott, hogy az ő beleegyezése nélkül helyeznek üzembe rettentő atomerőműveket, vetnek be vegyi fegyvereket; de a virágkarneválról sem maradhatott le.
Így esett, hogy egy napon megállt a meghökkent Bogart asztala előtt, és így szólt: - Ráér ma este? Persze, ha szereti a virágokat.
Nem telt el tíz perc, s Bogart - haldokló nagynénjére hivatkozva - elkéredzkedett a főnökétől. Hazaszáguldott, és hatalmas lendülettel feltépte a szekrényajtót, mivel az a feladat állott előtte, hogy estére vonzó legyen. Hosszasan válogatott, némelyik nadrágját háromszor is felpróbálta, végül kiválasztott egy roppant sportos darabot, amely szürke vászonból készült, s a sportosság miatt két bődületes nagy zsebbel rendelkezett combközépen. Ugyancsak a könnyedség látszata végett döntött a kőmosott ing mellett, amelyhez pisztolytartó tokot is öltött, de csakis azért, hogy a hóna alatt lógó tartóban elhelyezhesse pénzét, amelyből vacsorára óhajtotta hívni hölgyét. Sosem vasalt, gyárilag gyűrött vászonzakóval fedte el a fegyvertartót, fényképezőgépet akasztott a nyakába, majd lepillantott szánalmasan csupasz lábára, s hosszas vajúdás után sportcipőt húzott rá, Puma márkájút, jobb nem lévén. Úgyszólván elkészült. Már csak három órája volt a találkáig. Hogy jobban teljen az idő, meglátogatta haldokló nagynénjét a kórházban.
A néni minden esztendőben haldoklásnak indult, immár húsz éve, ezért tehát a családja kissé szkeptikusan fogadta az újabb agónia hírét. Ezúttal, jóval túl kilencvenedik életévén, ha kissé fonnyadtnak látszott is, abszolút ereje teljében volt. Vidáman feküdt az ágyban, körülbástyázva az aggódó családtagok által küldött pompás virágcsokrokkal, és a kórházi kertésszel pókerezett. A fickó vesztésre állt. Bogart nem zavart sokáig. Elindult a randevúra.
Útközben elképzelte, miről fog beszélgetni Darlene-nel. Pár tucatnyi jobbnál jobb poén és társalgási fordulat is eszébe jutott. Ezekről egy park mélyén leülve feljegyzéseket készített, majd úgy ítélve, hogy teljesen készen áll a nő meghódítására, a találkára sietett.
Darlene megpillantásakor minden poén kiszaladt a fejéből, de a vére sem tett másként. Szédülten megtorpant, és bámulta a lányt, annak örvendezvén, hogy Darlene még nem fedezte fel őt. Mézszőke haj, rendetlen hullámokban; hatalmas, sötét szempár, eszelős mélységű, amely elnyeli az embert; telt, szépséges száj; tenyérbe illő testformák - Bogartnak beletellett néhány percébe, míg összeszedte magát.
Darlene természetesen már akkor meglátta a férfit, amikor az még a tér végében járt, hihetetlenül magabiztosan, ruganyos léptekkel. Meglátni és úgy tenni, mintha mégsem, ezt a trükköt minden valamirevaló nő ismeri. Mire Bogart a közelébe ért, kihúzta magát, királynői tartást öltött, megnedvesítette ajkát, hogy ragyogjon. Sétálni kezdett, tudván: szép a járása. S ekkor Bogart is visszatalált ruganyos lépteihez.
Köszöntötték egymást, tisztázták, hogy remek az idő, káprázatosak a karneváli virágok. Mivel nagy volt a tömeg, Bogart felajánlotta a karját, nehogy a lányt elsodorják mellőle. Így álldogáltak a sűrűben, figyelve a felvonulást. Hatalmas, virágszirmokkal ékesített kocsik gurultak el előttük, zene szólt, hamburger árusok bömböltek.
Dolgoztak a zsebmetszők. Bogart-t nem igazán nyűgözték le a karnevál képei, ezért hol loppal a lányt, hol nyíltan a serénykedő zsebeseket bámulta. De mivel nem csapott lármát, a fickók azt hitték, fél tőlük (alighanem jól hitték), így egyre gátlástalanabbul tevékenykedtek, kihívó tekintettel méregetve Bogart-t. Egyszer csak odaértek a közelébe.
