Hírek » Jégtánc


Megjelent!

harmadik kiadás

Olvass bele

Néhány perccel később királynőként fogadta udvartartása sürgölődését. A kanapén feküdt, Bárd hajolt a sebei fölé, Tilton forró borosteát szürcsöltetett vele, Morganné a kezét tördelve jajveszékelt. Morgan a vörösbor vérképző szerepéről tartott előadást, majd azt berekesztve a szaxisra pillantott.
- Mindig ennyi baj van a kislánnyal? - kérdezte.
- Mindig - hangzott a válasz.
- Szertelen teremtés - sóhajtott a perzsamacska arcú asszony.
- Szertelen?! - mordult Bárd. - Konkrétan egy megátalkodott, hülye bige.
- Én is téged - súgta Jade.
- Miii? - nyikkant a pasas, noha többnyire nem volt ostoba.
Tilton védelmébe vette a lányt.
- Mindnyájan emlékszünk, milyen nehéz volt számunkra ez az életkor, ugye?! Sose felejtem el, mekkora káosz volt a fejemben tizenhárom és tizenkilenc éves korom között. Azóta se sokat javult a helyzet.
- Ma éjjel havazni fog, és holnapra megenyhül a hideg. Reggel túrára indulunk a lovasszánnal - vigyorgott Morgan. - Viszünk egy kosár elemózsiát, teát, forralt bort.
- Jó mulatást - bólintott Jade lehunyt szemmel.
- Te nem jössz? - hökkent meg Tilton.
- Koriznom kell.
- És ki fog kihalászni a lékből? - hördült Bárd.
- Én itthon maradok - nyugtatta Morganné.
A gazda felörült.
- Na látják, nem lesz itt semmi baj! A vak majd elvezetgeti a világtalant.
- Azt reméltem, már tudsz korizni, de mivel még nem tudsz lovagolni, azzal is megpróbálkozol - mélázott Bárd.
- Nem elég dúsan mézes a madzagod - felelte Jade.
Közben a zsaru végzett a sebellátással. Betakargatta a lányt, majd felemelkedett mellőle, és kiment a szobából. Morganék is utána szivárogtak.
Tilton ülve maradt a kanapé végében. Letette az üres bögrét, megsimogatta Jade haját.
- Amúgy jól érzed itt magad? - kérdezte.
- Ühüm. Játszd el az új dalaidat!
- A dalonc nélkül csak fél zenekar vagyok.
- Hová lett a pasi?
- Gondolom, sétálni ment. Kissé zaklatott reggel óta.
- Tudom, most megkérsz, hogy ne molesztáljam őt.
- Dehogy kérlek. Tőlem nyugodtan molesztálhatod. Ha nem így látnám, hosszasan mesélnék neked a női büszkeségről, amely talán csak a mozivásznon létezik.
- Beszéltetek rólam?
- Nem.
- Akkor min vitatkoztatok, amíg a fürdőszobában voltam?
- Bár aggasztóan elmélyült a csend odabenn, mi mégsem tudtunk megegyezni, melyikünk nyissa rád az ajtót. Úgy vélekedtem, ô jobb erőben van ahhoz, hogy kimentsen téged a lefolyóból, ô viszont váltig állította: kutya bajod, csak éppen időbe telik, amíg az Óz Bádogemberéből visszaolvadsz női lénnyé.
- Mitévő legyek?
Tilton átült az ablakkal szemközt álló fotelbe, ahonnan rálátott a tóra, a ház mellett magasodó, csillagkáprázattal fénylő lucfenyőre, a derengő égen vágtató, habzó felhőkre. Hallották az izmosodó szél ágsuhogtató, cserepet zörgető rohamait.
- Tanáccsal nem szolgálhatok. Azt viszont nem egyszer észrevettem, mit tesz egy nővel, ha izgalmas férfi van a közelében. A legkevésbé sem érdekes nő is kivirul és megszépül ettől. Ugyanez fordítva is igaz. Ti ketten állandóan stimuláljátok egymást. Igaz barátom mostanában férfiasabb, mint valaha, és te is valamelyest ritkábban viselkedsz kölyökmód.
