Hírek » Nászjelentés


Olvass bele

A szereplők bemutatkoznak

Jandra Martens:
"Mivel szeretem, ha győz az igazság, ezentúl inkább moziba járok, mint az életbe."
"Annak a zokninak már saját személyisége volt."
"Egy pillanatra se szállhatok le a humorérzékemről?"
"Most tönkretettem az üdvösségemet."
"Van a technoszféra és a bioszféra. Melyiket választod?"
"Ezzel a fejébe nyomta saját teletojt kalapját."
"így is lehet élni - de minek?"

Selwyn Icon:
"Szerény vagyok, de hiú."
"Ha a közlendőm senkit sem bánt meg, nem mondtam semmit."
"Hetvenéves koromig be se gombolom a sliccemet."
"Felkötni magam, vagy nem felkötni?" (Kötélmonológ)

Jamal Arkins:
"Nyitva van a zárt osztály."
"én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék."
"Az a feeling, hogy bármikor bejöhet valaki az utcáról lefűrészelt csövű puskával, elveszi a kedvemet a vendéglőzéstől."
"Legyen veled az őrangyalod!"

Nicole Nian:
"Adjatok egy Uzit, és én azonnal tudni fogom, mihez kezdjek vele."
"A terhes nők miért fogják két kézzel a hasukat? A fotókon is ezt látom. Ha nem fognák, leesne?"

Horsa Monaco:
"Manapság még a szar is to let vagy for sale."
"Mámorát leli abban, hogy fölényesen kioktat nála jobbakat."
"Velencei tükör nem veri úgy vissza a fényt, mint én a lánykérést."

Scara Bosco:
"Ez a pasas nem monogám! Ez sztereogám!"

Meryl Hasver:
" A című könyvet fogom megírni!"
"Retteg, mint szingli a hervadástól."

Adena Rogo:
"Az a férfi akkor hagyna el téged, mikor a szemed színe."
"A többire boruljon radír."


1. lélegzet:

keresem a formulát, amely segít elmondanom végtelenül tanulságos és szívszorító történetemet

Kedves Naplóm!
Marhaság. Mitől volna kedves egy napló? Pláne, ha én irkálok bele?
Édes Naplóm! Kis Cuncusom! Mókuli!
Most egy óriási, fültépő, messze csengő halálsikolyt intézek hozzád! Ugyanis a gazdi - vagyis én - maximálisan be van gyulladva, de úgy, miként csak hajósüllyedéskor, ufótámadáskor vagy - igen, igen, holt horror! - esküvőkor ildomos.
Nos, valamilyen formát kell adnom közlendőmnek, pontosabban furcsán vegyes összetételű (egyszerre buján erotikus, vadul szerelmes és rémülten gyászos) gondolatmenetemnek. Mivel manapság ultramenő a naplóműfaj, hát jöjjék a felkapott, Drága Diáriumom formula (ez művelten ugyanazt jelenti, mint fent).
Ám ha a naplózás oly piszkosul divatodzó, hogy minden boldogtalan effélét firkál, épp ezért ne írjak inkább levelet, vagy intelligensebben: episztolát? Mondjuk a múlt században élt nénikémnek - Hőn Szeretett Tántim! -, esetleg egy kitalált barátnőmnek, netán a legédesebb anyámnak?
Jaj, de begazoltam!
Mivelhogy ez a mai éj az én drágaszép életem egyik fenemód meghatározó éje! Ugyanis holnap egy férfi oltár elé vezet.
Engem! Egy férfi! Oltár elé!
Hát nem hátborzongató?!
Persze, eme - leánybúcsúnak nevezett - éjjelt megélhetném másként is. Például irigykedő-sajnálkozó barátnők karéjában, hancúrozósan, röhögcsélve, részegeskedőn.
Avagy szendén, szűziesen.
Illenék ábrázolnom, mekkorát hiénakacarásztam ez utóbbin. Közben szétrepedeztek a koponyavarrataim, és kékre-zöldre csapdostam védtelen térdkalácsomat.
Hopp, megtaláltam a formátumot! Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!
Tehát! Jöjjék a MONOLóG.
Tisztelt Nagyérdemű! Kedves Hallgatóságom! Szegénykéim!
Ma éjjel arról (is) mesélek önöknek, mi történik a nászmulatság, a mézeshetek után! Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvőkor! Nem, nem!
Az "…és boldogan éltek, míg meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik!
Ugye, milyen helyesek, szépek, tündöklőek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás!
Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!), nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érő szerelmedet is megpecsételi!
Tessék, már ilyen bizalmasan, nőlap-hangvételben társalgok képzelt közönségemmel! Per te! Ha még majd azt is előírom, miként küzdj meg a pattanásaiddal, minő jelekbol olvasd ki, hogy megcsal az az átkozott széltoló, s hogy milyen flóraelemet szopogass leheletszag ellen, átkeresztelem feljegyzéseimet valami nőmagazinosra, mondjuk Kisnagysád vagy Nőhölgység címűre.