S ekkorBogart látványosan feltépte a zakóját, kivillantva alóla a stukkertartó tokot.
A zsebek metszői futásnak eredtek. Egyetlen szemvillanásnyi idő alatt eltűntek a színről. A lány pedig, aki mindaddig nem adta jelét a figyelmének, elmosolyodott, és ráragyogott a férfira. - Nahát - sóhajtotta.
Bogart meghökkent. Fél percnyi töprengés után rájött a megoldásra: hiszen az imént imponált Darlene-nek! Nyomban ráhangolta magát az oltalmazó férfi szerepre. Közelebb húzódott a lányhoz, megfeszítette a vállát, s úgy festett, mint aki az ördöggel is kész szembeszállni. Közben mohón nyeldeste a Darlene bőréből érződő halk szantálillatot.
Amikor a kocsik elvonultak, a tér közepén csak halott virágszirmok maradtak és egyéb szemét, sétára indultak. Bogart fotózott. Lekapta a hot dogot majszoló atyafit, kinek állán vegyesen csordogált a paradicsomszósz és a mustár, a tér fölött köröző, kétségbeesettnek rémlő galambrajokat, a földgömbnyi luftballonok madzagjait ráncigáló, elbódult gyerekeket, az önfeledten csókolózó szerelmespárokat.
Közben bealkonyodott. A bosszúszomjas zsebesek észrevétlenül megközelítették. Egyetlen villanásnyi mozdulat látszott csupán - s Bogartnak nem volt többé zsebe a jobb combján. Ott állt, merevre döbbenve, megcsonkított nadrágszárral, kéttenyérnyi darabon mezítlen bőrrel.
Darlene nevetett. Azután abbahagyta, és ranézett a férfira. - Fantasztikus a bőre - közölte.
Bogart félrenyelt. Kiköhögte magát, és nyomban ráért kétségbeesni. Hiszen megtépázottan, kilógó lábszárral mégsem viheti a nőt vacsorázni. Ezt el is panaszolta.
Sebaj - vigasztalta Darlene. - A közelben lakom, jöjjön fel hozzám, egyrészt van bélyeggyűjteményem, másrészt akad egy felesleges nadrág is a kamrában. - Erről eszébe jutott a testvére, aki nászútja vége felé járva az elmúlt éjszakán hozzá érkezett, s ezt az alkalmat nyomban megragadta arra, hogy összetűzzön újdonsült feleségével. Az ifjú ara zokogva elszaladt, cserbenhagyott férje utána. Megint eltelik néhány év, mire újra együtt lehet a család. Darlene nem búsult sokáig, nem az a fajta volt. Túltette magát a katasztrófán.
Így aztán eszébe sem jutott, hogy másik testvére csak nemrég járt nála, s a látogatás alkalmával magával hozott egy kamionravaló gyermekjátékot is, valamint összes serdülő csemetéjét. Utóbbiakat hiánytalanul hazaszállította, viszont az előbiekből komoly mennyiséget felejtett Darlene amúgy rendes otthonában.
Bogart nem volt léhának mondható, az invitálást azonban minden magakéretés nélkül elfogadta. Lesétáltak a folyópartra, és elindultak a lány lakása felé. A férfi olykor fedetlen combjához kapott, ilyenkor Darlene felnevetett, s megjegyezte; - Jó volt. Ahogy megmutatta nekik a stukkerét!?
- Nincs stukkerem - vallotta be végül Bogart.
- Akkor is!
Ezen nem volt mit vitatkozni. Bandukoltak a parton, a fenséges víz a lábuk mellett hömpölygött, hátára mindenféle trükkös mintákat mázolt a hold. Bogart átkozta magát, mivel a korábban feljegyzett pompás társalgási fordulatok közül egy sem jutott az eszébe. Loppal kihúzta a zsebéből a cetlit, s lekuporodott egy kőre, hogy kibetűzze, miközben a megtévesztésig úgy festett, mint aki eksztatikusan bámulja a folyót.
Darlene is észrevett valami látványosságot, csakhogy nem a vízben, hanem a parton. Hátat fordított a férfinak, és lehajolt. Közben talán ezt sóhajtotta: - Levelibéka.