Õrületes dugulatban hernyózik a kocsisor. Tizenegy és fél kilométeres sebességgel haladok, már ha ez sebesség, meg haladás. Sebaj, a sminkem úgyis korrekcióra szorul. A visszapillantó tükörhöz hajolva feldobok a számra egy kis enervált-pirosat. Ujjheggyel lesimítom a szemöldökömet.
Naná, hogy a piperett kellős közepén üvölt fel a telefon! Mérgemben majdnem nagy, kerek bohócszájat festek magamnak.
A készüléket a fülemhez szorítom, a noteszt a combomra fektetem. A rúzst a kis- és a gyűrűsujjam közé csippentem, a másik hárommal tollat ragadok a jegyzeteléshez. Zsarutársam, Zsötem keres, méghozzá avégből, hogy megosszon velem egy rakás memorizálhatatlan adatot.
Mivel egész nap nincs egy laza percem a napisajtóra, a saláta formátumú lapot a kormányra fektetve, fél szemmel átfutom a híreket. Ez alatt a kocsisor húsz méternyit gurul előrébb. Felpillantok az újságból. Kuplung, váltó, pici gáz. Vészfék.
A mellettem vánszorgó, az enyémnél jókorább járgány harmincas vezetője rám hunyorít, száját csücsörítgeti. Biztosra veszi magáról, hogy ellenállhatatlan mozisztár-hasonmás, én pedig tüstént visítozva, csápolva áthajolok hozzá, s két lámpaváltás között szenvedélyes orálozással kényeztetem őt.
A mögöttem gőgicsélő Urian Belloq égszaggató bömbölésre vált. Kiveszem a csepertyűt a biztonsági kasból. Ölembe ültetem, és táplálékkal látom el. Cumiztatás közben persze zavartalanul folytatom a telefonálást, jegyzetelést, olvasást, sminkelést, pasasgerjesztést.
A bonszáj-Belloq eszembe juttat egyet s mást. Épp megmozdult a hasamban, mire megtudtam, hogy ott lakik. Miután szerető hitesemmel örömünkben összefogdostuk valamennyi madarat, amit ilyenkor összefogdosni szokásos, ráeszméltem, mennyi lemaradást halmoztam fel a kései gólyahír okán. Nosza, padlógázzal söpörtem a fitneszközpontba, hogy mielőbb utolérjem magam az egészségóvásban, végtére közel öt hónapnyi restanciám volt.
Aztán csak bolyongtam abban a hatalmas épületben, a vége-hossza nincs folyosón, a nagy, széles ajtók előtt.
Az egyiken ez állt: JÓGA. Gondoltam, benézek. Odabenn tucatnyi ember lótuszült a földre terített szivacspárnákon. Szép, színes, drága sportruhát viseltek, és aludni látszottak.
Világéletemben hiperaktív lány lévén, egyből tudtam: a jóga még vagy hetven évig nem való nekem.
A következő ajtón ezt olvastam: INTIM TORNA. Ide is bekukkantottam.
Sok-sok, csábos dresszbe bújt női személy kucorgott a földön. Neonszínű topba és rövidnadrágba öltözött hölgy csücsült velük szemközt, féloldalasan. Egységesen átszellemült arcot vágtak, aminőt olyankor vág az ember, ha azon fáradozik, hogy benn tartson valamit a szervezetében, mert szörnyen kínos lenne, ha az a (légnemű vagy csapadék állagú, ne adja ég: gyúlékony!) valami éppen ott és akkor távozna belőle.
A benntartást hosszasan művelték, ettől orcájuk egészen felzacskósodott, szemük biliárdgolyóhoz hasonlatossá vált. Aztán azt vezényelte a tréner, hogy gyűrűztessék a rejtett izmokat. Ez a gyakorlat módfelett megfintorgatta az apoteizált arcokat.
A gyűrűztetést követően szívó jellegű mozgatást parancsolt a vaginaidomár. Ennek végrehajtása közepette az ábrázatok tovább torzultak. Folytatásként szívó-taszító izommunka került sorra, méghozzá fentről lefelé irányuló. Később pedig a titokizmokkal történő pörgetést, finomabb-vadabb harapdálást, valamint a vitézcsomó kötését gyakorolták extatikus áhítattal. Élvezettel tanulmányoztam a furán grimaszoló arcokat.
Kevéssel később azt mondta nekem a hüvelytréner, hogy az ő kurzusán a záróizmok acélozása a cél. Sietve odébb álltam, utóvégre egy terhes nő esetében éppenséggel a nyitóizmokat kell erősíteni, a játszi könnyűségű szülés előmozdítása érdekében. Azért persze megjegyeztem néhány fogást.
A soron következő ajtón ez állt: MASZTURBÁLÓ-TANFOLYAM.
Balek lettem volna, ha nem kémlelek be, nem igaz?
Itt is sokat tanultam. Seregnyi háztartási, műszaki és kozmetikai cikket-holmit, élelmiszert ismertem meg az élvezetesebbik oldaláról. Megtudtam továbbá, hogy bárhol, bármikor maszturbálhatunk, mivel felvilágosult korban élünk. Egyáltalán nem baj, ha mások észreveszik örömszerzési ténykedésünket, mi több, ez talán még izgalmasabbá teszi, amint (például) szenvedélyesen üzekedünk egy uborkával a tömött síliftben, vagy unaloműzés céljából jót vibrizünk gumiköteles halálugrás közben.
S az intimitás? – kérdeztem.
A kéjtréner azt felelte, itt az ideje, hogy kiterjesszük egónkat a világmindenségre, elég volt az elnyomatásból! Ezen tűnődözve faroltam ki terméből.
Végül megtaláltam a TERHESTORNA feliratot.
Idáig érkezem az emlékezésben, midőn megmoccan a kocsisor. Ölemben a szenvedélyesen cuppogó Urian-Surprise Belloqkal, kezemben a rúzzsal, telefonnal, cumisüveggel, tollal és kormánnyal, gurulok néhány méternyit, majd újfent elakadok.
A szomszéd sávban vánszorgó terepjáró vezetője már alig bír magával. Egyszerűen eszét veszti tőlem. Hunyorgat, csücsörget, száját nyaldossa. Ám a Ben Affleck-hasonmás hasztalan fáradozik, engem a férfiasabb típus izgat fel.
Úgy is mint Daniel Belloq, alias Mogorva. Ez mindössze azért különös, mert a vágykeltő pasas a férjem. Azok a tudorok, akik a kémia felől közelítenek az örök témához, azt állítják, hogy a szerelem három évig él, aztán piff-puff, kötelezően meggebed, elpatkol, földöglik, kipurcan, a halál fogára jut. Szerintük tehát már régen ásítoznunk kéne egymáson. Bagózok rájuk! Részemről a csoda felől közelítek a szerelem nevű rejtelemhez.
A bonszáj-Belloq félrelöki a kezemben tartott szoptatós üveget, és megejtő fogatlanságát világgá tárva, égzengető üvöltésbe kezd. Sejtem, mi bántja, kitűnő a szimatom. A mellettem lévő ülésre fektetem a zsengét. Hátranyúlok a cuccaimhoz. Vakon előrántok egy vadonatúj nadrágpelenkát. Rutinos mozdulatokkal tisztába teszem a dedet. Eközben véletlenül megbököm könyökömmel a rádió csatornaváltó-gombját. Megtorlásképpen a hírolvasó búsan rezegtetett hangja váltja fel az áldott U2 muzsikát, és mindjárt rám zúdulnak az emberiség gaztettei, miszerint népirtás, éhínség, járvány, bűnözés, környezetmocskozás