- Na és?! - nyehegte Jade. - Azt hiszed, jó így nekem?!
- De nem is túl rossz, igaz!? Ha valami újszerű szeszély lepi el az agyadat, azonnal kimegy a fejedből Bárd.
- Sose teljesen.
- Jó. Majd elmúlik, vagy elsodor benneteket. Így nem marad.
- Mondd csak, Tilton, amikor tizenhét éves voltál, lehetett sejteni, milyen leszel majdan?
- Legfeljebb sejteni lehetett. Az ember állandóan változik, fiatalabb korában viharosan, később megállapodottabb ritmusban. Általában szeretjük másokra kenni rossz sorsunkat, én belátom: sajátkezűleg szúrtam el az életemet. Nem jöttem rá, pedig üvegtiszta: a kreatív periódusok kiégett időszakokkal váltakoznak; én mindannyiszor kétségbe estem, ha nem keresett fel a zene, azt hittem, vége a tehetségemnek, az alkoholhoz menekültem, s végül már valósággal bujkáltam a fejemben formálódó dalok elől. Imádtam az önsajnálatban dagonyázni. Egy napon rádöbbentem, mennyi mindent hagytam kifolyni az ujjaim közül. Ha újra elapad bennem a dal, nem biztos, hogy túlélem a passzív szakaszt. Talán nem is kellene túlélnem. Szinte mindent elmondtam.
- Fenét mindent. Nap mint nap tanulok tőled valamit. Még rengeteg dolgod van.
- Ha elmegyek is, veled maradok. Erre csupán a szeretet képes.
Morganné a csukott ajtó mögül vacsorázni szólította őket.
Letelepedtek a mahagóni-burkolatú ebédlőben, lámpa csak a bárpult fölött világított, az asztalokon gyertyák riszálták sárgás lángjukat. A párkányon is különböző nagyságú gyertyák sorakoztak, a tükrös ablaküvegben bámulván magukat. Odakinn a sötétség azon fáradozott, hogy teljessé válhassék, ám a földet és a fákat borító hó izzása zöld-ezüstre fakította az éjszakát. A szél fütyült, dobogott, ledöntögette az ágakra vastagodott havat, átfújta a tó fölött, és keresztülsodorta a hegyen. Gomolyfelhőket hajkurászott, de azok fogytával többé nem boldogult. Az újonnan érkező hájas-lomha fellegek lehorgonyozták magukat a fenyők koronacsúcsain, felszúrt bensőjükből daraszerű pelyhek szitáltak alá. A kifulladt szél elterült a bokrok alatt, s a végigrepedt felhőkből kiömlött a rengeteg hó. A kövérkés pelyhek összetapadtak fáztukban, lusta táncolással süllyedtek a föld felé.
Jade az ablakkal szemközt ülve a hóesésben gyönyörködött, íriszén a gyertyalángok visszfénye ragyogott. Fogalma se volt, mit eszik, iszik, elragadtatottságában csak a kinti tündöklést látta, a lucfenyőn ágaskodó izzókra telepedő, majd leolvadó pelyhek csillámló fény-játékát.
Morganék a szomszédos asztalnál falatoztak, mormolón beszélgetve, olykor át-átszólva hozzájuk. A gazda időnként felkelt, és sűrű habú, haragosbarna sört csapolt a pultnál.
Bárd gépiesen evett, a tányérja mellé támasztott komponáló füzetben lapozgatva. Amikor a délután készült dalhoz ért, komoran felsóhajtott.
- Ezt nem tudom elénekelni - mondta.
- Én sem - vigasztalta Tilton.
- Ehhez egy előrehaladottan iszákos, több üveg lúgot felnyalt, három ízben is átvágott torkú dizőz kellene.
- Igen - bólintott a szaxis.
A két pasas egyként Jade-re meredt.
A lány pillantása rájuk rebbent.
- Mi van? - kérdezte.
- Egyáltalán, ismeri a kottát? - dünnyögte a dalonc.
