Hírek » MEGJELENT!


Harmadik kiadás.

Olvass bele

Nem csupán elektromos fogkefét kaptak nászajándékba; Chantal szülei a nászutaspárok Mekkájában, a Kék Madár Hotelben foglaltattak nekik szobát, tíz napra és éjre.
Megérkezvén ámultan csodálták meg a zöldellő hegyek karéjában fekvő, kéken ragyogó tavat, a tizenhatodik századbeli kastélyok stílusában épült szállodát, és a vendégsereget: megannyi boldogságtól részegült ifjú párt.
- Látod, mennyire hasonlít egymásra ez a sok új házas? Ezt teszi a boldogság - állapította meg Chantal, és felment a szobába, hogy kicsomagoljon, és illatossá tegye magát első hivatalos éjszakájukra.
Sultan ivott egy whiskyt a bárban, majd elcsellengett a hallban. Az ablakból elébe táruló látvány olyannyira lenyűgözte, hogy mélyen kihajolva folytatta a gyönyörködést, rózsaillatot belélegezve.
Egy ifjú asszony, arra járván, talán a boldogok vészes hasonlatossága folytán, összetévesztette őt saját hitvesével. Gondolta, meglepi szerelmesét. Mögé surrant, benyúlt a combjai közé, s felhevültségében kissé érzéketlenül, belecsípett.
Sultan, ki éppen azon merengett, hogy új életet fog kezdeni, a váratlan és fölöttébb kínos támadástól megriadva, reflexesen kivetette magát az ablakon.
Úgy mozgott, mint minden profi, a vállán átfordulva fékezte az emeletnyi zuhanást. Alant japán rózsák bontogatták szirmaikat, s gyengéden érlelték paradicsomra emlékeztető terméseiket. Ám virágjaikat, gyümölcseiket egyként óvták szörnyű töviseikkel.
Sultan közöttük landolt. S míg véresre karmolva, halkan nyögdécselve talpra szökkent, döbbenten hallotta, amint a támadó hölgy segítségért, majd egészen konkrétan rendőrért kiált. Merthogy megtámadták!
Sultan úgy gondolta, jobb, ha eltűnik, mint ha magyarázkodni kezdene. Sehová nem vezetne az egymásra mutogatás; egy hölgy nyugodt szívvel megvádolhat egy férfit, viszont ki hiszi el, ha a pasas kiált szatírát!?
A rázódástól és a megrázkódtatástól félkábultan rohant tovább, egyenesen egy méltóságtelin begördülő Rolls Royce elé. Soha életében nem felejti el azt a hülye figurát a motorháztetőn, mivel alaposan beleverte a fejét, amikor rácsattant a karosszériára, de az abroncsok mély bordázatát sem, amiket másodpercekkel később, a lezuhanáskor vehetett szemügyre.
Ez már csakugyan kínos helyzet volt: Felpattant, és menekült tovább, abban az örömteli tudatban, hogy számos baja mellett végre agyrázkódása is van.
Ekkor dübörgött be a szállodához tartozó lovasiskola kis csapata. Az összeütközés elkerülhetetlennek látszott. Sultan egyet tehetett: elvetette magát a porban, a csattogó patkók alatt. A lovak átbotladoztak rajta; az utolsó paripa, finomabb érzésű lévén a többinél, óvatosan belépett a combjai közé, nehogy eltapossa. Ott is volt mit eltaposnia.
Sultan négykézláb kúszott el a helyszínrôl.
Egy bájos hároméves kislány - vörös copfocskával, áttetszően elálló fülekkel - megrántotta az anyja kezét.
- Mami, nézd! A bácsi kommandózik!
Sultan borzalmas kínjaitól könnybe lábadt szemmel vette be magát a park bokrai közé. Felmérte, hogy kasztrációs fájdalmain csakis víz segíthetne, lehetőleg jeges, bár végső esetben akár langyoska is megtenné. Kapóra jött hát, hogy a gondosan nyírt bukszuslabirintus közepén álló békalencsés, tündérrózsás tavacskához érkezett, amelyet a Kék Madár Szálló kertésze ápolgatott éppen, nagy szeretettel és egy hosszú rúddal.