Ezennel a tárgyra térek.
Annyit már elárultam, hogy holnap a házasság szentséges révébe vezetnek, menyecskévé tesznek, más szóval letéphetem fejemről a pártát. ám azt még nem tudják, mily mélységesen visszaeső, avagy egyenesen abnormis vagyok, hiszen az esketés nem eloször fog megtörténni velem! Úgy kell nekem, ha nem tanultam az első esetből! Pedig az aztán szörnyen tanulságos, oktató és leszoktató jellegű frigy volt!
Akarják, hogy elmeséljem?
A fenébe! Ki figyel rám itt, a külvilág elől bezárt szobában?! Az éjszaka kellős közepén?
Bezzeg ha a Nőhölgységben, a Ténsasszonyban vagy a Szinglivilágban olvasnák óvó soraimat! Sokkal több lelket megmenthetnék a romlásba taszulástól. Habár az efféle sajtótermékekben aligha közölnék le az én elmélkedéseimet, melyek híven ábrázolják a valóságot, mi több, komor mikrorealizmussal, sminkelés nélkül tárják fel azt. Az éber szerkesztők pánikszerűen elzárnák ez elől érzékeny olvasóikat, még akkor is, ha merengéseim végkicsengésében - ha csupán nyomokban is - felsejlenék némi reménysugár.
Végtére is azért megyek férjhez - jaj, már holnap!? -, mert abban bizakszom, hogy ezúttal talán sikerül. Ugyanis, ha netán úgy tudnák, hogy eszméletlenül nehéz megtalálni az érdemes Férfiút, halál rosszul tudják, mert nem ez a tripla valami! Hanem az a csavart hátraszaltó, hogy megőrizzük a szerelmet, annak erotikáját, feszültségét, lázát. Mert ha ez hiányzik, akkor minek oldalog mellettünk élethossziglan az a férjül fogadott pasas?
Jaj, mivel is kezdjem?! Első frigyelésem szomorédes történetével?
Vagy inkább csapjak bele mosti jegyességem hajmeresztő kezdetű históriájába?
Huh, még most is lenyirkosodom, ha magam elé idézem azt a reggelt, amelyen gyanútlanul elmentem a piacra, és ott megláttam a cajgás férfit a kutyájával. ütős pillanat volt, derült égből zongoraláb, midőn felismertem tetszésem, bámulásom tárgyát. Ott álltam földbe gyökeredzett lábbal, és bámultam a bringás pasast a nagyfarkú kutyával. Holnap pedig nőül megyek hozzá. S persze holnapután kezdetét veszi - veheti - a holtig tartó szívás.
Hacsak… Végtére nemet is lehet mondani az igenmondó szentélyben…! Esetleg közbeléphet az Aramentő Kommandó…
Nem csapongok tovább. Kezdem az elején.
Utolsó figyelmeztetés: ez a történet nem ám negédes bulvárrománc!
Nem is könnyfakasztó szappanoperett. Itt nem a szemrevaló, aranyos, cserfes, ám nyomorú sorú leány megyen hozzá (persze csak a mértéktelenül habzó filmizzadmány legvégén) a derék, korrekt, szíve mélyéig romantikus, velejéig gazdag csávóhoz, különféle vészanyósok és csábító szirének vérmes intrikái közepette! Nem!
újfent óvom önöket a keserves csalódástól: én egyetlen epizódban sem veszek fel ultracsipkés csecstartót vagy domina-dresszt, nem lopakodom el a mellnövesztő klinikára, de még a zsírvámpírhoz sem, és szinte sohsem tangózom cukrozott nyálban.
Itten mikrorealizmus lesz! Hisz megmondtam az elején!
Ha mindezek ellenére valaki mégis itt merészelt maradni, helyezkedjen el kényelmesen. Pakolja kezét a karfára! Mindjárt bekapcsoljuk a csukló- és bokaszíjakat, feltesszük a sisakot, és jöhet a villanyozás!
Bírni fogják?