- Persze, hiszen hegedülni taníttatták.
- Énekhang dolgában hogy' áll?
- Alt - felelte Tilton. - Néha, esküszöm, basszusba hajlik, alighanem a mutálásnak betudhatóan.
- Mit akartok? - nyögte Jade.
Bárd eléje tolta a füzetet.
A lány a verset futotta át elsőként, majd dúdolásra fordította a hangjegyeket. Ha elvétette, újból nekirugaszkodott.
- Pazar - mondta végül, mutatóujjával visszajuttatva a partitúrát a dalonc elé, és hatalmasat harapott egy viaszos héjú almából.
- Elénekelnéd? - puhatolta a zsaru.
- Ha Tilton kéri - hangzott a válasz.
- Mindketten kérünk - felelte a szaxis.
- Nem jó, csak te kérj. Ahhoz ugyanis, hogy ez a nóta a kedved szerint hangozzék, erőszakot kell tennem a hangképző szerveimen. Lehet, hogy ha elénekelem a dalt, utána viszont beszélni nem tudok majd soha többé.
- Ennyire azért nem vészes.
- Oké - bólintott a lány. Bárdra nézve pattintott az ujjával: - A szaxiját!
Letette az almát, és elszántan magába döntötte az előtte tornyosuló krigliben habzó sört.
Amikor a zsaru felsietett a szobába, Jade Tiltonhoz fordult.
- Utána megpróbálkoznátok a Jégtánc-blues -zal?
- Utána bármivel.
Bárd lóhalálában érkezett a szaxofonnal. Tilton skálázott, torkát reszelgette, dümmögött egy keveset, mielőtt a hangszerbe fújt volna, s Jade sejtette, hogy zavarában bohóckodik, hiszen a dalt exfeleségének, az ô hangjára írta.
A Búcsú-láz ban egy keserű, keresetlenül közönséges nő köszönt el mélyen megunt kedvesétől, keményen gördülő, gunyoros szavakkal.
Jade emlékezett, milyennek írta le Tilton a valahai bárdizőz, azóta gazdagné hangját. Amíg a szaxis gyakorolgatott, hogy ráizzon a dallamaira, a pult mögé lépett, levett a polcról egy doboz cigarettát, s a gyertyaláng fölé hajolva meggyújtott egy szálat. Azután felült az asztal szélére, combjára fektette a füzetet, s intett: kezdhetik.
Ô maga is megdöbbent, de látta a pasasok őszinte elborzadását, amikor megreccsent a hangja, s már az első strófában híven hozta a tányérokat csapkodó, lelketlenül acsargó, porig alázó asszonyt. Azután az is meghökkentette, mennyire nem esik nehezére azonosulni a szereppel, s képes volt áthozni a torkán, amint ugyanez a hárpia el-elfúl, elbizonytalanodik, reménykedőn, hátha még visszavonhatna mindent, de hiába, mennie kell, s iszonyú bíbor dühét fájdalom festi fekete-kékre.
- Jézusom! - nyögte Tilton a végén. - A hideg futkos a hátamon. Mintha Nadiát hallottam volna.
Bárd empatikusan a barátja elé tolt egy pohár sört, majd kilopta Jade ujjai közül a cigarettát, és beletörte a hamutartóba.
Morgan megköszörülte a torkát, pödört egyet a bajuszán, s azt mondta:
- Ha folytatják, a következő sörkörre a vendégeim.
- Hagyja csak - legyintett Tilton. - Még sose tudtuk abbahagyni, ha egyszer belefogtunk.
Jade Nadia-hangon felcsattant:
- Mindenki látta, hogy ez a derék szenya hekus terrorizálta a cigimet?!
A jelenlévők bólogattak.
- Jó - nyugtázta a lány átvágott-torkú sóhajjal. - Akkor most rágyújtok, és mostantól kezdve dohányozni fogok. Ha valaki veszi a merszet, és a cigimhez nyúl, számoljon a kínhalállal.
- Nem szeretném, ha cigarettát vennél a szádba - mondta Bárd.