A hivatásának megszállottjaként ismert kertész felbőszült a tóba vágódó szakadt csavargó láttán. Sultan fel nem foghatta, miért bánnak így a fizetővendéggel.
Mostohán bántak vele.
Szívesen elücsörgött volna a vízben, hogy az a tagja, amelyre éjszaka a legnagyobb szüksége lenne, hűlögessen, lohadjon kissé, de a szenvedélyes kertész folyton fejbe verte a bazi nagy rúddal, és még azt is kilátásba helyezte, hogy keresztüldöfi vele, ha nem takarodik ki a tündérrózsából.
Mit tehetett?! A döfölésektől ösztökélve kimászott a jó kis tóból. Elvonszolta magát a bukszus legsűrűbb pontjáig, és ott lerogyott. Felmérte sérüléséit. Rettenetes állapotban volt, nem csupán a lelke, de a bőre, ruhája is. Nem is csodálható, hogy a kertész csövesnek nézte.
Amint valamelyest összeszedte magát, a bokrok oltalmában megkerülte a parkot, és egy elhagyott partszakaszon belemerült a csónakázó tóba. A sötétség beálltával lopódzkodott vissza a szállodához.
A zsaruk még a hallban jegyezgettek. Enyhén furcsállották, hogy minden szemtanútól más és másféle személyleírást kaptak a szatírról, aki, miután a hallban tartózkodó hölgy ellen intézett szeméremsértôőő támadása meghiúsult, ámokfutó módjára menekült el, árkon-bokron át.
Sultan a gyülekezet mögött felsurrant a szobába, ahol is a nászutasok gyönyörűségére épített baldachinos nyoszolyán kisírt szemmel lelte hitvesét.
- Hol voltál? - kérdezte Chantal. - Attól féltem, hogy úszni mentél, és belefulladtál a tóba.
- Stimmel - felelte Sultan. - Úszni voltam. Kell a kondimnak. Nászúton sem lehet elpuhulni! Miattam sose aggódj! Jegyezd meg: én mindig ura vagyok a helyzetnek!
- Nosza - biztatta a lány, és átkarolta a nyakát, szerelmes szavakat sugdosott a fülébe, s lelopta róla a legtöbb ruhát.
Sultan nem adta a nadrágját. Azt nem!
- Fáj a fejem - magyarázta.
- Most?! Az nem lehet.
Pedig még másnap este is fájt.
Chantal harmadnap megállapította:
- Nyugodtan elmondhatjuk: házasságunk haláltusája az esküvőnkön vette kezdetét.
Sultan soha nem mondta volna el, mi történt vele. Márpedig Chantal megtudta. A hallban és az étteremben szálldosó hírekből összerakosgatta a képet. Ezt már csak férje szétkarmolt képével kellett összevetnie, és rögvest biztosan tudta, ki volt az ámokfutó; bár Sultan égre-földre esküdözött, hogy a tavirózsa marcangolta össze úszás közben. Parázs botanikai viták folytak köztük: tövises-e a tavirózsa vagy sem.
Negyednap Chantal már válni akart, azzal indokolva elhatározását, hogy mégsem élheti le az életét egy szatírral.
Ekkor Sultan megtörten bevallott mindent. Mire elbeszélése végére ért, hitvese a padlón hentergett a nevetéstôl, s kis híján a parkettát is felszedte a nagy viháncban.
Midőn Sultan sértôdötten felelősségre vonta, amiért nem hajlandó kivenni a részét a gyászból, Chantal angyali zöld szemeket meresztett rá, és újra eldőlt nevettében:
- Ura voltál a helyzetnek, mi?!
Persze, megbocsátottak egymásnak, még ott, a szőnyegen. És jaj, nagyon boldogok voltak!