- Lehet, hogy az álombige nem dohányzik, én viszont igen! Megszaggattam az összes hangszálamat, megleptem magamat, valamint mindenkit azzal, hogy képes vagyok elénekelni egy átoknehéz nótát, és a derék szenya hekus csak annyit tud hozzátenni mindehhez, hogy ne cigizzek!?
- Nem volt rossz - közölte a zsaru.
- Mi nem volt rossz?
- A produkciód.
Jade rámeredt. Csaknem sírva fakadt dühében.
- Nem volt rossz?! Eszméletlenül jó volt! Legalábbis így elsőre. Nagy szerencse, hogy mélyen mutálok. És most rágyújtok.
Bárd a háta mögé nyúlt, derékszíja alól kihúzta a stukkert, és letette az asztalra. Azután komoly szemmel a lányra nézett.


- Ha megteszed, kilövöm a szádból a cigarettát.
Jade Tiltonhoz fordult.
- Higgyek neki?
A kérdezett megfontoltan bólintott.
Morganné a férjére pillantott.
- Mit gondolsz, drágám? Leölik egymást?
A gazda vállat vont, s a bajuszában babrált három ujjal.
Jade felemelkedett az asztal széléről, fogta a füzetet, és az ablakhoz lépett vele. Szeme összevillant Tiltonéval. A szaxis felkapta a hangszert, majd gondolt egyet, s Bárdra nézett.
- Te is beszállhatsz - mondta, izgatottan ragyogva. - Jade megpróbálkozna a Jégtánc-blues -zal.
- Nem szállhat be - tiltakozott a lány. - Nálam van a szöveg.
- Tudom fejből - felelte a zsaru
- Nagyokos - morogta Jade. - Én is tudom fejből.
Ellépett az ablaktól, és Bárddal szemközt felült az asztalra.
Tilton a hangok közé csapott.

A jég
meg az ég
szikrázva símul össze,
a szél
se beszél:
por-hóval kergetődzve
játszanak
- mert szabad...
E fényes-boldog pusztaságban
nincs hazug szó: tisztaság van;
senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!
Égnek
és jégnek
kristály síkjai közt suhan a lélek...
a levegő penge-éles és szesz-tömény,
itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
röpülve, zuhanva,
pörögve, suhanva
szótlanul mond hálát jégnek és égnek
a táncba-szabadult, eszelős-tiszta lélek!

Oly jó:
erre nincs szó!
S ha vége a dalnak és fárad a láb:
a JÉGTÅNC minden kis karcos nyomát
némán begyógyítja a szűz hó.

Később, a gyertyalángok melegségétől, hóeséstől, zenéléstől elvarázsoltan kisétáltak a tópartra. Jade felöltötte a korcsolyacipőt, és a jégre merészkedett, de a hízó hóban megtett néhány bukdácsoló lépés után lemondott a csúszkálásról.
Tilton pár perc alatt átfázott, és borongós hangon megjegyezte, hogy a szobából nézve számottevően kellemesebbnek látja az éghajlatot. Sarkon fordult, és elment.
Jade visszahúzta a csizmáját, átvetette vállán a korcsolyacipőket, és a havat rugdosva fel-alá járt a fák alatt.
Bárd a cédrus törzséhez támaszkodva, zsebre vágott kézzel hallgatta a bóbiskoló madarak motyogását, és szórakozott képregény-buborékokat eregetett szájából a hideg levegőbe.
Jade nem akart odamenni hozzá, így hát kellőleg feldühödött, amikor egyszerre csak ott találta magát a pasas színe előtt. Zavartan állongott vele szemközt, ökleit a zsebébe süllyesztve, figyelve a páragomolyok előállításán fáradozó zsarut. Lassan előhúzta kezét a zsebéből, két ujja között egy cigarettaszállal. Rágyújtott, és felpillantott a magasba, mert a madarak mozgolódni kezdtek fölötte.
- Arról volt szó, hogy este megmondom - kezdte, és formás füstkarikát lökött ki a szájából.
Bárd ránézett. Karjait összefonta a mellén, jobb lábát átvetette a bal előtt, s ezzel a testtartással értésre adta teljes bezárkózását. Homlokán feltűntek az egymást keresztező vonalak, szeme, szája elkeskenyült.
Jade összeborzongott.
- Úgy festesz, mint egy égő gyújtózsinór. Az volt a kérdés, mihez kezdhetnél velem, és én mi hasznodat venném, nemde!?
- Egérutat kértem.
- De nem nyertél.
- Dobd el azt a szart.
- Ízlik. Stukkert rántasz?
- Marhaság volt beígérnem. Lehetőséget adtam arra, hogy kedvedre bosszanthass. Szívd, ha jólesik. Sőt, kínálj meg engem is.
Jade a pasas ajkai közé tolta a cigijét.
Bárd két ujjal megfogta a cigarettaszálat, és lassan szétmorzsolta.
A lány új cigire gyújtott, s karikákat formázott füstjéből.
Viselkedésükből kiviláglott: sejtelmük sincs, miként fogjanak magvas társalgáshoz.
Jade szembenézett a helyzettel.
- Kíncselekvés, amit művelünk - mondta.
- Nem először - hagyta rá a férfi.
- Nem bánom, még van tartalék a pakliban, azzal is telik az idő, ha egyik cigiről a másikra kapunk.
- Még néhány szippantás, és mennyeien kanálisízű lesz a szád.
- Na és, azt hiszed, a sörtől mézízű!?
- Nem tudom, mit higgyek - vont vállat Bárd. Kisimult homlokkal elmosolyodott. Kinyújtotta a kezét, elvette a cigarettát a lány fogai közül, kettétörte, és ledobta a hóra. Előrelépett, és Jade szájához hajolt.
Rövid tétovázás után megkóstolta, milyen ízű. Sörtől, füsttől kesernyés, ám mind édesebb csókot váltottak.
Azután már csak egymás szájának édesét, melegét érezték, lélegzetük elfúlt, és szívük vadul kalapált, vért zúgatott a fülükben, és mivel az ájulás is megkörnyékezte őket, kis híján leborultak a hóra.
Bárd elengedte a lányt, hátralépett, és visszadőlt a fatörzshöz.
- Ezt tisztáztuk - mondta rekedten.
Jade egy lépést tett utána, majd még egyet, s ekkor már összeért a kabátjuk. Széthajtotta dzsekije szárnyait, és a férfi arcába nézett.
- Engedj közelebb - kérte.
Bárd a fejét rázta, de nem tiltakozott, amikor a lány lehúzta kabátján a cipzárt, s két tenyerét a pulóvere alá csúsztatva hozzásimult.
- Ímhol a válasz az összes kérdésedre - sóhajtotta Jade a férfi mellére hajtott fejjel. - Mit kezdhetnél velem, s mi hasznodat venném? Te is érzed mindezt az izgalmat és jót? Engedj még közelebb.
Tenyerét a zsaru hátára, majd a derekára csúsztatta. A nadrágszíj alatt lapuló stukker rideg, fémes érintése némileg lehűtötte. Hátrahajtott fejjel felnézett.
- Sétáljunk egyet - javasolta Bárd.
- Közben fogod a kezemet?
- Már régen fognom kéne, mert aggasztóan tevékeny.
- Félsz, hogy elcsenem a stukkeredet? Egyáltalán, minek hordod itt, ahol a maffia se jár?!
- Megszokásból. Az ember begombolja a nadrágját, beköti a cipőjét, és magához veszi a stukkerét.
- Egyet se sétáljunk! Üljünk le itt a fa tövében, és beszélgessünk.
- Máris térdig állunk csikkben, guánóban.
- Még soha senki nem csókolt meg. Csak te.
- Igazán? Az elszálkásított fickó talán a higiénikus szex híve?
- Vele nem csókolóztam: Mással se. Fogalmam se volt arról, hogy ez ilyen jó.
- Talán ezért terjedt el széles körben.
- Tudnál nemet mondani, ha azt kérném, csókolj meg újra?
- Tudnék.
- Csókolj meg újra.
Bárd nemet mondott, és megcsókolta. A kezét is kivette a zsebéből, noha nem azért, hogy átölelje a lányt, hanem kézenfogás végett.
Jade félbeszakította a csókot, és keserűen elnevette magát.
- Úgy viselkedsz, mintha a szüzességedre vigyáznál. Olvastam egy regényben, és nem az ágy alatt dugdosottak valamelyikében, hogy akkor szoktak így tenni a pasasok, ha szeplőtelenségi fogadalom köti őket, vagy ha súlyosan fertőző nemibetegek, na és persze akkor, ha szexképtelenek. Veled mi a helyzet?
- Ha érett, felnőtt nő lennél, meg se futamíthatnál. De gyerek vagy, akit túlságosan is szeretek. Épp ezért nem fogadhatom el, amivel kedveskedni szeretnél, s nem azért, mert kedvem ellen való. Hiszen egyáltalán nem a kedvem tiltakozik ellene, hanem az eszem. A nagyon kedves, intenzíven szemüveges, kenderszakállú gyermekpszichológus talán megértethetné veled, amit nekem nem sikerült.
- Próbáld meg.
- Ó, Jade! - nyögte a pasas a szemét forgatva.
Ellökte magát a fa törzsétől, és a lány kényszeredetten utána indult. Zsebre dugott kézzel sétáltak a puha havon.
- Ha mindig ekkora feneket kerítenél a szerelmi ügyeidnek, egymillió nedvedző pattanásnak kellene borítania a fejedet. Ha olyan okos és előrelátó lennél, amilyennek velem szemben mutatkozol, aligha kerültél volna olyan helyzetbe, aminőbe a csajod belesodort. Szültök?
- Nem szülünk.
- Biztos?
- Biztos. A sarkamra álltam, miként tanácsoltad, és ez nyomban megoldotta a helyzetet.
- Tehát ahhoz nem vagyok gyerek, hogy helyrepofozzam helyetted az életedet, feltéve persze, ha nem követelek részt belőle. Ha érett, felnőtt nő lennék, nem haboznál közel engedni magadhoz. Százhetvenöt centi magas vagyok, és máris annyit éltem, mint egy matróna. T'izenhárom éves korom óta magam irányítom a sorsomat, a legtöbb választásom önkéntes és nem rám kényszerített.
Bárd cöcögött néhányat.
- Hát ez eszméletlen! - jajdult Jade. - Mit vársz tőlem?! Igen, feltett szándékom, hogy én legyek az álombige! Ne hidd, hogy összetévesztem a dolgokat. Ne jöjj nekem az intenzíven kretén gyermekpszichológus szöveggel! Nem pótapát és szerelmetes barátot, nem is félfivért látok benned. A Bárd nevű férfit látom benned, azt a férfit, akibe a búbomig szerelmes vagyok, és azt se hidd, hogy ez könnyen ment, mert baromian harcoltam ellene, csakhogy vesztettem! Vesztettem, és már szemernyit se bánom, és örülök, hogy eléggé merész voltam elmondani, és örülök e helynek, a hulló hónak! Egész esténk gyönyörű volt az együttzenéléssel és énekléssel, és még gyönyörűbb lesz, mert ma éjjel veled alszom.
A zsaru megtorpant, és fejét ingatva a lányra nézett.
- Egy rakás rettentő bonyolult dolgot játszva megértesz, csak ezt az egyszerűt nem érted!? Nem lennénk boldogabbak, ha együtt aludnánk.
- Nem a fenét!
- Rettentően figyelj! Megingathatatlanul tudom: nem lenne erőm ehhez a kapcsolathoz, hiszen bármitől próbállak visszatartani, annál inkább véghezviszed azt. Mert a lehető legjobb úton jársz ahhoz, hogy sittre vagy kriptába kerülj. Ha úgy tetszik: magamat akarom megkímélni az ezzel járó megrázkódtatástól. Gyerek vagy, s mint olyan, kiszámíthatatlan.
- A ragyába, miről beszélsz!? Nem azt kértem, hogy vegyél feleségül!